Civilegyetemi tananyag



 

Civilegyetemi tananyag

(tananyagfejlesztés)

 

 


Bevezetés

  

Az Abai és a Fejér megyei közösség- és demokráciafejlesztésben három civilegyetem jön majd létre. A civilegyetemek neve: Abai Civilegyetem, Csókakői Civilegyetem, Sárosdi Civilegyetem,

 

Résztvevők: (1) a civil képviselők, (2) a civil szervezetek vezetői, tagjai, (3) önkormányzati képviselők, (4) a civil magisztrátus tagjai, (5) Abáról, Csókakőről, Sárosdról, Nagylókról, és a kistérségből helyi civil polgárok, közösségi képviselők.

 

Célja: a civil képviselőknek, az utcaközösségek és a civil magisztrátus tagjainak felkészítése a 2015-ig szóló program megvalósítására. Ennek érdekében új tudások, s új módszerek megismertetése.

 

Foglalkozások: két hetente egy nap (szombat),

Aki elvégzi, civilegyetemi diplomát kap.

 

A civilegyetem tantárgy-csoportjai:

I. ÚJ TUDÁSOK: az Új Valóság (globális-lokális valóság, különös tekintettel a kisvárosok-nagyközségek valóságára), a gazdaság az ezredforduló után (különös tekintettel a helyi gazdaságra), a társadalom gyors változásai (különös tekintettel egy-egy település lokális társadalmára), a tudásalapú információs kor és az intelligens települések (külön tekintettel Abára és a sárvízi kistérségre), új értékek, új metatudások, új paradigmák (fenntartható fejlődés, tudásalapú fejlődés, innováció-központúság, stb.), az egyén helye és esélyei az ezredforduló után (új emberkép, személyiség-modellek, anyagi jólét és spiritualitás, különös tekintettel a tudat központi szerepére, stb.), képviseleti és részvételi demokrácia (különös tekintettel az e-demokráciára is),  hagyományos és új életmódok, életvezetések (milyen családi házban éljünk, milyen munkát végezzünk, mit termeljünk, mit tegyünk a közösségért); stb.

 

II. ÚJ MÓDSZEREK: Hogyan fogjunk össze egy utcaközösséget? Hogyan szervezzünk meg és működtessünk egy civil szervezetet? Hogyan nyerjünk meg embereket egy új törekvésnek? Hogyan adjunk információt a helyi polgároknak? Hogyan kommunikáljanak egy település polgárai? Hogyan működjön az e-közigazgatás? Hogyan szerveződjön az intelligens helyi társadalom? Hogyan töltheti be a szerepét a Civil Magisztrátus? Hogyan vezessünk le egy ülést? Hogyan hozzunk döntést és hogyan valósítsuk meg a döntést? Hogyan viseljük el a sikert és kudarcot? Hogyan győzzük le magunkban az önzést és a hiúságot? Hogyan maradjunk időnként háttérben, és mikor irányítsunk? Hogyan adjunk be egy pályázatot, s hogyan valósítsuk meg, ha sikerült nyernünk? Akarjunk-e új jövőt, vagy elég, ha a tegnapi állapotokat továbbmentjük? Stb.

 

A felkért eladók: a felsorolt témakörök legjobb hazai képviselői lesznek. Minden előadást vita követ, s számos olyan program lesz, amely nem előadás, hanem csoportos töprengés, helyzetgyakorlat, döntésminták kipróbálása, gyakorlati jövőtervezés, internetes műsorkészítés, stb.

 

 

A CIVILEGYETEM CÉLJA

 

 

1.   A CIVILEGYETEM a XXI. század oktatási intézménye szeretne lenni. Egyrészt felkészít a tudás és tudatközpontú társadalom (vagy kultúratársadalom) korszakára, másrészt a felkészítés és aktivizálás során minden értelmes hagyományt újrateremt, továbbviszi az európai kultúrát és a nemzeti értékeket.

 

2.   A CIVILEGYETEM fontos célja, a hallgatókat szellemileg és empirikusan segítse abban, hogy minél inkább autonóm civilpolgárok lehessenek, képesek legyenek maguk körül szuverén civil társadalmat szervezni. A CIVILEGYETEM olyan (részvételi) demokráciában gondolkodik, amely számít polgárai aktivitására, felelősségére.

 

3.   A CIVILEGYETEM tevékenységében kiemelt hangsúlyt fektet a minőségi oktatásra, a tudományos kutatások megismertetésére, építve a társadalmilag és erkölcsileg is felelős konstruktív kritika hagyományára. A CIVILEGYETEM célja, hogy biztosítsa hallgatói számára a magas szintű tudásanyag elsajátítását, az új ismeretek felfedezésének lehetőségeit és azoknak a civil életben való hatékony alkalmazását a közéletben.

 

4.   A CIVILEGYETEM tudatosan egy-egy hazai régió egyik szellemi központjává és a régiófejlesztés ösztönzőjévé akar válni. Ha intelligens városokban, falvakban gondolkodunk, akkor a civilegyetem az intelligens régióért harcol.

 

5.   A CIVILEGYETEM nem felsőoktatási intézmény, ezért nem kívánja magát klasszikus, hivatásos egyetemként akkreditáltatni. Új típusú felnőttoktatási intézmény, amely nem elvont értelmiségi koncepció, hanem konkrét magyar társadalmi és oktatási igényekre próbál meg válaszolni. Ugyanakkor a klasszikus egyetemi színvonalú oktatást szeretné Magyarországon a felnőttoktatásban meghonosítani. Ezért is akarja nevével az egyetemi minőséget kifejezni.

 

6.   Elődjének tekinti az európai és magyar népfőiskolai mozgalmat, hasonlít számos európai felnőttoktatási intézményhez, például az angol nyitott egyetemekhez, ugyanakkor koncepciójában és oktatási módszertanában részben eltér tőlük. Szellemileg a közép-európai és a magyar társadalom- és gondolkodásfejlődésből indul ki.

 

7.   Az élethossziglan tartó tanulás jogát érvényesítő intézményként minden állampolgár hallgatója lehet. A tanulásnál az életkornak nincs szerepe.

 

8.   A CIVILEGYETEMEN az alapoktatás időtartama 12 + 1 alkalom. Ideális esetben a hallgatók kéthetente előadásokon vesznek részt. A 13. alkalommal egy kerekasztal beszélgetés keretében történik az oktatás lezárása, értékelése és a Diplomás Polgár cím átadása.

Nem a hagyományos tantárgyak, ismeretek szerint folyik az oktatás, hanem az ezredforduló valóságát értelmezni tudó tantárgy-csoportokban, amelyek részben elméleti és részben gyakorlati tantárgycsoportok.

 

1. Milyen jövőt teremtsünk magunknak? (általános bevezető tudásanyag)

 

 A civilegyetem első előadása azt a célt szolgálja, hogy a civilegyetem általános céljainak megfelelően átfogó képet adjon az új tudásokról, méghozzá úgy, hogy az új század jövőprogramjainak kidolgozását segítse. Ez az előadás az új korszak új gondolatainak egyik lehetséges összefoglalása. A ma és a közeljövő polgára önállóan fejleszti tudását és tudatát, ezért az előadások az új tudatosulást szükségképpen tudás- és tudatállapot fejlesztéssel támogatják. Miután a következő húsz-harminc évben minden európai államban várhatóan létrejön a tudás- és tudatközpontú társadalom, a civilegyetem előadás- és dialógus sorozata igyekszik megteremteni az új társadalmi modell szellemi alapjait és feltételeit. 

 

Az előadás három témakört jár körbe:

 

1.      Mi a jövő? Milyen jövők lehetnek, milyen új paradigmákon alapszanak? Mi a teremtés és milyen technikái vannak? Mit értsünk magunkon (önmagunkon és lokális világunkon?)

2.      A huszadik század vége és a 21. század eleje Magyarországon (és tágabban Európában és a globális térben) milyen személyes, társadalmi, szellemi és mentális világot hozott létre? Ezt a jelent és egyben jelenjövőt hogyan értelmezhetjük hitelesen?

3.      A tiszta és világos jelenelemzés alapján – elsősorban lokális szinten – milyen jövőt teremtsünk az egyén belső világában és az egyén külső, társadalmi dimenzióiban? Mi az új program és milyen fő elemekből áll? Ki mit vállalhat?

 

Az új paradigmák kor

             Az ezredforduló után nyilvánvalóvá vált, hogy Európa és Magyarország is belépett egy új paradigma korszakába. A mostani Új Paradigma egyszerre hozott részben várt, rész nem várt, átfogó változásokat:

1.   Tudás mennyisége hihetetlen mértékben növekszik. Különböző számítások szerint az emberiség jelenlegi – az elmúlt évezredek alatt felhalmozott – össztudása egy-másfél évenként duplázódik. Minden egyes ember és ország szembe kerül avval a kihívással, hogy a tudások feldolgozása, megértése kulcskérdéssé válik.

2.   A mennyiség robbanásszerű növekedése mellett legalább ilyen alapvető változás, hogy az új tudás tartalma, minőségi gyökeresen átalakul. Ezért mondják sokan, hogy már benne vagyunk az új tudások (és az új tudások innovatív hasznosítása) korszakában.

3.   Az elmúlt két évtizedben a fejlett és fejletlen világ egyaránt eljutott a tudás- és közben a tudatvezérelte gazdaság és társadalom korszakába. Ez annak ellenére is igaz, hogy az előző világmodell (a pénzközpontú újkapitalizmus) folyamatosan belső átalakulásokon megy végbe, és várhatóan még sokáig létezik.

4.   Az új paradigmák egyike, hogy bolygónk és civilizációnk – az előző évszázadok károkozásai matt – ökológiai krízishelyzetbe jutott. Ezért a tudásalapú fenntartó fejlődés követelményei egyaránt globális, nemzeti és lokális kihívásokká és megoldandó leckékké váltak.

5.   A jelen látható válságai és lehetőségei egyaránt felismerhetővé teszik, hogy a tudástársadalom modell önmagában nem oldja meg a problémákat, s az egész civilizációnak akkor van esélye az értelmes fennmaradásra, ha az emberiség és minden egyes ember tudata és tudatossága magasabb állapotba lép.

6.   A tudásátadás – az alap-, közép- és felsőfokú oktatás – egyaránt krízisbe kerül, mert nem pusztán a csökkenő színvonal javítására kénytelen koncentrálni, hanem egyúttal az új tudások átadására is kísérletet kell majd tennie, miközben az ismeretközpontú iskola helyett egyre inkább a tudatközpontú nevelés felé kellene elmozdulnia.

7.   A mai új nemzedékek szükségképpen olyan életpályára és életmagatartásra készülhetnek fel, ahol a tudások, és az új tudások szerepe radikálisan megnő, s ezért egy életút során várhatóan többször szakmát, foglalkozást (és egyben) tudást kell váltaniuk. Az élethossziglan tanulás már napi követelmény.

8.   Számos paradigmát sorolhatnánk még. Az egyik ilyen, hogy a munkaidő és a szabadidő, a munkatevékenység és a szabadidős tevékenység végképpen egyenrangúvá válik. Az emberi élet mindkét tevékenységében a szervezett és spontán tudásbővítés, tudáshasznosítás általános feladattá válik.           

 

A jelen állapotrajza

 A jelen: a globális-lokális információs kor. A dilemmákat viszont önmagában nem oldja meg az új világállapot. A leckét felmondhatom: fenntartható tudásközpontú világmodell előtt állunk, miközben a globális információs társadalom modellben már benne élünk. A tudás mennyiségi és minőségi fejlődése – például az új tudomány születése – megállíthatatlanul végbemegy. Lehet lenézni vagy vitatni a mutatószámokat, ám lehetetlen tagadni, hogy az emberiség összinformációja, össztudása mennyiségileg mintegy gyorsuló tempóban duplázódik. Néhány évtizeden belül a trendek elvezethetnek oda, hogy közben az új minőségű tudás létrejötte, vagy a friss tudások befogadása után végre várható az univerzális tudás széleskörű hasznosítása. Első lépésben ez lesz a tudásközpontú korszak. A holnapi világversenyben láthatóan az a kontinens, az az állam, vagy az a kultúra nyerhet majd, amely a személyes és társadalmi tudástőkét széles körben alkalmazza a döntésekben, és cselekvésekben. Ha akkor (az új század közepén) egyáltalán lesz még ilyen típusú verseny, és a posztpiaci/posztállami versenyben érdemes lesz győztesekről beszélni.

 

A jelen állapota és a közeljövő

  

·     A tudásközpontú világmodell előtt, a globális információs társadalom közben vagyunk

·     A tudás mennyiségi és főként minőségi fejlődése gyorsult fel – új tudomány születik

·     Húsz éven belül új minőségű, univerzális tudás és tudáshasznosítás várható

·     A tudás személyes tőkévé válása a feladat – az egyén megérti, alkalmazza az új tudást

·     A tudás társadalmi tőkévé válása indul el, és a tudástársadalom kialakul a húszas évekre

·     Az új tudások befogadásához és alkalmazásához új, magasabb tudatállapotok kellenek, az ismeret-központú iskola helyett a tudat-alapú oktatásé a jövő.

 

 Arra nem számíthatunk, hogy a huszadik századi ipari kor sikeresen tovább él, mert az ipari korszak már nem alternatíva, de még nem is globális tévedés. Igen, a tudás kor és gazdasága már alternatíva, ám nem globális gyakorlat, Európában sem, ahol eddig a lisszaboni programot gyengén vagy közepesen hajtottuk végre. Nézzünk csak körbe, még mindig ott topogunk, hogy saját teljesítményünket GDP-ben mérjük, ahelyett, hogy a társadalommal megértetnénk, hogy egy ország működése nem, vagy nemcsak GDP-ben mérhető, hanem többek között az ökológiai vagy oktatási eredményekben. Nincs nemzeti jövőképünk és monitoringunk. Az önkép mérése is egyre lehetetlenebb. Miközben a fejlődés egyre több területen zúg el mellettünk: a hagyományos tudományos gondolkodást leváltja a poszt-normál tudomány, új valóság- és jövőkép jön létre, minimum három-ötévente egymást követő (részben beláthatatlan) technikai-technológiai forradalmak söpörnek végig a világon, vagy a mesterséges intelligencia kiemelt szerepet kap(hat) a digitális államban, a tudományos kutatásban vagy éppen a tudatfejlesztésben. Hogy ne örüljön senki felhőtlenül: az integrálódó globális-kontinentális társadalmak – mert ez is várható – csak korlátozottan és sikertelenül kezelnek majd számos ökológiai vagy szociális világválságot.

 

A személyes és társadalmi tudás befogadása és alkalmazása alapvetően tudatállapot és tudatfejlesztés függő. A társadalmi kohézió és a társadalmi együttműködés változatlanul elsősorban a tudatminőség kérdése. Az európai, a nemzeti vagy a lokális identitás erősítése mindenekelőtt az egyén tudatától és tudatosságától függ. A személyes és közösségi egészség alapvetően a tudat/öntudat egyértelműen tudatos fejlesztésén és magas szintű használatán múlik. Még a funkcionális, bürokratikus állam problémamegoldó képessége és cselekvése is a társadalom és az állami alkalmazottak tudatállapotától és az ebből fakadó kötelességvállalásától függ. Ha a gazdaság jövőjét elsősorban a kutatástól-fejlesztés, vagy tágabban az innováció határozza meg, akkor sem mondtunk egyebet, mint azt, hogy a technikai-technológiai vagy gazdasági innovátorok tudatállapota a kulcskérdés. Ma már a társadalmi-nemzeti kommunikációknak sem lenne más dolga, mint az egyéni-közösségi tudatok önfejlesztését szolgálni. A felismerések tehát egyáltalán nem újak, csak az a gyökeresen új, hogy a tudatfejlesztés a társadalmi-gazdasági fejlődés modell középpontjába kerül.           

Így bármennyire is ellentmondásos, zavaros a jelen, a közeljövő kontúrjai elég jól látszanak. Az ifjúságnak minimum a látható közeljövőre kell felkészülnie. A központi kérdés nyilván az, hogy mi várható, s mire érdemes konzekvensen készülni:

 

      Jön az új társadalmi tudás és kommunikáció? A médiadiskurzus veszi át a politikai és civiltársadalmi érdek- és értékérvényesítést? Részben ige, részben nem. Mindenesetre az új társadalmi tudás megértése előtérbe kerül.

      Milyen az új valóságkép? A társadalmi valóság elsőrendűen az lesz, amit az iskola és a médiavilág teremt, vagy konstruál? Az új valóság és ennek új képe már jelen van, amelyet elsősorban az oktatás és a média mutat fel jól-rosszul.

      Az egyén és a csoport valóságos értéke azonos avval, ami ebből az iskolában és a médiában látszik és hat? Az egyén és a közösség értéke elsősorban az intézményekben és a társadalmi kommunikációban fogalmazódik meg.

      Mire nevel az iskola és a média? A médiával az állampolgárokat apolitikus engedelmességre szoktatják, vagy az állampolgárok átveszik a globális kontrollt? Vagy mindkettő mellett/helyett a kollektív tudat vagy a mesterséges intelligencia szerepe nő? Valószínűleg igen.

      A média által közvetített nyílt vagy rejtett félre-tájékoztatások, egyoldalú tematizálások, kommunikációs blöffök társadalmi igazságokká válnak? A társadalom tudása és tájékozódása kiszolgáltatott a nagy kommunikációs rendszereknek, így az egyéni tájékozódás és tudás (valamint kontroll) szerepe nagyon megnő.

 

Számos további kérdést tehetünk fel, s a válaszokból egyre nyilvánvalóbb, hogy az új tudásalapú kor itt van, amely új ellentmondásokat generál. Már az is az új tudás része, hogy az ezredforduló utáni világot egyre jobban ismerjük és értjük, ugyanakkor nagyon sok a fél-információ és dezinformáció. Ezért érdemes jól, lehetőleg pontosan tudni, hogy az új kor fényében merre megy az öreg kontinens, amelybe Magyarország egyre sokrétűbben integrálódik bele. Egy mai fiatal számára ugyan is egyszerre jelent mozgásteret az európai és a közép-európai tér, a hazai és a lokális tér.

           

Az új információs kor ne csak globális vagy kontinentális szinten jött és jön létre, hanem a lokalitások többségében is. Ezért térjünk ki arra, hogy Magyarországon belül mi történik a lokális szinteken (példaként most nem a régiókat, hanem inkább a kistérségeket mutatjuk be). Magyarországon az elmúlt tíz évben felgyorsult a kistérségek (vagy azok fejlettebb csoportjának) az átalakulása. Az új és komplex térdefinícióból következik, hogy a kistérség már nemcsak munkatér (termelés, gazdálkodási tér) és munkaerőpiac, hanem szabadidő tér és szabadidő (poszt)piac is. A tudásalapú gazdaság és társadalom korszakában (vagy inkább azt mondhatnánk, hogy valamilyen új típusú poszt-piacon) a szabadidő önálló gazdasága-társadalma részben piaci/posztpiaci tevékenység marad, részben pedig nem piaci jellegű, önkéntes, egyéni és kisközösségi szabad teret/időt teremtő polgári tevékenység.

 

A közelgő változásokhoz tehát már most jórészt rendelkezésre állnak az új tudások és felismerések, vagy ezek számos alapelve. A globlokál világ (kezdve a földi civilizációtól Európáig, és a magyar nemzettől a legkisebb lokális közösségig) már alapvetően tudat- és tudástér. Az információs társadalom, vagy akár szűkebben az internet valósága alapvetően a tudat és tudástér elemi szintű megvalósulása. A kontinentális, vagy egy-egy állami kultúra alapvetően már jelenleg is a tudat-tudástér primitív-egyszerű megjelenítése és közvetítése. A személyes és közösségi részvétel értelme és célja a tudat és tudásfejlesztés támogatása. Az európai és közép-európai gazdaság és társadalom folyamatos funkcionális modernizációja után elindulhat a szubsztanciális „modernizációja”. A lokális cselekvés, a helyi közoktatás, közművelődés és közszolgáltatás központi eleme már most a tudat- és tudásfejlesztés. Az új, metaelméleti alapú kutatásoknak nem kizárólagos, ám egyik domináns irányává válik a tudat és tudásterek feltárása, megértése. Az új tudások teremtése és közvetítése a következő két évtizedben alapvetően hathat vissza a kollektív tudatállapotokra is.

 

Az új jövő teremtése 

Az új jövő már itt van. A jelenlegi valóság számos szempontból folytathatatlan. A világ számára új alternatívák szükségesek.

 A világ szellemileg kvalifikált csoportjai az új dimenziókban többek között a következő kérdésfelvetéseken töprengenek: az embert kiváltó, az embert sokban helyettesítő robotok; a világegyetem energiáit megértő és alkalmazó technológiák kutatása és elterjesztése; a kvantumszámítógép és/vagy bioszámítógép fejlesztése és piaci bevezetése; az időszámítás előtti és a legfrissebb tudások kölcsönös kontrollja és tudáspiaci értékesítése; a gazdasági-társadalmi versenyképességet növelő önépítő tudatfejlesztések kutatása és alkalmazása; a mesterséges intelligenciát magas szinten alkalmazó digitális állam és önkormányzás kipróbálása és ennek révén is a részvételi e-demokrácia lehetővé tétele; a spirituális erőforrásokat hasznosító egyéni és közösségi lélek- és magatartásfejlesztések, valamint gazdasági és társadalmi/politikai vállalkozások támogatása; stb. A mai modernizációs modellek fokozatos kimerülése után jönnek a paradigmaváltások, a globális fejlődési „kvantumugrások”, amelyeket hívhatunk poszt-modernizációs, poszt-információs, poszt-tudományos modelleknek is, amelyek a régi problémákat gyakran megoldják, vagy feloldják, hogy aztán újabb krízishelyzeteket is teremtsenek.

           Azért beszéltünk annyit, hogy új paradigmákról, új tudásokról, új társadalmi modellekről, mert nagyon fontosnak tartjuk, hogy az alap- közép- és felsőfokú oktatás, valamint a felnőttképzés törekedjenek megfelelni az új kihívásoknak. Jelenleg is már most rendelkezésre áll az új tudás, s ennek számos felismerése (csak az új tudás még nem ismert széles körben). A globlokál világ az új globalizáció-lokalizáció keretében alapvetően – nem kis mértékben mediatizált – tudás- és (kollektív) tudattérré válik. Egy évtizede az alap-, a közép- és a felsőfokú oktatás nem tud mit kezdeni a globális/európai /magyar tudástársadalom kihívásaival, ám most mintha a változások elkezdődnének. A mai mindennapi kultúra is alapvetően a tudat- és tudástér megjelenítése, feltárása, közvetítése, hasznosítása, stb. Végül, Európában olyan világ alakul ki, amelyben minden polgárnak élethossziglan tanulnia szükséges és jórészt intézményes – és egyre inkább távoktatási – keretek között.

           

Az oktatás így egyfelől az új tudások, új gondolkodások közvetítője lehet, másfelől pedig mintát, vagy példát mutathat a tudás- (és tudat) vezérelte életmódról.

   A tudás(alapú és vezérlésű) gazdaságban előbb-utóbb a munka többsége tudásmunka (vagy az lesz);

   A tudás(vezérelte) gazdaságban a „munkaerő” rövidesen mindenekelőtt a tudását (beleértve gyakorlati tudását) értékesíti;

   Egy emberi életút az új generális tudás(ok), több tudás (különböző diplomák) megszerzése, s szakaszonként más tudás(ok) hasznosítása;

   Az új munkaidő például minden héten akár egy tanulónapot, vagy minden héten sokórás továbbképzést tartalmaz (avagy az élethossziglan tartó tanulás általánossá válik);

   Az új tudáshoz szükségképpen új, magasabb szintű tudatállapotok kellenek – különösen a tudatközpontú társadalomban;

   A tudástőke pénztőkére váltható és fordítva – így az életmódváltásokat új érdekek, s főként új értékek is hajtják majd.

 

Mindenesetre Európa is generális gondolkodási és fejlesztési-modell váltások közben és egyben előtt áll, miközben új gondolkodási kánonok alakulnak ki, új szemléletek terjednek el, egyúttal új kormányzati akaratok, és módszerek válnak legitimmé. A pedagógusoknak, nevelőknek az új téridőben kell járható utat találni. Tervezzünk mindnyájan úgy, hogy a járható utakra legyen esélyünk előbb-utóbb rálépni.     

 

Európa és Európát integráló Európai Unió történetének talán legnagyobb kríziseit éli, miközben helyzetén a legtöbbet most változtathatja, és ezért egyúttal a legnagyobb útválasztók előtt áll. Melyek ezek?

 

1.   Európához képest külső paradigmaváltások: a szabályozatlan, sokszor elszabadult újkapitalizmus most paradigmaváltás, vagy „csak” paradigmakorrigálás előtt van; a nagyon szilárdnak feltételezett egypólusú világrend véglegesen átalakul a többpólusú világrenddé, amelyben Európa kompetenciája, szerepe javulhat; a sokszor durva, szintén nem ellenőrzött globalizáció átalakulhat(na) egy puhább, ökológiailag és társadalmilag érzékenyebb globalizációs modellé, stb.

2.   Európa és Magyarország is újabb belső paradigmaváltáshoz érkezett: a kilencvenes évek végén az Európai Unió – a lisszaboni stratégiával – tényleges paradigmaváltást tervezett meg, méghozzá elsősorban avval, hogy a pénzpiaci újkapitalizmus helyett információs társadalom világmodellt akart; az ezredforduló utáni első évben ezt a váltást nem tudta elérni, mert főként a fennálló világstruktúra (a pénzkapitalizmus) „beszippantotta” az információs társadalom világtervet, miközben a pénzkapitalizmus részben átalakult információs kapitalizmussá; a paradigmaváltozássá szelídült paradigmaváltás-koncepció részben azért is fulladt ki, vagy ért el felemás eredményt, mert az európai korszellem, közgondolkodás lassan és részlegesen fogadta be a paradigmaváltás koncepcióját; a 2008 őszén látványosan kirobbant előbb pénzügyi, majd gazdasági világválság egyértelművé tette, hogy a pénzközpontú újkapitalizmus világprogram nem tartható, csődbe jutott, s minimum a korrigált kapitalizmus modellre való átállás következik; Európa 2008. novemberében még nem nagyon tudja, mert semmilyen unió szintű stratégiai koncepció nincsen készen, hogy a folytatás paradigmaváltás vagy paradigmakorrekció legyen; ugyanakkor Európa viszont jelenleg a klímakrízis, a pénzügyi krízis nemzetközi és tagállami szintű megoldásának kidolgozásában és levezénylésben próbál jobban teljesíteni a többi kontinenshez képest; s az európai polgárok többsége a jövőtől életminőség javítást és társadalmi szolidaritást vár.

 

3.   Európa nemzeti és lokális paradigma átalakításai: az ezredforduló után az európai tagállamok – Észak-Európa kivételével – közepes teljesítményt nyújtottak az információs társadalom (vagy a tudásalapú gazdaság és társadalom) adaptálásában; közben a 19-20. századi állami és lokális struktúrák, intézmények, megoldási technikák alig módosulnak, különösen a később csatlakozott országokban csak az ipari kapitalizmus és klasszikus polgári struktúrák visszaépítésével foglalkoznak, holott erős ipargazdaságuk nincs és hiányzik az erős polgárság is; sajnos nagyon valószínű, hogy a pénzügyi-gazdasági világválság még inkább meggyengíti a helyi ipart és szolgáltató szektort, s a felemás (széttagolt, alulteljesítő, drága, költekező) jóléti állam további visszaszorítása is végbemegy; az egymást is erősítő külső-belső válságtünetek ellenben egyre több helyen kiváltják a lokális koordináció fejlesztését, a helyi identitást erősödését.

 

4.   Európa mentális paradigmaváltásai vagy változásai: az európai identitás erősödésének elmaradása, a közös értékek megélésének hiánya, a hagyományok-hitek továbbvitelének folytatása, a kétezer év hibáival való szembenézés elmaradása mind-mind gyengítették Európa szellemi és mentális állapotát; minden korszakban a világ fennmaradása, a rendszerek működése, a technológiák alkalmazása, a társadalmi együttműködés, a pénzpiacok stabilizálása a személyes és közösségi bizalmon alapul; de Európa polgárait mostanában folyamatosan csökkenő mértékben jellemzi a bizalom; Európa mentális minőségét – paradox módon a nyolcvanas évek végi kelet-európai rendszerváltások óta – állandóan rontja a kiérlelt, megvitatott jövőképek hiánya.

 

A feltárt és röviden bemutatott válságtünetek régi, s új szemléletű értelmezései alapján egyaránt megfogalmazhatók Európa, főként az EU jövő-forgatókönyvei. Hangsúlyozzuk, hogy ezek komplex gazdasági, társadalmi, tudásbeli, kulturális (stb.) alternatívák. Először egy összefoglaló táblázatot mutatunk be a lehetséges fontosabb forgatókönyvekről, majd a forgatókönyvek bizonyítására egy-két fontosabb alternatívát részletesen ismertetünk.

 

Európa fontosabb jövő-forgatókönyvei

(három kapitalista-újkapitalista és négy poszt-kapitalista modell)

 

A jövő-modellek tényleges és/vagy szimbolikus nevei

A jövő-alternatívák tartalma

A jövő-alternatívák jellemzése

  1. Modernizáció rendszerszerű szupra-válsága,

Csőd gondnokság,

Régi világrend bukása és társadalmi lázadások,

Negyed- és fél-diktatúrák kialakulása

Stb.

A 21. század első fele elsősorban válságok, csődök, visszaesések sorozata, átfogó reménytelenség alternatíva,

az Európai Unió csődgond, a legnagyobb veszélyek elhárítására koncentrál, ám a tagállamokban is számos negatív forgatókönyv mehet végbe

- folyamatos, egymást erősítő csődök, klímaválság, gazdasági krízis, stb.

- a klímakrízis megoldhatatlan,

- a modernizáció és poszt-modernizáció elvei és intézményei csak részben kezelik a válságokat

- társadalmi ellenállások, az ifjúság lázadásai,

- a csőd következménye lehet valamilyen diktatúra-modell kialakulása is

(2) Javított kapitalizmus folyamatos válsággal, Szabályozott cowboy kapitalizmus, Újraalkotott kapitalizmus,

Korrigált liberális világrend átmentése

Stb.

Marad a kapitalizmus, a pénzpiac központú kapitalizmus, legfeljebb szabályozottabb, ellenőrzöttebb lesz, de a jóléti állam nem rekonstruálható, nő a szociális egyensúlytalanság,

a javított demokrácia modell jön, de az Európai Unió nem lesz egyesült Európa

- az önkorrigáló, de alapjaiban nem változó világrend

- részben államosított kapitalizmus

- regulált kapitalizmus

- globális és kontinentálisan ellenőrzött pénzpiacok

- államilag szabályozott és felügyelt gazdaság

- de a válság folyamatos lesz!

(3) Tudásközpontú világmodell,

Globális tudásvezérelt gazdaság, társadalom

Intellektuális kapitalizmus,

Stb.

Poszt-információs kapitalizmus, a pénz helyett zömében a tudás az uralkodó csereeszköz, s

a tudás-szegénység felszámolása, előtérben a tudás-integráló, innováló és hasznosító Európai Unió

- tudás-kapitalizmus, vagy jobb esetben tudás-posztkapitalizmus,

- a globális tudásgazdaság csökkenti a kontinensek közötti (s kontinenseken belüli) egyenlőtlenségeket

- kreatív és innovatív intellektuális tőke központú (poszt)kapitalizmus

- az egyesült Európa lehetővé válik

(4) Poszt-kapitalizmus, új gazdasági világrend,

Poszt-piaci (és nem csak tőke-alapú) gazdaság,

Fenntartható gazdaság, társadalom és kultúra kora. Ez egyúttal már új poszt-szekurális világrend.

Stb.

A posztkapitalizmus lényege: tőke utáni, poszt-piaci korszak,

már nem növekedés-központú paradigma,

az egységes Európa nem elsősorban politikai vagy gazdasági, hanem érték- és életminőség központú integráció, így új politikai modell alakul ki 

- nem a profit a lényeg, hanem a kölcsönös – mindenki egyformán jól jár alapú – érdek és érték egyeztetés

- alternatív energiahálózatok

- poszt-demokrácia: részvételi állam, elektronikus és/vagy részvételi demokrácia

- középpontban a fenntartható világ és fejlődés lehetővé tétele, a klíma krízis kezelése

(5) Lokalitás-központú globalizáció,

Társadalom-központú világállapot,

Új szolidaritás, új közösségi identitás

Direkt és/vagy közvetlen demokrácia kora

Stb.

A régi világrend széthullik darabokra, és dinamikus lokális hálózat jön léte;

Ez részben a lokális világ reneszánsza, a lokális „köztársaságok” rendszere,

a lokalitás fontosabb, mint a globalizáció,

új típusú nemzetállamok, lokalitás-alapú szövetségek,

nem profit- és verseny- központú, hanem önellátás, öngondoskodás célú

- önellátó, önfejlesztő kis közösségek hálózatai

- a globális gazdasággal egyenrangú helyi gazdaság, lokális pénz bevezetése

- társadalmat szolgáló gazdaság, politika,

- a természetbe integrálódik vissza az emberiség

- fenntartható világ alternatíva a középpontban

- részvételi önkormányzás, széleskörű részvételi (és elektronikus) demokrácia

(6) Tudás- és kollektív tudat-központú világrend,

Tudat-központú állam és társadalom,

Kultúra-vezérelt univerzális korszak,

Stb.

Az egyes embert nem a pénz, a hatalom, a presztízs, hanem a magasabb minőségű tudás és tudatosság vezeti, a társadalmakat nem a mohóság, az uralkodás, hanem a kollektív tudat minőségei irányítják

- középpontban a tudatfejlesztés áll

- a szegénység és kiszolgáltatottság sikeres lecsökkentése

- a természet és környezet megóvása, rekonstrukciója, s harmónia az emberrel

- a magas szintű kultúra a magas tudás- és tudatállapotok kifejeződése

- az új „világrend” teljesen meghaladta a posztkapitalizmust is

(7) Erkölcs központú világrend, vagy szeretet-központú világrend;

Érték, vallás, hit orientált világállapot,

Globális vallási béke, Poszt-szekuláris világrend,

Stb.

Ha az ember nem csak fizikai, lelki és szociális, hanem spirituális lény is, akkor olyan világot teremt kívül és belül, ami érték, erkölcs, s vallás (vagy spirituális) alapú.

- nem a pénz, nem a tudás, hanem a tudattal együtt az etika, a vallás (stb.) értékei tartják össze és irányítják a világot (a gazdaságot és társadalmat is)

- a középpontban az egymással dialógust folytató vallások, hitek, spirituális tapasztalatok vannak

- erkölcs és hit alapú „világrend” születik 

Varga Csaba, 2008

 

A forgatókönyv készlet, ezt vegyük észre, egyaránt tartalmaz paradigmakorrekciós forgatókönyveket (lásd az első hármat), s a különböző paradigmaváltó szcenáriókat (lásd az utolsó négyet). Ha esélyeket kell taglalnunk, csak azt mondhatjuk, hogy a közelmúlt tapasztalata alapján csak a második vagy harmadik forgatókönyv diadala várható. De. A válság minden eddiginél súlyosabb, az új paradigmák évtizedek óta készülnek, így a korszak szellemi-szakmai, vagy intézményi és társadalmi korlátai lazulhatnak

 

Az első szcenárió így a csőd, a káosz vagy a hanyatlás, a második és részben a harmadik forgatókönyv a helyben járás, de a stabilizálás (és kollektív biztonság), a negyedik-ötödik jövő-alternatíva az új megoldások, a hatodik-hetedik szcenárió pedig az ideális (lényegében szeretet- és békeközpontú) jövővilág teremtésének forgatókönyve. A várható történelmi valóság viszont soha sem egy, izolált jövő-alternatíva valóra válása, hanem akár kontinensenként, vagy kontinenseken belül, különböző arányban-mértékben integrált forgatókönyv-kombinációk eredménye!.

 

A jobb esélyek talán arról szólnak, hogy az Európai Unió és Magyarország, vagy akár minden európai ország szükségképpen olyan alternatívákat ötvözhet, amely a jövőt eltolja a paradigmaváltás felé. Ha van a jelennek izgalmas és a válságnál súlyosabb kérdése, az éppen az, hogy kontinensünk képes-e kilépni a rendszer- és paradigma-foltozások bűvköréből?

 

Ha igen, kik, milyen gazdasági, társadalmi, politikai erők – milyen szellemi csoportokkal szövetkezve – állnak az élre? Egy valami bizonyosnak látszik: mindegyik jövő-forgatókönyv modellhez hozzá tartozik egy válságértelmező és megoldó globális/nemzeti/lokális válságtanács típus létrehozása. Így például mindenekelőtt újra kellene gondolni, s ki kellene egészíteni az összes forgatókönyv képviseletével a tervezett európai bölcsek tanácsát.

 

Végül: Ma még kevesen látják, hiszik, hogy a globális-lokális régi rend folyamatosan növekvő, elmélyülő válságba kerül. Kevesek viszont csak ezt tartják reálisnak, az első és a második forgatókönyv együttes bekövetkezését. A kérdést nem kell, s nem lehet most eldönteni, de érdemes lenne a negatív trendre is komolyan felkészülni.     

 

 

2. Hagyományok, mitológiák újrateremtése

 

A tananyag szerkezete:

 

I.                   Bevezetés a mitológia ismeretbe

a.       Apokalipszis jelenségek, kitörésre váró káoszlények – Pusztulásvíziók neked…

b.      Kastély mögötti út a rengetegbe - Van – e visszatérő ösvény?

c.       Lopott, hatást kiváltó mitológiaelemek tömegfilmekben

d.      „Hétköznapi tudat” mágikus struktúrája – Mágikus tudat

II.                Hagyomány – a mitológiák tanítása

a.       Egyiptomi és görög mitológia eltérő és hasonló elemei

b.      Méd, perzsa hagyomány

c.       Rítus, mítosz, ünnep

d.      Mitologikus tér és időszerkezet

III.             Magyar mitológia csodás ősi elemei

a.       A népmesék hálózata, mint szellemi hagyomány

b.      A szentség régi és új formája

c.       A szentség, elit és népi arca

d.      Élő szimbólumok és a mágikus magyar nyelv

IV.             Visszatérő ösvény - Lokális élet tervezésének szükségessége

a.       Az eltűntetési szándék ismételt sikertelensége – Kurucz stratégiák

b.      „Új” Tér és Időstruktúrák – Ünnepek Rendje

c.       Kapcsolatok – Hálózatok építésének módja

d.      Szimbólumok megértése / Újrateremtés

 

Hagyományok, mitológiák újrateremtése

 

Eljött az idő, amikor az élet védelmében, a kaotikus jelenségek ellensúlyozására vissza kell térni a szentség megértéséhez, újraértelmezéséhez, de letisztult alapfogalmakhoz eljutni már nem a megfelelő eredmény, meg kell kísérelni ezeket az elemeket ismét visszavezetni az, un. hétköznapi életbe. Az életminőség az eddigi technikai – anyagi úton nem újítható meg. Beavatásra alkalmas bölcs Mesterek helyett, iskolákra, majd a médiára, főképpen, a televízióra bíztuk a beavatási feladatokat. A szellem, a tudat elárulásra került.

 

Gyermekeink szellemi - testi egészsége került veszélybe. Nem elkerülhető csapdákba terelődnek be, és ilyen irányú ismeretek hiányában ők már a kiútról nem is hallottak! A tömegfilmek minden pillanatban mélyítik a katasztrófák elérkezésének, és a pusztulásnak a vízióit, a jövőképünk túlélés vízió.

 

Julius Evola pontosan fogalmaz (Julius Evola: Lázadás a modern világ ellen, Kötet kiadó, 1997) nincs más út, lázadásra van szükség a modern világ ellen.

 

Az intuált jövő kilátástalansága, a lélekölő lehangolás, a minden csatornán (Internet, újság) betörő káosz veszélyeztetésben a normalitásukat őrző egyének, családok, kisközösségek reménykednek, hogy túlélik, lehetséges, hogy őket családjukat nem éri anyagi – szellemi atrocitás, de várakozásuk mégis téves. A tárgyak szintje javult a rendszerváltás óta, de a test – szellem – lélek harmóniája egyre távolabb kerül.

 

A szentséget majdnem minden elemében elvesztettük, megfeledkezünk róla. A média minden pillanatban azt árasztja, hogy nincs is. A történelem tanítás lényegében, szemléletében ugyanazt tanítja, mint a rendszerváltás előtt. Több ezer éven keresztül civilizációk más összefüggések alapján működtek, és még mindig ugyanúgy tanítják, mintha a ma történelem felfogása alapján érthető lenne bármi is például az ókor civilizációból!

 

Nem tudok másra hivatkozni, mint az emberekben belül lévő hiányérzetre, ami biztosan jelzi, hogy ezt nem így kellene csinálni, ezt így nem szabad!

 

De, akkor hogyan kellene? A túlsó pontról visszafelé próbálom vezetni érvelésem…

 

A halállal való találkozásunk zavarodott, külső jeleiben menekülő. A halott minél gyorsabb eltüntetése, a gyász rövidsége, az érthetetlenség  ott ül a temetéseken az arcokon. A mai ember vagy közömbösségbe menekül, sajnálatos ma már ez a gyakoribb, vagy belül iszonyatosan megszenvedi az egyedül maradás iszonyatát, a belső világa hosszan szétmarcangolódik. Öregotthonok levegője kifejezi a második meg nem oldott problémánkat, miközben az életkor növekszik, egyre növekszik a szenvedés mértéke is, a „szinglik világában”, idős hölgyek magányosan, remegve fejezik be életüket.  A betegségeket a betegségipar kezeli, hosszan, drágán és eredménytelenül. A probléma megoldása nem ott van.  Természetesen az emberek pontosan érzik ezeket a tendenciákat, és különböző taktikákat alkalmaznak a szembesülés elkerülésére. Valljuk meg, a ma profán világába született ember nincs könnyű helyzetben. A történelmi egyházak nagyon sokat vesztettek a bizalomból, nagyon sok hit elmállott tagjaik emberi gyöngeségei, és szervezeteik hatalmi törekvései miatt (tisztelet mindig a létező elhivatott többségnek), a modernizáció, a megújulás, az innovatív utak - lényegi elemük, a hagyomány őrzése, a konzervatív jelleg miatt – megnyitása elmaradt.  Álmesterek, szellemi tanítók fellépése, pénzéhes áltermészetgyógyászok avatatlansága, pedig még tovább rontottak a helyzeten.

 

Egy Egységes Kristálytiszta Tanítás szükségessége

 

A probléma az, hogy a szentség hosszú időn az élet része volt, és mint unalmas, megunt levetett, ósdi dologként tűnik fel a tankönyvek oldalán.

 

A probléma az, hogy a tudomány a tudományos megismerés módszertanával hatalmas eredményeket ért el, és sikere axiómáinak, alaptéziseinek megkérdőjelezhetetlenségéhez vezetett.

 

A probléma az az, hogy amit ma a hétköznapi tudás tudni vél, az előző század történeteinek, narratíváinak maradványa, pl. a kvantumfizika eredményei messze túlszárnyalták az elképzelhetőt.

 

A probléma az az, hogy a hétköznapiság világához fényévekre távolodott a szakrális ünnepek világától.

 

Az összefüggések rendszerének megértése, a saját út, a saját tevékenység, a saját közösség megtalálásának igénye nagyon ősi igény.

 

Ahhoz, hogy értelmesen tudjuk leélni az életünket, valamit meg kell értenünk belőle…

Egy Kristálytiszta érthető, követhető, támasztékot adó modellre van szükség.

 

A szentség megértése halaszthatatlan, vissza hozatala az életbe elkerülhetetlen.

A szent megismerése ma legalább annyira nehéz lesz, mint annak idején az szentségtől való elszakadás.

 

A szentséghez való visszatalálás, csak békés, önkéntes úton történhet, de a folyamatok kibontakozásának megkönnyítésén munkálkodni kell.

 

Visszatérő ösvény…

 

Állításom, hogy van visszatérő ösvény.

 

A folyamatok, a témával kapcsolatos gondolkodás megkönnyítésére készült ez az előadássorozat. Az előadások bevezetést adnak a mitológiák világába, a mitologikus gondolkodás jellemzőibe. A pusztulás víziók helyett, az előadások jelzik az ókor hasonló elemeit, de megmutatják kiegészítő/ellentétpárjaikat is.

 

A legismertebb filmekből ismert hősök, szituációkat vezeti vissza mitologikus gyökerekhez, amit a filmipar rendkívül tudatosan és gyakran - döntően más kontextusban, és következtetésekkel – használ.

 

Az előadások néhány példán bemutatják a hétköznapokban alkalmazott hiedelmeinket, mágikus technikáinkat. A filmek alapszituációnak és a hétköznapi élet alapszituációinak analógiái alapján, felvillant egy mai is működő, párhuzamos, rejtett mágikus térképet. Lélekvezetői cél a villanásokkal megmutatkozó, homályos mágikus mátrix megsejtetése.

 

A történeti részhez történő visszalépés csak ezután következik, amikor is a leginkább ismerni vélt két mitológia hasonlóságait és különbségeit mutatja be az előadás, jelezve az egyiptomi és a görög hitvilág közötti óriási különbséget, megváltozó szentségfelfogást.

 

A szakralitás különböző arcai már ekkor, már ennyi elemzés után is, érdekes következtetéseket engednek levonni az érdeklődéssel oda fordulóknak figyelmüket a témának szentelőknek. Különösen érdekes a méd mágikus hagyomány megismerése, és a későbbi Zarathustra tanítások összevetése. A misztériumvallások közül az előadások először Dionüszosz, majd Mithras – kultusz elemeit tudják csak érinteni.

 

Bár XVIII. századtól rendkívüli erőfeszítések történtek a magyar mitológia, kultúra megváltoztatására, eltörlésére, nagyon jellemző módon a magyar mitológia megismerésének igénye

 

A világ legismertebb mitológiáinak bemutatása után, a legérthetőbb módon a magyar népmesék ismert világából kiindulva - a szokásoktól eltérően - a magyar mitológia hasonló elemei kerülnek bemutatásra (táltos, Égigérő fa, Tündér Ilona).

 

A történelmi kitérő célja tisztázni olyan alapfogalmakat, mint kozmosz, káosz, tér, idő, hagyomány, rítus, mítosz, ünnep, ünnepiség. Természetesen ezek a témák önálló előadássorozatokat lennének képesek kitölteni, most azonban nem a részletes megismertetés a cél, hanem egy mitologikus térkép felvétele.

 

A filmek mitikus / mágikus elemei, a hétköznapi történések, a „hétköznapi” tudat, és ősi mitológiák, és a magyar népmesék térképei alapján már át lehet gondolni, egy összehasonlító elemzés alapján, mi is hiányzik a lokális élet, tér és mentális térképeiről.

 

Alapfogalmak újraértelmezése - Rítus

 

„A vallástörténet és a vallásetnológia ritualista iskolája – W. Robertson-Smith, R. R. Marett – a rítust mint ősi és ösztönös szent cselekvést tekinti a vallásosság legősibb és legelemibb formájának, amelynek terében az ember a Szent világával való első találkozás élményére reagálva spontán módon alakítja ki a maga viselkedési, cselekvési stratégiáját, amely a későbbiekben szabályozott és állandó, intellektuális magyarázatot is nyerő tevékenységgé rögződik.”  (Magyar Virtuális Enciklopédia - Horváth Pál)

 

A definíció kísérlet természetesen nem fedi le a rítus gazdag és széles megközelítéseinek tárházát. Most én is csupán az első cselekvések megismétlésének momentumát, és az áldozati szertartás aprólékosan szabályzott mozdulatsorát emelném ki. A felejtés olyan fokú. hogy a mai civilizáció ateista, individualista embere el sem tudja képzelni a minta megértésének pillanatát, az „első cselekvésnek” a nagyságát, örömét, méltóságát. Az áldozati szertartás pedig csak, mint borzalmas történés története él a fejekben , miközben a „tömegember” ahová és ahogy leteszi nap, nap után a lakáskulcsát, ahogy a kulcsot elfordítja a zárban, ahogy - ha kell - bűnbakként feláldozza munkatárást, mind egy – egy biztonságot adó rítusvillanás, a cselekvések sorrendje kötött. A kollektív tudat, és főképpen a tudattalan viszont pontosan őrzi a lényeget, a mintákat. Ingmar Bergman irgalmatlanul pontosan jelzi Rítus című filmjében, a mai civilizációs tipikus emberének megsemmisülését a szentséggel (Mysterium tremendum) való találkozásakor, még ha a rítus előadói nem is megtisztulási szertartásokon átesett szakrális személyek, „csak” átlényegülő színészek.

 

Mi is a rítus?


"Nemcsak az a rítus, amit a film végén előadnak a színészek. A rítus az a játék, amit a színész játszik a közönségével - és ez a játék a kölcsönös megalázás és a kölcsönös egymásrautaltság keveréke… Ingmar Bergman

 

A rítusok nehezen rekonstruálható cselekvéssorok, mert nincs meg az eredeti történet, minden homályba vész. A különböző hagyományok sok értéket megőriztek, és a vallások hívei ezeken az „ösvényeken” vissza – vissza találnak saját vallásuk eredeti történéseinek közelébe, de ezek az ösvények nem igazán nyitottak, nem igazán érthetőek a kint rekedtek számára. Az egyszerűsítést felvállaló Mesterek pedig elfelejtik jelezni, az egyszerűsítési kísérletük okozta veszteségek számosságát. Kiábrándító szekta kísérletek, „mester pótlékok”, álmesterek, pedig még tovább lökik a hiányérzetükben keresőket, visszatérni vágyókat.

 

Ismert, történet nélküli, kreált mozdulatsorok maximum, jó esetben, csak művészi hatásokat érhetnek el (rituális színház), pedig nagy szükség lenne a motívumok összefüggéseit megértető kifejeződésekre. A megerősítésekre, a biztosan látott összefüggésekre, a távoli kapcsolatok látására, egyáltalán a kapcsolatok létrejöttére, a kapcsolatok kifejezésére nagy szükség lenne ebben a kaotikus korban. Az összefüggések felismerése már stabilizáló lehet. Megnyitás a látvány által. Visszatérő módon, méltósággal megismételt szakrális mozdulatsorok szokásrendje, ott lapul a lélek mélyén.

 

Alapfogalmak újraértelmezése - MÍTOSZ - μυθος

 

„Homérosznál a μύθος az έργου [tett] ellentétét jelenti; a benne - a beszélésben - tanúsított ügyességet szembehelyezik a tettekben (έργα) való ügyességgel.”

(Kerényi Károly: Mi a mitológia?: Tanulmányok a Homérosi himnuszokhoz. Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988.)

 

„Modern tudós a „mitológia" szót legszívesebben törölné fogalmaink közül, minthogy μύθος és λόγος, kölcsönösen kizárják egymást!” –írja Kerényi Károly, és ebben igaza van. Napjainkra a mai média által nevelt generációk – tisztelet a kivételnek - sokszor nem is értik, hogy milyen más módon lehet közelíteni a „valósághoz”. Valóságlehetőségek interpretációi lesilányultak, leegyszerűsödtek, a lehetséges variációk száma ugyan megsokszorozódott, de paradigmáit tekintve ezek egy – két csoportba tartoznak.

 

A „hinni vagy nem hinni" kérdése akkor merül fel először, amikor Platón Phaidrosa azt kérdi Szókratésztől: „Elhiszed, hogy ez a mitologéma (Boreas és Oreithyia története) igaz?"- és ezzel egy új szellemi helyzet veszi kezdetét.

(Kerényi Károly: Mi a mitológia?: Tanulmányok a Homéroszi himnuszokhoz. Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988.)

 

A mítoszok tartalma a világ keletkezéséről, a közösség eredetéről rendkívüli fontosságúak a archaikus közösségek életében. A közös történetek hosszú folyamat következtében széttöredeztek, de ilyen fokú „ideátlanság” még sohasem fordult elő, a széttöredezettség fenntartása mögött ma rendkívül komoly üzleti érdekek állnak. Az „ember, mint fogyasztó” felfogás uralni látszott az ezredfordulót, csakhogy a rendszerváltás nagy eufóriája után, régiónkban – ahol jobban hozzászoktak az emberek a távoli, „embert daráló”, hatalmi őrületektől terhes, de mégis létező jövőképekhez - nyilvánvaló vált, hogy nem áll a változások mögött a nyugat számára sem, egy eltérő jövőkoncepció. A minta nincs kidolgozva. Az életminőség szükséges javítása nem elegendő cél.

Számunkra a szinte megvalósíthatatlan nyugati múltkép, mint jövőkép alkalmatlan.

 

Szent szimbólumok – Szent tárgyak – Szent könyvek

 

Minden tárgyiasulás, csak érthetetlen felszín a történet/mítosz ismeretének hiányában. Ha nincs bensővétett mítosz, minden csak kiállítási tárgy. A szent könyvek olvasása nem jellemző, a hétköznapi tömegmédián nevelkedett figyelem, képtelen a megértésre, a megérzésre azonban képes. Az út visszafelé sürgető. Már az ókori tanítványok is bizonyosságért könyörögtek, csak egy hihető, megismételhető jelet kértek. A szent iránt kiéhezve, mégis a bizonyosságot keresték. A szenttel történő találkozásra a mai tömegember egyszerűen (Mysterium tremendum) nincs felkészülve. A horror, pornó és fantasztikus filmek mélybehúzó iszonyata talán nem véletlen.

 

A „természet rejtekezni szeret”, mondja Herakleitos a szentség még inkább, ugyanakkor a „homályos” Mester azt is jelzi, hogy a „a láthatatlan illeszkedés a láthatónál erősebb”. A mindenhol ott lévő, a legrejtettebb, miközben folyamatosan megnyilatkozik. Az érzékelés érzékenysége eldurvult, egyre nehezebbé vált, a korábban a középkor elején különlegességé vált szentség megjelenés a „csoda” háttérbe húzódott, majdnem kihalt. A szent mátrixához való hozzájutáshoz azonban nem piros vagy kék kapszula vezet, de tudatos döntés mindenféleképpen szükséges hozzá. Egy Krisztus születése előtti hatodik századi görög nézésében, hallásában még lefordíthatóak voltak egy szent liget szél által keltett hangjai.

Beavatási élmény hiányában, a XX. század végi visszatérési misztérium kísérletek, a vér megmutatásával, a test teljes húsig történő lecsupaszításával, csupán keserű és borzalmas szörnyűséggé válnak. A dionüszoszi lényeget megérzik, de csak borzalmat tudnak mutatni.

 

A beavatási szertartások világeredet, világösszefüggéseket magyarázó tanítása, az összefüggések tudománya, a komplexitás érintése, az összekötöttség felvillantása egy megértés típust alakított ki a beavatandóban. A megértés minősége, a nézés típusa, a látás kialakítása semmivel nem pótolható. A halálközeli/túli élmények csak egy nagyon fontos aspektusát jelentik a beavatási szertartásoknak, a kívül/felülhelyezkedés a rátekintés képessége, nézőpontja a lényeg, Egésznek látni, kívülről rátekinteni, semmivel nem pótolható élmény.

 

A tudomány minden pillanatában erőfeszítéseket tesz a külső rátekintésre, és képtelen rá. Az elitek őrzik hatalmukat, és egyenlőtlenségeket termelnek, és teremtetnek, hogy ne derüljön ki, hogy a „király meztelen”, véghetetlenül bele van ragadva a maguk által teremtett szituációkba. Elképzelt világuk foglyai, mert jövővíziójuk ilyen.

 

Az ortodox kereszténység történetében vannak olyan történetek, amelyek nyilvánvalóan jelzik, hogy pl. az univerzális szimbólumok megértése, vagy egy Jézus – ima ismétlése nem tartozik az elit hatalma alá, az eddigi módon nem tartható fenn a privilégium. A szentség láthatatlan „kapui” nyitottak. Szükség van a fogódzókra, megértett könyvekre, tárgyakra, szimbólumokra, de ezek csak eszközök. A belépés egy aktus, aminek potenciális lehetősége itt van.

 

Kétségtelen az érzékenység hiánya, a látás elhomályosultsága komoly probléma. Mesterek hiánya több évszáda rányomja jegyét az európai történelemre, az önjelöltek borzalma, pedig semmihez nem hasonlítható romboló hatást váltott ki, és óvatosságra int a nagy egyházi hierarchiák összes hatalmi visszaélése, és feladatukhoz felnőni képtelen tagjainak emberi gyengeségei is. Amikor megérik egy kor a változásra az „éberek” megmutatkozása halaszthatatlan. A lejegyzésre kerülő írásokra, lélekhez szóló, megérintő prédikációra szükség van, a személyes megszólítás hitelessége nem évül el. A felfénylő utak kijelöltek.

 

Alapfogalmak újraértelmezése - Idő

 

A mitológiákban a tér és az idő nem semleges kategóriák, érzelmi-értéki tartalommal rendelkeznek. A mai profán ember természetesen a fürdőszoba és hálószoba különbségét meg tudja különböztetni, de – az ikon helyére – a szent sarokba helyezett  televízió helyének fontosságát, sajnos csak érzi, de nem tudja. A tér nem egynemű.

 

Veszőkkel pozitív és negatív pontokat kereső embereket már többé – kevésbé megszokta a ma közvéleménye, az íróasztal már a feng – shui alapján van néhol berendezve, de a térben szakrális sugárzó pontok tudatos keresése, ma talán csak szakrális közösségekben, oltárok kijelölése kapcsán vetődik fel. A tér nem egynemű.

 

A rómaiak kiknek vallásossága felszínes, külsődleges, biztonságra törekvő, gyermeki az ókori népek sorában, sohasem követtek, volna el olyan hibát, hogy egyformán kezelik lakóhelyük, léthelyük tereit. Akinek nincs centruma a térben, annak nincs centruma az életben sem. Kristályosodási pont nélkül lehetetlen kristályosítási típusú élethivatást kiteljesíteni. Az ember gyenge és megerősítésekre vár, minden egyes rátekintés egy ismert tárgyra, szimbólumra, kódra megerősítés, ismétlés, egy belső mantra. Kitüntetett helyen, egy kitüntetett minta sorsalakító.

 

A mai hitt, mért, gyakorolt lineáris idő nem létezik, az idő ciklikus. A vég és a kezdet pontjai ugyanazok, amikor is közvetlen kapcsolatba léphetsz a mitikus múlttal, és ahol jövőalakítóvá válhatsz. Az egyidejűség (múlt – jelen – jövő) nem élménye a mai ateista civilizációnak. A ma emberének nincs tudomása az „Álomidő” létéről, a kezdetben voltról nincs „saját” történetünk.

 

A szakrális idő a szent előidőre való emlékezés a szokásokban, rítusokban. Régebbi korokban a világi, köznapi időt át- meg átszőtték a szakrális ünnepi idő mozzanatai, strukturálttá tették az életet, érdemes volt készülni, később élmény volt feldolgozni, visszaemlékezni. A rituális típusú kötött ismétlés, mélyülést jelentett. Nem kellett állandóan drasztikus nagy behatásokra törekedni, hiszen minden más lett egy kicsi akaratlan eltérés következtében is („pillangóeffektus”).

 

Csak a szakrális idő rendelkezik igazi realitással. A szent idő lényegénél fogva megismételhető, voltaképpen mitikus ősidő. Az ünnepi cselekedetek nem mások, mint megismétlései a kezdetben volt dolgoknak.

 

„Az ünnep – érzés, mint az ember világának valósága annyit jelent, hogy az ember képes ritmikusan visszatérő időközökben nyitott szeművé válni és ebben az állapotban azokkal a magasabb valóságokkal, amelyekben egész létezése alapszik, közvetlenül szembetalálkozni.”

Kerényi Károly: Halhatatlanság és Apollón vallás

 

Tér – Minta – Motívum

A szent és profán tér

 

A tér nem homogén. Törések és szakadások találhatók benne; olyan részeket tartalmaz, amelyek minőségileg különböznek a többitől. A szakrális tér a központban van, a perifériák fele haladva a szakralitás foka csökken. A mitológiák ezt a szent kisugárzási pontot a világ közepének nevezik (axis mundi), de lehet a világfa helye, a világ tengelye, ami körül minden mozog, s a világ köldöke is, ami a legtökéletesebb kép az összekapcsoltság fokára.

 

A kozmikus tér tehát felosztható, egy centrális központi térre, a világtér kultivált, megművelt részére, “a bekerített közép” – re, a civilizáció helyére, és a világ megműveletlen, kaotikusnak maradt részére, a külső ismeretlen, rettegett világrészre. A saját (eredetétől), ismert tér a közösség tere.

 

A hierophánia (hierosz = szent; phainomai = megmutatkozni) során a mindennapi valóságtól valami merőben más valóság nyilvánul meg. Nem az ember nevezi ki hát a kultikus, szent helyet, hanem a szentség önkényes módon megnyilatkozik, ami szentséggel telítődik: szentté válik. Az archaikus ember az isteneket követi, az isteni cselekedet megismétlése adja a megszentelést. Ismeretlen területek kozmikussá tétele mindig megszentelést jelent: aki rendet teremt valamely térben, az istenek példaszerű művét ismétli meg. A berendezés mintája megegyező az első, archaikus mintával.

 

Szakrális térkép - Jövő tervezés

 

Mi hiányzik a térképeinkről, naptárainkból! A záró előadás támpontokat kíván adni, egy XXI. századi tér és időszervezéshez, tevékenység szervezés logikájához, a szabadidő-eltöltés átformálásának első lépéseihez, élettereink feldíszítéséhez, élhetővé tételéhez.

A meglévő kapcsolatok megerősítése, új kapcsolatok kialakítása, a távoli kapcsolatok felértékelése, szakmai csoportok kialakítása célja ennek az új tervezési logikának.

 

Szimbólumértővé, látóvá válni, a múltban sem volt könnyű…

-   de éppen ezért erről a témáról beszélni kell!

 

Az előadások az átalakítás megkezdésének halaszthatatlanságát kívánja üzenetként eljuttatni hallgatóihoz.

 

Az előadás fogalompontosítással, tisztázással, beszélgetéssel, vitával zárul.

Helyesebben jó esetben nem fejeződik be, hanem a beszélgetés, vita csupán elkezdődik…

 

A módszer – Séta a természet oszlopcsarnokában

 

Az előadások tulajdonképpen közös Utazások, a hallgatók Utazók, az előadó „csak” lélekvezetői szerepéhez kíván felnőni…

 

 

A valóság új nézőpontjai: paradigmaváltások a fizikában

 

Biztosan emlékszünk még gyerekkorunkból arra az élményre, amikor elsőként vettünk kezünkbe egy iránytűt. Bármerre is forgattuk a tű végül újból beállt, mindenféle ok nélkül, egy adott irányba. Forgattuk, kerestük, vajon mi téríti vissza, a kíváncsiságtól és az új élménytől az ember szinte libabőrös lett. S talán ennél is izgalmasabb és lélek emelőbb volt az igazság megismerése, amikor megtudtuk, hogy a tű azért fordul el és áll be az észak-déli irányba, mert a földet körül veszi egy rejtélyes, láthatatlan tér, a mágneses tér, mely hatással van minden más mágnesre, jelen esetünkbe a felmágnesezett iránytűre is. Az embert szinte megrészegíti ez a felismerés, és az a tény, miszerint körül vehetnek bennünket olyan rejtélyes erők, jelenségek és hatások, melyeket közvetlenül nem érzékelünk, csak a hatásukat látjuk. Pontosan ez volt az az élmény, mely egykor a gyermek Albert Einsteint is magával ragadta, mely egy életre szóló hajtóerőt nyújtott neki a világ megismerésére és a teremtés rejtélyeinek feltárására. Az ismeretlennel való találkozás, és a feltárulkozó megismerés újból és újból megszüli bennünk ezt a gyermeki nyitottságot és ráeszmélést, mely egyszerre félelmetes és magasztos. Minden nagy felfedezőt és tudóst ez az érzés motivált, és ez vezette őket az ismeretlenbe, ahol a valóság új területeit feltárva új, mi több, forradalmian új nézőponttal és látásmóddal ajándékozták meg az emberiséget. Ilyen paradigmaváltás vagy nézőpontváltás előtt és közben van jelen korunk tudománya és vele együtt az emberiség is, melynek hordereje meghaladhatja az összes eddig megélt és meglépett nézőpontváltás. S hogy ezt minél jobban átérezhessük, először tömören átnézzük az emberiség és a tudomány, azon belül is a fizika legfontosabb nézőpont váltásait és annak hatásait az adott korban.

           

Az ókor tudósai vagy filozófusa főként az öt érzékszerv nyújtotta lehetőségek és az értelem átható meglátásaira hagyatkozhattak, mely olykor meglepően mély, és napjainkban is helytálló következtetésekre vezette őket. Ez az időszak, főként a csillagok és a Hold mozgásának beható tanulmányozásával telt, hiszen felismerték a holdfázisok és csillagképállások, valamint a folyóáradások és az évszakok váltakozásai közötti összefüggést. E jósló erő hatalmas tudást jelentett, ami az asztrológia majd a későbbi asztronómia kialakulásához vezetett. Mivel azonban a megfigyelést az öt érzékszerv dominálta, ezért ahogy azt a korszak egyik legnagyobb csillagásza és tudósa ebben az időben az elfogadott nézőpont az volt, hogy a Föld a világ közepe, ami körül kering a Hold, a Nap, és a többi később felfedezett bolygók, amit megalkotójáról ptolemaioszi világrendszernek is nevezünk. Ez teljesen logikusnak tűnt az értelem számára is, hiszen ha a Föld mozogna, akkor ezt a mozgást éreznünk kellene, ami például abban nyilvánulna meg, hogy a tárgyak nem vízszintesen esnek le a földre az elmozdulás miatt. Aztán e befejezettnek tűnő történetbe megjelennek az első vészhangok. Néhány évszázaddal később a lengyel csillagász, Nikolausz Kopernikusz azzal a gondolattal állt elő, miszerint talán lehet, hogy tévedünk, és mégis a Nap van a középpontban, és mi keringünk körülötte. Ezzel szerinte egyszerűbben lehetne magyarázni a bolygók mozgásában megfigyelhető anomáliákat, hurkokat, amiket az epiciklusok és a körpálya mindenhatóságának elméletével már szinte lehetetlen volt megmagyarázni. Sajnos az akkoriban rendelkezésre álló adatok nem voltak elégségesek a hipotézis igazolósára, de kibillentette a gondolkodást a megszokott medréből.

           

Néhány évszázaddal később Giordano Bruno ennél is tovább ment, és azt állította, hogy a Nap nemcsak a mi naprendszerünk középpontja, de valójában egy a megannyi csillag közül, mely az égbolton látható. Micsoda, még hogy a Nap, amit az Isten a Föld számára teremtett, hogy fényt és meleget termeljen az embereknek és az élőlényeknek, csak egy az égbolt apró csillagai közül, melyek igazából lyukak az égbolt gömbjén, ahonnan a mennyország fénye szivárog át?! Nem, ez abszurd, jött a válasz a kor embereitől és gondolkodóitól. Ha ez igaz, akkor mivel azok is napok, így körülöttük is keringenie kellene más bolygóknak, amin élhetnek más emberek, viszont akkor Jézus eljövetele, hogy megváltsa az embert nem egyedi és egyetlen, vagy máskülönben számukra nincs megváltás! Bruno felvetésének másik következménye, hogy ha feltételezése igaz, abban az esetben a csillagok halvány fényereje azzal magyarázható, hogy nagyon messze helyezkednek el tőlünk, vagyis a világegyetem sokkal hatalmasabb, mint ahogy azt gondoltuk. Ez tarthatatlan volt, aminek meg is lett a következménye, Brunot megégették. Ebből viszont már látható, hogy egy új nézőpont, illetve a valóság pontosabb megértésének két azonnali hatása van: az egyik a meglepetés, a másik pedig, hogy olyan területeket egyesít, vagy helyez más megvilágításba, melyeket korábban képtelenség lett volna együtt kezelni, mivel az adott megértés fényében ez paradoxonokhoz vezetett.


           A bolygók mozgásának és a Nap valódi elhelyezkedésének problematikáját végül is a német csillagász Johannes Kepler oldotta meg, aki a dán csillagász, Tycho Brahe megfigyeléseit felhasználva, hosszú verejtékes munka árán bebizonyította, hogy a bolygók ellipszis pályán keringenek a Nap körül, mely ellipszis egyik fókuszában helyezkedik el a Nap. S bár ez matematikailag nem volt olyan szép, mint az ókoriak körpályáit, és platoni testeit használó kozmológiai elméletek (lásd képen), amit korábban még ő maga is vallott, ennek ellenére magyarázattal szolgált az összes megfigyelésre, mi több segítségével új jelenségek is előre jelezhetők voltak, mint például a Nap által kiterjesztett, a bolygókat pályájukon tartó gravitáció feltételezése, amit precízen Newton vezetett le és igazolt. Ez az új meglátás szintén fontos lépés, hiszen a bolygók mozgását általánosította, és elviekben kiterjeszthetővé tette minden jövőben felfedezésre kerülő égitest mozgására.

           

A következő nagy meglepetés, mely a fentiek magyarázatához is szükséges volt, Galilei és Newton mozgásokra vonatkozó felfedezései, ami egyúttal a fizikatudomány születésének pillanata is voltak. Az ő megjelenésükig a mozgást és a nyugalmi helyzetet két külön állapotnak tekintették. Galilei meglátását Newton foglalta matematikailag is leírható formába, amit Newton első törvényeként is ismerünk. Eszerint a nyugalomban lévő, vagy egyenes vonalú egyenletes mozgást végző test mindaddig ebben az állapotban marad, amíg ennek megváltozására egy külső erő nem kényszeríti. Ennek a fényében a nyugalmi helyzet az egyenes vonalú egyenletes mozgás speciális esete, ahol a tárgy sebessége zéró. A reakció ekkor is a meglepetés volt. Hogyan lehetséges az, hogy a nyugalom és a mozgás valójában azonos? A megoldás annak felismerésében rejlett, miszerint az az állítás, hogy egy tárgy mozog, vagy nyugalomban van, valójában nem abszolutizálható, azaz a tárgyak mozgásállapotát mindig egy másik tárgyhoz, vagy megfigyelőhöz képest mondhatjuk ki, és ez a megfigyelő szintén mozoghat, vagy éppen nyugalomban lehet. Vagyis, ha önök állandó sebességgel elhaladnak mellettem, akkor az asztalomon fekvő könyvet önök mozogni látják, míg én nyugalomban. E látszólag ellentmondani látszó érzékelést vagy megfigyelést Galilei az általa bevezetett relativitás elvvel oldotta fel. Eszerint a különböző mozgási állapotban lévő megfigyelők különféleképp ítélik meg a körülöttük lévő tárgyak mozgásállapotát.

A mozgásállapotok viszonylagosságában a következő nagy fordulópontot és forradalmi nézőpontváltozást a fénysebesség inerciarendszer-függetlenségének felfedezése és magyarázata szolgáltatta, de előbb azt kellett megértenünk mi is a fény. Ezen az úton az első nagy áttörést az angol fizikus Michael Faraday érte el, aki az elektromosság és a mágnesesség jelenségének beható tanulmányozásával elsőként posztulálta a testek közötti erőközvetítő tér létezését, ami a későbbi térelméletek megjelenéséhez szükséges fogalmi kereteket is kijelölte. Szerinte az erőtér egy bizonyos értéke minden térbeli ponthoz hozzárendelhető, és ez az érték pontról-pontra folytonosan változik, hatást fejtve így ki az adott tárgyra, és a tárgyak is hathatnak az erőtér ottani értékére. Ő jött rá arra is, hogy az elektromos és a mágneses terek hatásukban irányt is definiálnak, így jellemzésükhöz nem elegendő csupán egy szám (skalár), hanem az irányt is jelölve, úgynevezett vektorokat kell a tér pontjaihoz hozzárendelnünk. Ő fedezte fel, hogy ezek az erőtérvektorok az elektromos tér esetén a pozitív töltésből kiindulva a negatív töltés felé mutatnak, a mágneses tér esetén pedig az északiból a déli pólusba. Egyszerű képletekkel sikerült neki azt is leírni, hogy az elektromos és mágneses térerő vektorokra miként hatnak a közeli töltések vagy mágnesek, vagy közeli erőtérvektorok. Ezek mind magyarázták az akkori megfigyelések adatait. Volt azonban egy érdekes megfigyelés, mely a két, látszólag különböző tér alapvetőbb, egységesebb kezelésére utalt. E megfigyelés szerint a mozgó elektromos töltések, például egy vezetékben haladó töltések mágneses teret, a körvezetőbe bedugott és mozgatott mágnes pedig elektromos teret és töltésáramlást indukált. Ezt a jelenséget a Faraday által lefektetett törvényekkel nem tudták értelmezni, ám a skót fizikus James Clark Maxwell, az 1800-as évek végén rátalált rá a megoldásra. A két mező egységes leírásához módosítani kellett az egyenleteket, mégpedig úgy, hogy azok megengedjék az elektromos és a mágneses tér egymásba alakulását. Ez a folytonos egymásba alakulási folyamat lehetőséget adott egy hullám, az elektromágneses hullám létezésének az elméleti felfedezésére. A képletek segítségével sikerült meghatároznia ennek az új hullámnak a terjedési sebességét, ami meglepetésére a fény sebességével volt azonos. A meglepetés számára is sokkoló volt, ezek szerint az elektromos és a mágneses téren áthaladó hullámmintázat valójában nem más, mint a fény. Hamarosan arra is rájött, hogy az elektromágneses hullámok más frekvenciájú formáinak is léteznie kell, és e frekvenciaspektrumban a látható fény csak egy szűk kis sáv, hiszen vannak rádióhullámok, ultra és infravörös vénysugárzások is. Később arra is rájöttek, hogy a Nap melegét valójában az infravörös fény közvetíti. Az elektromágneses hullámok ténye azonban újabb nehézségeket hozott, hiszen a kor az anyag halhatatlanságát vallotta, s tudták, hogy minden hullám valamilyen anyagi közeget igényel terjedéséhez. Márpedig, ha a Nap fénye is elektromágneses hullám, akkor a Nap és a Föld közötti üres térben kell lennie valamilyen mechanizmusnak, ami a fény hullámait közvetítheti. Eme új közeg és anyagi forma lett az éter. Az éter fogalmának megjelenésével egyidőben fedezték fel az első elemi részecskét is az elektront. Vagyis az anyag atomos vagy elemibb alkotókból való felépülését valló elméletek újra napvilágra kerültek. A minden anyagot átható éter fogalmával ez azonban ütközni látszott, hiszen akkor magyarázatot kellett adni, vajon mik is az atomok valójában. Ekkor jelentek meg azok az elméletek, melyek az atomokat a térerővonalakon található csomókként értelmezték. 1867-ben lord Kelvin volt az egyike azoknak a tudósoknak, akik az atomi csomók elméletét megfogalmazták, s melyek érdekes mód, most az új elméletekben (topologikus kvantálás) újra előbukkannak! Ezekkel a gond csak az volt, hogy akkoriban még nem voltak meg azok a matematikai leírások, melyek segítéségével a különféle bonyolult csomókat meg tudtuk volna különböztetni egymástól. Erre egészen 1980-ig várnunk kellett, az igazat megvallva azonban még most sem rendelkezünk azzal a matematikai formulával, melynek segítségével két bonyolult csomóról el tudnánk dönteni, hogy azok azonosak vagy sem. A Maxwell-törvények azonban napvilágra hoztak két olyan problémát is, melyek megoldása elvezetett bennünket a modern fizika megszületéséhez, ami egyúttal kiinduló pontja volt annak az útnak, melyen haladva a későbbi tudósok végül eljutottak azokra a meglátásokra, melyek a napjainkban zajló radikális nézőpontváltás mögött valójában meghúzódnak.

           

Az első gond az úgynevezett ultraibolya katasztrófa volt. Itt nem valami éghajlati vagy légköri problémáról volt szó, hanem arról az egyszerű tényről, miszerint ha a fényt az atomok körül keringő elektronok bocsátják ki, akkor, mivel a kibocsátott fény maga is hordoz energiát, ezért az egyre nagyobb frekvenciájú fényt kibocsátó elektronnak spirális pályán haladva a pozitív töltésű atommagba kellene zuhannia. Azonban a mérések ezt nem igazolták. Ennek megoldása a fény kvantumos szerveződésének felfedezésével oldódott meg, miszerint a fény hordozta energia úgynevezett energiacsomagokban, kvantumokban terjed, és ezeket a fénykvantumokat fotonoknak nevezték el. Hamarosan az elektronról is kiderült, hogy bár részecske sajátosságokat mutat, ennek ellenére hullámként is viselkedhet. A kvantumelmélet hamarosan feltárta, hogy az anyag és annak minden elemi építőköve egyszerre rendelkezik hullám és részecske sajátossággal, mely ráadásul ismét a nézőpont megválasztásától, pontosabban a mérés sajátosságaitól függött. Ez hozta létre az úgynevezett részecske-hullám dualitást, melyet az úgynevezett hullámfüggvény formalizmus, és a hullámfüggvény időbeli fejlődését leíró Schrödinger-egyenlet vezérel. A kvantumelmélet ma is használt általános, vagy lineáris algebrai leírásának kidolgozása a magyar Neumann János nevéhez fűződik, ahol a különböző nézőpontokat és az így mérhető mennyiségeket úgynevezett operátorok reprezentálják. Így pl. a hely, az energia, a lendület és a ehhez hasonló mérhető, vagy megfigyelhető mennyiségeknek létezik egy operátora, egy mátrixa, mely a kvantumrendszert jellemző állapotfüggvényre hatva, megadja annak a legnagyobb valószínűségét, amibe a rendszer éppen van, legyen az a helye, az energiája stb. Az itt megjelenő új nézőpont, hogy szakítanunk kell az eddig megszokott bizonyossággal, hiszen bár a rendszer fejlődése a hullámfüggvény szintjén továbbra is következetes, de erről csak a méréssel vagy megfigyeléssel szerezhetünk tudomást, mely azonban zavart és ezzel bizonytalanságot visz be szóban forgó rendszer fejlődésébe. Ezt a tényt foglalta képletbe Werner Heinsenberg a híres, róla elnevezett határozatlansági relációban. A kvantumelmélet egyik fontos következménye, a megannyi észbontó jelenségen (szupravezetés, lézer, félvezetők, alagúteffektus, teleportáció, stb.) túl, hogy kikényszeríti a megfigyelő és a megfigyelt közös leírását, noha ez még ma sem született meg, és talán ez az egyig legfontosabb tény, mely a mostani „új” paradigmaváltást is vezérli.

           

A másik probléma a fénysebesség vonatkoztatási-rendszer függetlensége. Eszerint a fény bármilyen vonatkoztatási rendszerből, nyugvóból, mozgó vagy gyorsulóból nézzük, mindig ugyanazzal a sebességgel terjed. Ez többek között abból is származtatható, hogy a fény és annak terjedése az elektromosság és a mágnességég törvényszerűségeire volt visszavezethető, márpedig ha a törvények nem változnak, vagyis minden vonatkoztatási-rendszerben azonosak, akkor a fény sebessége is ugyanaz kell, hogy maradjon. Ezt azonban először be kellett bizonyítani, vagyis hogy a Galilei-féle relativitás elve és a fénysebesség állandósága közötti ellentmondás a relativitás elvének kiterjesztését igényli. Ezt a radikális nézőpontváltozást, ami a térre és az időre vonatkozó nézeteink reformálását igényelte, az akkor 26 éves Albert Einstein oldotta meg, s közölte az 1905-ös egyik híres írásában. A trükk sokban hasonlított a Galilei által követett elvhez, amivel a mozgás és a mozdulatlanság állapotát egyesítette relativitás elvében, ám itt az elektromos és a mágneses tér nézőpontbeli viszonylagossága játszotta a szerepet. Eszerint a nyugvó rendszerben elektromosságot érzékelő megfigyelőhöz képest a mozgó megfigyelő ugyanezt a jelenséget mágnesességként érzékel és írja majd le. Vagyis a történésben mindketten egyet értenek, de más-más leírást adnak ugyanarról a jelenségről. Olyan ez, mint a mozgó vonat ablakából kiejtett labda esése. A vonat ablakában álló utas egyenes mozgást érzékel, míg a vasúti sín mellett álló egy parabola pályát érzékel, az esemény ugyanaz, ám annak értékelése más. Ebből pedig az következett, hogy a természeti törvények, melyek a labda, vagy a fény mozgását vezérlik, szerkezetükben ugyan azok kell, hogy maradjanak, ha egyik vonatkoztatási-rendszerből áttérünk egy másikra, noha a jenség érzékelés más és más az egyes megfigyelő szempontjából. S itt érdemes a megfigyelő fontosságára felfigyelni! A fentieken túl a másik fontos váltás a tér és az idő, téridőben való egységesítésének belátása. Einstein rájött, több őt megelőző fizikus meglátásait követve, hogy a térben is időben zajló események, és az ezeket vezérlő törvények helyes, azaz az általa felfedezett relativitást kielégítő módon való felírásukhoz a tér pontjait jellemző koordinátákat és az időt együtt, egy rendszerben kell kezelnünk. Addig e két összetevőt külön kezelték, és az időt abszolútnak tekintették, vagyis hogy mindenhol azonosan, egyformán telik. Ezt rúgta fel Einstein, hiszen ahhoz, hogy a fény azonos sebességgel terjedhessen az szükséges, hogy a különböző megfigyelők a távolságot vagy olykor az idő múlását másként érzékeljék, melyet a speciális relativitás elveiben foglalt össze. Már csak egy lépés volt hátra, ami megadta a végső döfést a téridőről alkotott nézőpontunknak.


1905 után Einstein nekilátott, hogy kibővített relativitás elvébe bevonja a gyorsulva mozgó vonatkoztatási rendszereket is. A beolvasztásban pedig az a zseniális meglátás segítette, melyben rádöbbent, hogy a zárt térben, pl. egy bezárt liftben tartózkodó, gyorsuló mozgást érzékelő képtelen lesz eldönteni, hogy a lift indult-e el egy felfelé húzó erő hatására, vagy esetleg a gravitáció, vonzó ereje fokozódott. Vagyis a gyorsulás és a gravitáció hatása valójában azonos. Ezt nevezzük ekvivalencia elvnek. Ennek az elvnek a matematikai formába öntése, ami vérverejtékes munkát igényelt magától Einsteintől is, megvilágította, hogy a gravitáció newtoni leírása a téridő geometriai sajátosságaira, pontosabban görbületére vezethető vissza. Eme új egységes relativitás, amit általános relativitásnak hívunk, értelmében tehát a téridőbe ágyazott tömeg és energia módosítja – meggörbíti – a környezetében található téridő szövetét, s így a továbbra is egyenes pályát követő másik test vagy energia (pl. fénynyaláb), egy külső megfigyelő számára már görbült pályát vagy az adott test felé mutató mozgást végez, vagyis gravitációt érzékel (lásd a képen). Azóta ezt több ezer csillagászati megfigyelés igazolta is. A téridő szerkezetét befolyásoló energia és tömeg hatásának felfedezése egy további fontos meglátást hozott. Eszerint a tér és annak szerkezete az időben ugyanúgy fejlődik, azaz a világunkban található térnek egykor volt egy kezdete, egy születése, amit az egyenletek egy pontnyira zsugorodott anyag-energiához kötnek, amit szingularitásnak nevezünk. Ennek pontos megértéshez és így a világ születésének megértéshez tehát egyesítenünk kell a gravitáció einsteini leírását a kvantumfizikai törvényeivel, amit kvantum-gravitációnak is neveznek. Ennek a pontos leírása még nem létezik, de a napjainkban használt megközelítések, ilyen például a szuperhúrelmélet, további radikális nézőpontváltozást hordoznak. Ilyen például, hogy a téridő nem négy, hanem több, feltehetően 11 dimenziós, valamint hogy a világegyetemünk csak egy a sok megszámlálhatatlan párhuzamos világegyetem közül, melyek a multiverzumnak nevezett új valóságban léteznek. A másik fordulat ennek megértésben a megfigyelő pontos értelmezésének megfogalmazása, hiszen ahogy azt láttuk valójában minden nagy váltás a megfigyelő jelenségekben betöltött szerepének új, kiterjesztett megértéséből származott. A valóság végső megértésével kecsegtető új személet tehát a valóságot érzékelő és értelmező tudatos értelem információ-érzékelő és értelmező törvényeinek megértéséhez, és a megértett törvények szerkezetébe való beágyazásához vezetnek, ami a tudat valóságát és törvényeit tárja fel előttünk, mely többek között olyan következtetésekre vezet el bennünket, hogy a tudatos értelemnek és érzékelésnek léteznek finomabb szintjei, ami a megértés és az ebből eredő tudás finomabb rétegeit és logikáit feltételezi. Ezek pedig az eddig megismert és megélt tudatállapotokon túli, úgynevezett magasabb tudatállapotok létezésének felfedezéséhez és lehetséges megéléséhez vezetnek. Ennek részleteit, és akár társadalom és tudományformáló hatásait fogjuk a fentiek érzékeltetésével az előadássorozatban pontosan felvázolni.

 

 

Az új egységes élet,- szükséglet,- és társadalomelmélet néhány alapvetése…

 

                                               

1. A program, az elmélet, megalkotásának idő,- és szükségszerűsége

 

… … az elmebaj egyik alapesete, ha mindig ugyan azt tesszük, ám folyton más eredményt várunk… (A. Einstein)

 

Egyfelől, a glóbus jelenlegi állapota, helyzete,

 

Másfelől pedig, az a döntő fontosságú tény, hogy egy kialakult problémát, ellentmondást, antinómiát, avagy az uralkodó és érvényben lévő paradigmát nem lehet ugyan azzal a tudatossági szinttel, ugyan azzal a konceptuális gondolati és cselekvési háttérrel már meghaladni sem, felszámolni pedig végképpen nem, mint amelyik azt létrehozta.

 

Az új elmélet megalkotásának előfeltétele a fentiek belátása!

 

2. Az „új kopernikuszi fordulat” szükségessége és (fő) irányai

 

Már megtörtént, illetve még folyamatban lévő irányváltások,

az élettelen és az élő rendszerek (és a társadalmak) kutatásában és értelmezésében.

 

A mechanikus világszemlélettől a szerveztek, a rendszerszemlélet felé­

A determinált és irreverzibilis folyamatoktól →az indeterminált és reverzibilis folyamatok felé

A fizikától →az élettudományok felé

Sejtektől a molekulák felé

A darwini evolúciós szemlélettől → az új evolúciós szemlélet felé

A hierarchiáktól  és a struktúráktól a hálózatok felé

Az egyensúlyi állapotoktól → a nem egyensúlyi, dinamikus egyensúlyi, állapot felé

Paradigmaváltás (ok) a szociális szerveződésben.

A versengéstől a megegyezés felé

A figyelem az objektumokról a →viszonyok felé fordul.

 

 

3. A komponensek..

 

3. 1. Az élő rendszerek..

 

Az (új) elmélet konceptuális keret az ökoszisztémák és az emberi közösségek kapcsolatának, mibenlétének és működésének (jobb, pontosabb?) megértéséhez és értelmezéséhez.

 

Az élő rendszerek kulcskritériumai

 

szerveződésmintázat,

a rendszer lényeges jellemzőit meghatározó viszonyok konfigurációja ,                                                              szerkezet,

a rendszer szerveződésmintázatának fizikai megtestesülése,

életfolyamat,

a rendszer szerveződésmintázatának folyamatos megtestesülésével járó aktivitás

                                 

Az ú elméletben az „élet folyamata…..a kognícióval, a megismerés folyamatával azonos. Más oldalról „az elme az anyag minden szintjén az anyagban immanens”, így tehát nem két entitással van „dolgunk”, hanem csak eggyel.

 

A szerveződési mintázat alapfogalmai; üzenet, szabályozás, visszacsatolás, kommunikáció, nem materiális entitások!

 

Mivégre 1. ?

 

A kicsi………………és a nagy,

s   „ közöttük

 a tudat, a tudatosság, a  gondolkodás, az elme.

A TUDAT ,a tudatosság „bevitele” a nagy elméletek „közé”.. ez egyesítheti  a” két világ  egymástól jelenleg még ”független részelméleteit”.

 

 

3. 2. A társadalom….mint komponens…

 

Korunk - jelen pillanatban feloldhatatlannak tűnő - antinómiája. …

 

- A társadalom, az organizmusokkal és az ökoszisztémákkal ellentétben, a komponenseiért létezik, míg az utóbbiaknál - mint már prezentáltuk - mindez éppen fordítva van. A társadalmakat a komponensei, az emberek, önmagukért hozzák létre, s nem RENDSZERÉRT, de a komponenseket, az embereket, nem a rendszer (a társadalom) hozza létre.

-  Egy ökoszisztémában, vagy egy organizmusban a komponensek mindegyikének be kell tartania az élő rendszerek – a „természet” - alaptörvényeit, nem sérthetik meg azokat, mert különben elpusztulnak.  Ellentétben a társadalmakkal, ahol gyakorta megszegik a komponensek - az emberek - a „társadalmi törvényeket”. Megtehetik, hiszen ŐK ALKOTTÁK MEG AZOKAT – mi több még azt is „megengedhetik maguknak”, hogy a „társadalmi folyamatok mellé lépjenek”, ahelyett, hogy aktív, alkotó és cselekvő részesei lennének azoknak.

 

3. 2. 1. A társadalom (is) komplex rendszer,olyan képződmény, amely soha sincs nyugalomban, s a társadalmak jellemző egyensúlyi állapota ugyan úgy, mint minden élő rendszeré- a dinamikus egyensúlyi állapot.

 

Ilyetén tehát az ”ész trónfosztása” a társadalmakban „nyugalomról”, „egyensúlyról” beszélni, hiszen nincs ilyen állapot a társadalmakban sem, vagy ha mégis, akkor az a társadalom már halott!

 

Ezt az állapotot (is) a visszacsatolási hurkok jelenléte és folyamatos „működése” tartja fenn, azaz a „hurkok léte” és szerepe a társadalmak kialakulásában és működésében is létfontosságú.

3. 2. 2.  A társadalom önszerveződésre képes hálózatmintázata (i)

3. 2. 3.  A Világ potenciális komplexitása

 

 A hurkoknak ”köszönhetően”;

 

- egyfelől, az információkat „szűrve kapjuk”

- másfelől, pedig az ”ő számlájukra írható” az is, hogy – világban csak potenciálisan függ össze minden mindennel, s nem (pedig/mindig) aktuálisan is.

 

                       (A másodpercenként ránk „zúduló” több milliárd bit információból mennyire is vagyunk tudatosak???)

 

4. A szükséglet, mint energia… az energia, mint szükséglet.....

 

A komplex rendszerekben a változás és a feszültség jelenléte állandó, s ez szükségképpen vezet az új és új krízishelyzetekhez. és/vagy bifurkációs pontokhoz.

 

Az átalakulásokban döntő fontosságú, hogy hogyan manifesztálódik a krízis a létező rendszeregyensúly felbomlásaként, s hogy miképpen jönnek létre azok a bifurkációs pontok, amelyeken keresztül, a rendszer új szerveződési átalakuláson megy át, s kerül egy új - de/és nem szükségképpen magasabb szintű - szerveződési állapotba, ami vagy dinamikus egyensúlyi állapot, vagy sem.

 

Az erő, avagy erőforrás, ami az élő rendszereket, és ezen belül a társadalmakat is, mozgásban tartja…az élő rendszerek energia felvételi igénye, amita” pusztulás terhe mellett” folyamatosan ki kell elégíteniük.

 

Az energiafelvételi igény tehát - a szükségletek őseredeti (elő)feltétele - az élő rendszerek legősibb szükséglete,  mondhatjuk alapszükséglete.

 

A társadalmakban a mozgásokat és változásokat gerjesztő, generáló, indukáló, mozgatóerő a (emberi) szükségletek kielégítése, pontosabban a szükségletek kielégítésére irányuló……azzal járó cselekvés, és cselekvési aktivitás!

 

4. 1. A szükségletek evolúciója….

 

4. 1. Természeti és társadalmi szükségletek…

4. 2.  Egyéni….. csoport…. és  társadalmi szükségletek..

4. 3.  Maslow hierarchikus szükséglet piramisa…

 

4. 2. A szükségletek két „fő” csoportja:

 

1. az önkiegyensúlyozó (negatív)visszacsatolási körökben, olyan szükségletek „születnek”; amelyek segítik a társadalom dinamikus egyensúlyának fenntartását,

2. míg az önerősítő (pozitív) visszacsatolási körökben olyanok, amelyek megbontják, rombolják a dinamikus egyensúlyi állapotot.

 

 

A szükségletek - de nem csupán csak az első csoportba sorolhatók - tehát olyan erőforrások /alapenergiák/, amelyek a társadalom létéhez és működéséhez feltétlenül szükséges dinamikus egyensúlyi állapotot tarják fenn, avagy éppen rombolják, megbontják!

 

Mivégre 2 ?

 

Korunk legsürgetőbb paradigmaváltó társadalmi programja:

 

- a szükségletek szerkezetének a (meg) változtatása, amely csak akkor lehet igazán eredményes, ha ez a változás a társadalom minden szférájában egyszerre és egy időben megy végbe; a szimbolikus/tudati és a fizikai - ezen belül a termelői, és a fogyasztói - szférákban egyaránt.

 

A fentebbi cél, törekvés megvalósításának - magától értetődően - elengedhetetlen alapfeltétele az új egységes elmélet megismertetetése az emberekkel, de nem l’art pour l’art, hanem azért, hogy be tudják járni a saját útjukat, meg tudják tervezni saját programjukat, hogy senki ne sajátíthassa ki, az új ismereteket, s főleg ne kényszeríthesse másokra saját akaratát, programját, világnézetét, világmagyarázatát. Az a tudás ugyan is, amit az emberek nem maguk szereznek meg, vagy/és nem tudnak saját boldogulásukra felhasználni, valójában semmit nem ér.

 

Az új elmélet segítsen az embereknek az eligazodásban, a saját, „testre szabott” új világszemlélet kialakításában, a saját és teljes környezetük alakításában, életük formálásában, ha szükséges, akkor a megváltoztatásában is. Adjon tudást, hitet, és erőt ehhez.

Mohandász Karamcsand Gandhi intelmei szem előtt tartásával:

 

Ha azt akarod, hogy változzon a világ, a változtatást kezd magadon.

 

 

Szerves helyi közösségek újraépítése/Helyi közösségek szerves újraépülése

 

 

A helyi közösségeket a kommunistának, később szocialistának nevezett rendszer rendkívül durva eszközökkel, már működésének első öt évében a következő ötven évre szétverte, majd kvázi közösségek működtetésével demoralizálta a helyi társadalmakat, építette le a közösségi értékeket. A rendszer és gazdálkodási paradigmaváltás húsz évig nem tudott mit kezdeni a lokális közösségekkel. Napjainkban talán van mód és lehetőség arra is, hogy egy-egy helyi szinten, elsősorban egy-egy kisebb településen megkezdődjön a helyi közösségek szerves újraépülése.

 

Hogyan? Egy ideje ez a kérdés izgatja a társadalomkutatók jobbjait. Számos helyi kultúra és közösségfejlesztési kísérlet zajlott/zajlik a magyar társadalom különböző területein, többnyire azonban nem települési vagy mikrotérségi szinten, hanem inkább konkrét formális vagy informális közösségi terekben, kisebb-nagyobb, többnyire kulturális és/vagy hagyományőrző szervezetekben.

 

A TÁMOP 5.5.1. A-10/1. projekt keretében zajló fejlesztés a mai társadalmi és gazdasági viszonyok között, modern térben, a legkorszerűbb új tudásokat biztosítva fejleszt modellt a lokális közösségfejlesztésre.

 

Arra teszek (hasonló, általam vezetett lokális, térségi, civil szervezeti, intézményi és válalkozási programok eredménye alapján) remélhetően eredményes kísérletet, hogy a programban részt vevő helyi lakosok, az általam „kovászembernek” nevezett résztvevők négy nagyobb, az adott helyi társadalom eszmélése, önismerete, újrakezdése szempontjából nélkülözhetetlen, egymással szervesen összefüggő társadalomismereti, -értékelési és -tervezési új tudásegyüttest sajátítsanak el.

 

Az említett négy terület a következő:

1.     helyi erőforrás elemzés

2.     a település fejlesztési célrendszerének kialakítása

3.     a célokhoz projekt címek hozzárendelése

4.     a projektek kidolgozása és megvalósítása

 

Az említett képzési/tervezési/fejlesztési feladatok közül a jelen képzés mindössze a helyi erőforrás elemzés közös feladatának teljes elvégzésére ad módot és lehetőséget.

 

Ezt követően a helyi fejlesztési célrendszer kialakítása, valamint a projektek hozzárendelése további közös munkában valósítható meg.  A projektek kidolgozása pedig az adott település polgármesteri hivatalában, intézményeiben, civil és gazdálkodó szervezeteiben, egy későbbi fázisban valósulhat meg.

 

Vagyis, a folyamat részeként összekovácsolód(hat)nak meglévő közösségek, s újak is létrejönnek. A régi és új helyi közösségek között új kapcsolatok, közös, azonos módszertanon alapuló komplex szemléletű új tudások segítenek a  kommunikáció fejlesztésében, valamint, számos közösségi hozam mellett pályázati és egyéb sikerek el-és megélésében.

 

Nézzük meg a  képzési folyamat elemeit egyenként.

1.     Erőforrás elemzés

Az elemzés a SWOT analízis Magyarországon elsősorban a területfejlesztési programozásban meghonosodott, általam némileg továbbfejlesztett módszerével, annak technikáit felhasználva készül. (1. ábra)

 

1.          ábra

 

SWOT-MODELL

         Belső

         Külső

Erősségek

 

 

Gyengeségek

Lehetőségek

 

Erősség - lehetőség célok/ stratégiák:

(fejleszd az erősségeidet, használd a lehetőségeket!)

Gyengeség - lehetőség célok/stratégiák:

(ellensúlyozd a gyengeségeidet, építs a lehetőségekre!)

 

 

Veszélyek

 

Erősség – veszély célok/stratégiák:

(fejleszd az erősségeidet, kerüld el a veszélyeket!)

 

Gyengeség –veszély

célok/stratégiák:

(ellensúlyozd a gyengeségeidet, kerüld el a veszélyeket!)

 

 

A helyi erőforrások számbavételéhez, a későbbi fejlesztési célok, programok kialakításához egyaránt szükség van a jelenlegi helyzet ismeretére. Vagyis, helyzetelemzést kell készíteni. Ezt a feladatot a település-és területfejlesztési koncepciók és programok zömében külső szakértők, helyi és központi statisztikai információk alapján, hosszú oldalak, számos adat segítségével végzik el. A helyzetelemzés eredményeképpen egy-egy kisebb falu esetében is többszáz oldalas, a későbbi tervezési munka során terjedelmessége, szétaprózottsága, mindent akarása miatt is túl sokat vállaló, s így keveset markoló adat és információ tömeget kapunk. A SWOT elemzés viszont kezelhető mennyiségű, a további munkát megalapozó minőségű, komplexen kezelt, közös tudáson alapuló valódi, a résztvevők által tudatosan és a tapasztalatok útján átrostált információ tömeget összpontosít.

 

Hogyan? A résztvevő helyi politikusokban, hivatalnokokban, gazdasági, intézményi és civil vezetőkben meglévő integrált helyi tudások gyűjtése, szelektálása, egyeztetése, megfogalmazása és konszenzusos elfogadása révén.

 

Az elemzés során számba vesszük az adott település belső erőforrásait, majd megvizsgáljuk a külső erőforrásokat is. Nem foglalkozunk külön a múlttal, s ebben a  fázisban a jövővel sem. Előbbiek benne vannak a jelen jellemzőiben, utóbbiak pedig a jelen folyamatai és a közeljövő fejlesztései által generálhatók. Azt keressük, ami jelenleg van a település környezeti, társadalmi és gazdasági életében. Ezeket az erőforrás elemeket kis-és nagycsoportos közös munkában gyűjtjük, szelektáljuk, elemzzük, egyeztetjük, fogalmazzuk meg és fogadjuk el.

 

Ha ismét ezer jellemzőt gyűjtenénk többszáz oldalon, újra kezelhetetlen mennyiségű és minőségű információkkal kellene szembenéznünk. Ezért az erőforrások elemzése során maximáljuk az egy-egy elemzési mátrixba tartozó elemek számát. Maximum 10-10 erősséget, gyengeséget, és ugyancsak legfeljebb 10-10 lehetőséget, veszélyt veszünk számba. Természetesen ennél több erőforrással rendelkezik a legkisebb település is. A közös munka során eddigi tapasztalataim alapján irányított közös munkával mindenkor kialakítható a konszenzus alapú sűrítés, integrálás.

 

2.     A települési célrendszer kialakítása

 

A célrendszer nem véletlenül piramis alakú. Formája és belső dinamizmusa, a célok hierarchikus, minden szempontból összefüggő jellege miatt nevezzük célpiramisnak.

 

A célpiramis (2. ábra) alapját, a konkrét célok szintjét a módszer „minden mindennel összefügg és egymásra épül” jellege miatt a SWOT analízis második hasznosításaként, az általam belső celláknak elnevezett elemzési tér kitöltésével kapjuk meg. A belső és külső erőforrások számbavétele után egy lineáris elemzéssel, további csoportmunka során stratégiákat, másként intézkedéseket, újabb elnevezéssel konkrét célokat (a mai fejlesztési irodalom szinonimaként használja a fogalmakat, mi a továbbiakban a konkrét célok kifejezést használjuk) kapunk.

 

A konkrét célok képezik a célpiramis alapját. Ebből is következően ebből a célból van a legtöbb. Nem nehéz elképzelnünk, hogy a konkrét cél kisebb feladatok elvégzését célozza, és ezért jóval számosabb, mint a  piramis csúcsán lévő, valamennyi célt magába foglaló jövőkép. Tételezzük fel, ha az elemzés során 20-25-30 konkrét célt fogalmazunk meg, hogy a piramisban lévő lépések szerint haladva a jövőkép felé, a speciális vagy specifikus célok szintjén már csak 8-10-12 céllal, majd mintegy 4-6 prioritással, az átfogó célok szintjén pedig már csak 2-3 elemmel, s egyetlen jövőképpel kell és lehetséges dolgoznunk. Ez a célrendszer a gondolkodásunkat, s egyúttal a tervezési praktikumot is szolgálja. Nehéz, szinte teljesíthetetlen feladat még egy gyakorlott tervező számára is például 20 konkrét célból egyetlen lépéssel jövőképet alkotni. Jövőképre viszont minden fejlesztési folyamatban szükségünk van, mert a hosszabb távú cél (a jövőkép) meghatározása befolyásolja a közeljövő céljait és konkrét cselekvési terét, feladatait is.

 

 

2.ábra

 

Jól látszik a 2. ábrán a folyamat, mely a helyzetelemzéstől, vagyis a SWOT analízis elkészítésétől a jövőkép megfogalmazásig tart. Az ábra azt is bemutatja, hogy minden mindennel összefügg, az egyes elemek egymásra épülnek.

 

3.     Projekcímek kialakítása

 

A 2. ábra folytatásaként alakítjuk ki és képzeletünkben a konkrét célok részleteiként ábrázol(hat)juk a helyi cselekvés konkrét célokon alapuló színtereit, a projekteket. Akkor és úgy tudunk megfogalmazni valódi cselekvési színtereket, vagyis projekteket, ha tisztában vagyunk a célok rendszerével, különösen az elérni kívánt hosszú távú céllal, vagyis a jövőképpel, s a cselekvés „előszobájának” tekinthető konkrét célokkal egyaránt.

 

A projektek tehát már a cselekvés színterei. Sokszor, szinte minden alkalmi vagy tartósan szerveződött helyi/térségi fejlesztő közösségben problémaként jelentkezik, hogy a személyek és a munkacsoportok nem képesek szétválasztani a célok kialakításához szükséges elméletibb, illetve a projektek kialakításához szükséges gyakorlatibb gondolkodási technikákat. Az eddigiekben ismertetett módszer lényege az, hogy kontextuális gondolkodással, de módszertanilag szigorúan lépésenként, mindig az adott feladatra koncentrálva kell dolgoznunk.

 

Itt már egyre gyakorlatiasabb térben mozgunk, a projektcímek egy-egy konkrét célhoz kapcsolódnak és a részterületek feladatait foglalják össze.

 

4.     Projektek kidolgozása és megvalósítása

 

A projektek kidolgozása további, tematikusan szervezett szakértői munkacsoportokban történhet.Itt érdemes a szakmai szempontok alapján több szféra (önkormányzati, civil és gazdasági szereplők) közös munkacsoportjait kialakítani. A kidolgozást követően a projektek priorizálása is megtörténhet.

 

Egy-egy projekt kidolgozása során számos kérdést tisztázni kell. Ezek az adott projekt pontos címe, célja, tartalmának tömör, lényegre törő megfogalmazása. Tisztázni szükséges a projekt hasznosulásának térségi és ágazatközi hatásait, megvalósulásának helyét, időpontját, költségeit, kapcsolatát más projektekkel, továbbá a megvalósuláshoz rendelkezésre álló forrásokat, saját erő mértékét, lelőhelyét. A projekt szakember igényét, tárgyi erőforrásait, a megvalósítás tervezett időszakát és időtartalmát. Meg kell határozni a projekt menedzsmentjének, vezetésének összetételét, a hatás és eredmény indikátorokat, valamint több más további követelmény mellett a fenntarthatóság tartalmi és pénzügyi jellemzőit.

 

A folyamat során, mikor kidolgoz egy település helyi menedzsmentje (s ebbe a falu vezetőin kívül a képzés során egyenrangú szereplőként beleértem azokat a prominens személyeket is, akik az adott falu intézményi, civil és gazdasági szférájában tevékenykednek) egy 60-80-100 projektből álló projektcsomagot, szinte „észrevétlenül” megteremtette a helyi fejlesztések újtípusú, korszerű tervezési, fejlesztési ismeretekkel rendelkező helyi menedzsmentjét.

 

Szerves fejlődéssel alakul ki tehát az új menedzsment, s a megszerzett tudások a képzésben részt vett személyek további közösségeiben (munkahely, civil szervezetek, családi-baráti viszonylatok) terjednek és hatnak tovább.

 

Ez a folyamat azért is megkerülhetetlen és messzire ható, mert így már nincs tovább kiszolgáltatva a település program- és pályázatírói szpáhi magatartásoknak, nem kell a jövőben minden alkalommal újabb és újabb jelentős költségeket fordítania külső szakértőkre. A helyi szakértők java ugyanis kitermelődik a képzési folyamat legjobbjai közül.


 

 

Részvételi demokrácia

 

 

Az előadás célja: a részvételi demokrácia jelenének és jövőjének megismertetése a hallgatósággal a demokrácia történeti fejlődésének kontextusába ágyazva, különös tekintettel a mindenkori globális és lokális kihívásokra adott válaszokra.

 

Az előadás tartalmi egységei:

 

            I. A részvétel (participáció) mint új társadalmi minőség

1.      A modernitás demokrácia eszménye és a 21. század demokrácia trendjei (egyén és közösség)

2.      A participáció fogalma és tartalmának fejlődése az európai társadalmi felfogásban (az ember társadalmi lény (Arisztotelész) – civil autonómia (Johannes Althusius) – önkormányzatiság (a francia forradalomtól napjainkig) – autonóm közösségek hálózata

3.      A globalizáció és az információs kor kihívásai: képviseleti demokrácia deficit – a polgári részvétel igénye a közpolitikában (EU jog)

4.      A részvételi demokrácia mint a társadalmi problémamegoldások eszköze; a kollektív intelligencia társadalmi felhajtó ereje (gyakorlati példákkal illusztrálva)

           

            II. A demokrácia mint a társadalomszervezés módozata

1.      A demokrácia történeti típusai a jogok és a kiválasztódás alapján

2.      Demokrácia deficitek ma: állampolgári és területi szinten 

3.      Az EU koncepciója a demokrácia demokratizálására (új partnerségi program)

 

            III. Részvételi avagy participatív demokrácia

1.      Megoldandó kérdések

2.      A „folyamat-orientált” vagy az „akció-orientált” fejlesztés

3.      Az állampolgári részvétel 8 szintje (Sherri R. Arnstein). A sikeres részvétel többféle forma és eljárás kombinációjából áll össze

4.      A részvételi demokrácia színterei:

a) partnerségi kapcsolatok;

b) struktúrált párbeszéd;

5.      A struktúrált párbeszéd rendszere:

a) a rendszer jellemzői (Porto Allegre és az európai nagyvárosok gyakorlata alapján);

b) a helyi demokrácia intézményi modellje az európai gyakorlatokban (a polgárok bevonása a döntéshozatalba)

 

            IV. A közvetlen demokrácia, avagy e-demokrácia

                  (információs társadalomból tudásalapú társadalom)

1.      A technológiai gyorsítók szerepe – hálózati társadalom

2.      Várható következmények a demokrácia fejlődésére: gyakorlati példák Európában (e-választás Franciaországban; hálózati közösségek; a nyílt tervezés rendszere; stb.)

 

            V. Hogyan akadályozható meg az állampolgári részvétel devalválódása?

1.      A közösség és közösségfejlesztés

2.      A helyi lakosság aktivizálásának módszerei: Önképző vagy tanuló körök (Svédország, Dánia); Népfőiskolák (Hollandia, Dánia, Magyarország); Párbeszéd körök (Hankiss Elemér, ’90-es évek Magyarország); „Jövőműhely” módszere (Robert Jung - Norbert Millert, Németország, Hollandia); Civilegyetem (Magyarország)

 

Az előadás tartalmának összefoglalása

 

A részvételi demokrácia, a helyi demokrácia vagy a közösségi demokrácia kiszélesítésének programja már minimum több mint 20 éves múltra tekint vissza. Összességében mégis megállapíthatjuk, hogy megvalósításának egységes rendszere még nem alakult ki, annak ellenére, hogy szinte nincs egyetlen ország, kontinens vagy nemzetközi szervezet sem, amelynek politikai célkitűzései között ne szerepelne a „demokrácia demokratizálásának” programja. Ebben az összefüggésben a részvételi demokrácia programja nem tekinthető másnak, mint a lokális világ védekező mechanizmusának a helyi társadalmi, gazdasági és környezeti érdekek valamint identitás megőrzése érdekében. Ez a tény egyszersmind érthetővé teszi a megvalósításban tapasztalható különbségeket is:

·  a világ különböző pontjai nem csak más és más mértékben érintettek a globalizációtól;

·  a helyi demokratikus hagyományokat nagymértékben befolyásolja egy adott terület gazdasági és szociális állapota, a meglévő intézményrendszer működőképessége stb.

 

A részvételi demokrácia legitimitása tekintetében az európai országok sorában sajátos helyzetet foglal el Franciaország, ahol az un. VALLANT törvény (2992-276.sz.törv – 2002.február 27.) minden 80.000 lakosú vagy annál nagyobb városban kötelezővé teszi a lakónegyedek tanácsának felállítását (coseil de quartier). A törvény rögzíti a területelvűséget, az állampolgári jogok gyakorlását a lakókörzethez köti (település, megye régió), és kötelezővé teszi a nyilvános vitákat, fórumokat a városnegyedben zajló közberuházásokkal kapcsolatos döntésekről. Mindazon által a városnegyedek tanácsának tagjait részben választják, részben szakmai tudásuk vagy tekintélyük alapján meghívják a testületbe (rendszerint a polgármester jelöli ki személyüket), a harmadik részt pedig sorsolással döntik el. Ez a „sorsolásos” megoldás kapja a legtöbb kritikát a médiumokban, mert tisztasága megkérdőjelezhető. A testület tanácskozási jogokat élvez. A lakókörzet ülésein: javaslatot tehet, kezdeményezhet, meggyőzheti a lakosságot. Az önkormányzat kötelezettsége, hogy minden közérdekű kérdésben konzultatív bizottságot hozzon létre a párbeszéd lebonyolítását és az információk áramoltatását megkönnyítendő. Egyedisége még a francia rendszernek az alkotmány által biztosított „petíció benyújtásának joga”. Ez azt jelenti, hogy egy adott terület lakói, az őket érintő kérdés tárgyalását petícióban kérhetik az önkormányzati testületektől (regionális szinten a lakosság 20, települési és megyei szinten a felnőtt lakosság 10 százalékának aláírása szükséges).

 

Az információk és dokumentumok állampolgári hozzáférhetőségét törvény garantálja. Szoros összefüggésben a nemzeti információs társadalom programjával és az intelligens fejlesztésekhez kapcsolódó informatikai infrastruktúra kiépítésével, az információ áramlás fő helyszíne a települések honlapja. Az elérhető dokumentumok és hírek mellett rendszeresen szervezett fórumok biztosítják a közvetlen párbeszédet. Miután Franciaországban az Internet penetráció ma még az ország lakosságának csupán egy harmadát érinti, az önkormányzatok és a lakosság közötti személyes kapcsolaton alapuló párbeszéd rendszerének kialakítása azonos hangsúlyt kap.

 

A belga önkormányzati rendszer már évtizedek óta Európa egyik legdecentralizáltabb struktúráját mutatja. Ezért Belgiumot gyakran „konszociatív demokráciaként” is emlegetik.  A lakosság és a közigazgatás szervei közötti kapcsolat javítása már a ’90-es évek óta központi kérdés, érdekében számos törvény született. Miként Franciaországban itt fontos szerep jut a felülről jövő kezdeményezéseknek a demokrácia kiszélesítésében. A fejlesztések három fő iránya figyelhető meg:

1.           az információhoz jutás jogának kiterjesztése (a dokumentumokhoz való hozzáférés, publicitás stb.);

2.           a kommunikáció javítása (mindenki számára érthető információk, elektronikus rendszerek és médiák bevonása);

3.           a lakosság részvételének aktivizálása (meghallgatások, fórumok, konzultatív tanácsok, felmérések).

 

Az első két szempont megvalósítását Belgiumban is mindenek előtt az információs rendszerekhez és az intelligens településfejlesztéshez kötik. Ugyanakkor a lakosság aktivizálására, s nem utolsó sorban a helyi vezetés és a közintézmények iránti bizalom helyreállítása érdekében itt is szükségesnek látják a lakókörzetek mentén szervezett párbeszéd intézményesített rendszerének kialakítását. A lakókörzetesítés itt is felülről történő kezdeményezésre történik. Az első kísérleti projektek 2003-2004 évben indultak el a belga nagyvárosokban és agglomerációikban. Mons városát 5 nagy körzetre osztották, amely összesen 30 lakózónát foglal magába (egy zóna átlagosan 2500 lakos). Minden lakózónában két, évente választott és politikailag el nem kötelezett képviselőből álló tanácsot hoznak létre. Ők képviselik a lakózóna álláspontját, prioritásait stb. a körzetenként létrehozott tanácsban. Az önkormányzattal közvetlen párbeszédben az 5 körzetből álló tanács áll. Az itt kialakított közös álláspontok, projektek és a kapcsolódó finaszírozási feltételek / tervek, előzetes egyeztetés után az önkormányzat testülete elé kerülve vita nélkül kerülnek megszavazásra.

 

A 2003-2004-ben megvalósult pilot projekt (Jemappe-Flénuben tesztelték) 2005-től fokozatosan Mons város egész területén alkalmazásra kerül. A részvételi demokrácia rendszerének kialakítása Itt is összekapcsolódik az informatikai és intelligens fejlesztésekkel, amelyek az információáramlás és a kommunikáció javítását szolgálják. A belga koncepcióban kifejezett cél a lakosság innovativitásának kiaknázása, valamint a fejlesztési projektekbe való bevonása. A körzetek tanácsának fontos szerepe, hogy a megvalósítás alatt álló fejlesztések (projektek) ideje alatt folyamatos tájékoztatást adjon a lakosságnak az elért eredményekről, problémákról, szükség esetén a módosításokkal kapcsolatos lakossági vélemények begyűjtését, az álláspontok kialakítását és az új javaslatok értékelését elvégezve azokat a közgyűlés felé kommunikálja.

 

Németország, Belgiumhoz hasonlóan erősen decentralizált igazgatási rendszere a szubszidiaritás elvén alapszik. Ugyanakkor, Baden-Wurtemberg tartomány kivételével 1989 előtt a lakosság nem rendelkezett sem a petíció benyújtásának jogával, sem pedig a helyi népszavazások megtartásának jogával.  Az elmúlt évtized egyik fontos eredménye, hogy az állampolgári jogok közvetlen gyakorlásának ez a két fontos módja az egész országban megvalósult. Kétpetíciós formát különböztetnek meg a német törvények: 1. az ún. „annuláló petíciót” (alkalmazása szigorú szabályok mentén történik); 2. „kezdeményező petíció” (bármikor benyújtható). A petíciókhoz a lakosság 10 százalékának aláírása szükséges, míg elfogadásához a képviselőtestület 25 százalékának szavazata elégséges. A részvételi demokrácia intézményesítése jelen pillanatban nem szerepel a német önkormányzati programok koncepciójában. Ennek oka valószínűleg az, hogy komoly hagyományai vannak a lakossággal folytatott közvetlen párbeszédnek: kerekasztal beszélgetések, fórumok, műhely munkák. Alkalmazásuk az adott témák, projektek függvényében és tartományoktól függően változnak, semmiféle szabályozás és törvény nincs. A legaktívabb a lakosság Bajorországban. 

 

A német gyakorlatban ki kell emelni Berlint. A város sajátos történelmi múltja létrehozott egy olyan rendszert, amelyet elsősorban a hagyomány legalizált. A város negyedeiben ún. „zsüri” működik. Tagjai a körzet szakmailag tekintélyes személyiségei, akik a városnegyed fejlesztését tekintik át, és ezzel kapcsolatosan tesznek javaslatot vagy bírálatot a város vezetés irányába. Funkciójuk és működésük inkább hasonlít a civil szerveződésekére. A berlini példa a részvételi demokrácia civil szervezeteken keresztüli fejlesztésére példa. A megoldás nagy hátránya, hogy a német gyakorlatban a civil szervezet kötelezettségeit semmi sem szabályozza, miként a város önkormányzatát sem kötelezi semmilyen jogszabály a javaslatok, bírálatok elfogadására. A rendszer alapja a személyek morális elkötelezettsége a lakossági érdekek iránt.

 

A lakosság és az önkormányzat közötti információáramlásban a német gyakorlat a helyi médiumokra és az Internetre támaszkodik. Miután az Internet penetráció Európában itt a legmagasabb, érthető, hogy az e-önkormányzatiság és az e-demokrácia megvalósítása jobban előtérbe került az elmúlt évek fejlesztési programjaiban, mint a részvételi demokrácia hagyományosabb megoldásai.

 

Hasonló helyzetet figyelhetünk meg a skandináv államokban. Itt elsősorban a rendkívül szórt települési szerkezet, a lakosság relatíve alacsony száma a településeken, valamint az infokommunikációs rendszerek magas penetrációja teszi indokolttá a demokrácia fejlesztésének elektronikus útra terelését. A reflexió és kommunikáció elterjedt formái különösen Svédországban és az Egyesült Királyságban a tanulmányi közösségek, kerekasztal beszélgetések és a tematikus állampolgári fórumok.

 

Olaszország hagyományai a városállamokban gyökereznek. Ennek megfelelően nagy hagyománya van a nyílt fórumoknak, kisebb településeken pedig a falugyűléseknek. Az állampolgári kezdeményezéseknek az olasz törvények két szintjét különböztetik meg – mind nemzeti, mind pedig regionális szinten – a népszavazást és a népi kezdeményezést. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy a lakosság részvétele mindkét esetben rendkívül alacsony maradt. Ugyanakkor kialakulóban van egy sajátos modell, amelyet a szakirodalom „a képviseleti rendszer alrendszerének” vagy „almodelljeként” emleget: az élet különböző szektoraiban kialakult szövetségek, korporációk jutnak egyre fontosabb szerephez. Minden jel arra mutat, hogy Olaszországban a civil szervezeteken keresztül lehet a lakosságot aktivizálni. Ezzel szemben a területi elv csupán az igazgatási rendszer decentralizációját erősíti a lakosságban még mindig élénken élő lokálpatriotizmusnak megfelelően. A mára már több mint 150 várost tömörítő „Nuovo Municipio” valójában egy mozgalom, amely szervesen kapcsolódik az Európai Szociális Fórumhoz. Nem egyszerűen csak a részvételi demokrácia erősítését, hanem egy szociálisan érzékeny európai városok hálózatát kívánják kiépíteni a „jól-lét” rendszerére alapozva. Ebben a koncepcióban fontos szerep jut az intelligens fejlesztéseknek és az információs technológia társadalmi alkalmazásának.  

 

A közvetlen demokrácia fellegvára Svájc.

 

Összefoglalás

 

 

            Európában a lokalitás szintjén a demokratikus párbeszéd intézményesített keret-feltételei biztosítottak:

  1. Fejlesztési Tanács: a helyi gazdaság, társadalom és kultúra, valamint a civil szervezetek köréből meghívott (felkért) konzultatív szervezet. Feladata a döntéshozó testületek munkájának szakmai szempontú támogatása.
  2. Európai Unió helyi demokrácia kiszélesítésére vonatkozó irányelvei és programja- Agenda 21: célja a jelenlegi struktúrán belül információáramlás bővítése, a konzultációk lehető legszélesebb körre történő kiterjesztése.
  3. Helyi „társadalmi szerződés” (Város / település charta): helyi szövetség a város / település választott vezetése és a lakosság között a folyamatos párbeszéd fenntartására a lakóhelyet érintő kérdésekben. Az Agenda 21 lehetőséget nyújt arra, hogy a lokalitás szereplői és a lakosság fejlesztési célkitűzéseiket chárta formájában deklarálják és kifejezzék együttműködési szándékukat. Tartalmi elemek: a döntéshozatalt megelőző konzultáció rendszerének meghatározása, a projektek megvalósításában együttműködés és aktív lakossági részvétel. Ez utóbbi kiterjedhet a lakókörzetben elvállalt feladatok ellátására a lakosság részéről, a fejlesztéssel kapcsolatos folyamatos tájékoztatásra az önkormányzat oldaláról, valamint a projekt tartalmának esetleges változtatásaival vagy továbbfejlesztésével kapcsolatos együttműködésre.    

 

Számba véve az európai gyakorlatokat a helyi demokrácia alábbi intézményi modellje rajzolódik ki. A rendszer intézményesítését az alapelvekkel együtt több város chartában rögzítette (Nice, Nord-Pas de Calais, Blanquefort, Clichy-la-Garenne, Saint-Fargeau-Ponthierry, az olasz városok egységes chartát fogalmaztak meg stb.)

 

            A strukturált párbeszéd rendszere különböző módon épül fel, amelyet a város, régió mérete és helyi hagyományai nagymértékben befolyásolnak. Összességében elmondható, hogy szinte minden esetben ötvözik a horizontális és a vertikális elemeket. 

 

 

 

Jövő gazdaság, organikus gazdaság,

spirituális gazdaság, lokálisgazdaság

 

 

1.      A modern közgazdaságtan és a pénzhit problémái

 

Nehéz feladatra vállalkozik az ember, ha társadalmi és gazdasági kérdésekről beszél, különösen akkor, ha ezeket spirituális szempontok alapján igyekszik megtenni. Ugyanis a XXI. század kóros és káros jelenségei mögött olyan jól meghatározható és jól felismerhető téves gondolatok és ideológiák vannak, melyek ma alapjaiban határozzák meg a gazdaság működését. Ezek a múlt században keletkezett gazdasági és pénzügyi elméletek az idő múlásával és sikertelenségük egyre nyilvánvalóbbá válásával szépen lassan dogmákká alakultak át és ma alapvetően ezek meghatározzák gazdasági és pénzügyi életünk gyenge teljesítményét és probléma megoldó képességének hiányát is. Amikor pedig az ember dogmákkal szemben igyekszik egy kis fényt gyújtani, akkor mindig nehéz helyzetben van. Többek között azért is, mert a szakma által megszokott, elfogadott és örökéletűnek tekintett tételekkel szemben kell új fogalmakat és új szemlélet módot behoznia, és azokat kell valahogy elfogadtatnia. Egy új szemlélet nélkül ugyanis a jelenlegi gondolkodás által létrehozott betegségek és problémák nem gyógyíthatóak meg.

 

Egy új gondolkodás és megközelítés hiányában csak a tünetek kezelgetése folyik tovább, ahogyan azt napjainkban is látjuk. A sok rossz példa közül elég csak találomra kiragadni egyet, hogy lássuk, mennyire nem megy a valódi megújulás, mennyire nem képesek a magukat alternatívoknak tekintő szakemberek sem valódi megoldást ajánlani. A BUSINESS EUROPE, az Európai Munkaadói Konföderáció, készített egy anyagot, aminek a címe: „Előre a Növekedésért” és ebben a több mint 30 oldalas anyagban, ez a szervezet és az általa képviselt több mint 20 millió kis-, közép- és nagyvállalat egy menetrendet javasol az Európai Unió számára a 2010-2014 közötti időszakra. Aki veszi a fáradtságot és elolvassa ezt az anyagot, azonnal látja (már a címéből is!), hogy mennyire nem képesek újat gondolni és ajánlani szakembereink, hogy dogmáik továbbra is a fogságukban tartják őket és gondolataikat egyaránt.

 

Miért ilyen nehéz ez a gondolati váltás és miért nem vagyunk képesek valóban új szemléletmódot hozni a gazdaság és természetesen a társadalom területén? Ezt egy egyszerű példával szemléltetném. Képzelje el a kedves olvasó, hogy valahol létezik egy olyan orvosi egyetemen, ahol a hallgatókat olyan tanárok tanítják, akik még soha nem láttak egészséges embert, sőt amikor boncolás során egy hullát felboncolnak, akkor is csak rákos és egyéb elváltozásoktól torz szerveket és belső világot látnak. Viszont ezek az oktatók, akik ezen a torz emberképen nőttek fel, azt magyarázzák hallgatóiknak, hogy az, amit látnak egy egészséges ember, a torz szervek egy egészséges ember szervei és persze igyekeznek elfogadható magyarázatokat is kitalálni arról, hogy miként is működik egy ilyen – valójában halálos beteg – ember. Ami persze lehetetlen feladat, ill. csak megkérdőjelezhetetlen dogmákkal lehetséges. Miközben azok a hallgatók, akik ezen a képzeletbeli egyetemen tanulnak, azt hiszik, hogy most a gyógyítást tanulják meg és az egészséges ember működését ismerik meg, valójában félre lettek vezetve, mert ezzel a tudással gyógyítani lehetetlen.

 

Viszont amíg az orvosokkal kapcsolatosan ez egy kitalált példa volt, addig szomorúan azt kell mondanom, hogy közgazdászaink ma pontosan ilyen helyzetben vannak.  Az egyetemeken egy beteg gazdaságot és egy beteg pénzrendszert mutatnak be nekik úgy, mintha az egészséges lenne, az elődök által megfogalmazott dogmákat ismételgetik a végtelenségig, nem véve figyelembe, hogy éppen ezek tették ilyen beteggé a rendszert, és hogy az élet már százszor igazolta, hogy ezzel a tudással sem gyógyítani, sem pedig egészségesen működtetni egy ilyen élő rendszert nem lehet. A fiatal közgazdász generáció által megtanult fogalmak és törvényszerűségek ugyanis mind tévedésekre és egy-egy materialista gondolkodó hibás mechanisztikus elképzelésére épülnek, ráadásul ezek egy végzetesen beteg gazdaságot és pénzügyi rendszert úgy látnak velük, mintha az egészséges lenne. Egy ilyen módon tanult orvosnak aztán hiába igyekszünk magyarázni azt, hogy minden, amit csinál, minden kúra, amit javasol csak a beteg állapotának további romlásához vezet. Ennek a hibás gondolkodásnak a hatása alatt születnek a fenn említetthez hasonló gazdasági tanulmányok és stratégiák. Miközben persze nem elhanyagolható az a másik, ugyancsak a változások ellen ható tény sem, hogy ebből a beteg működésből számos társunk komoly hasznot húz, és nem csak vagyonát, hanem gazdasági és pénzügyi hatalmát is ennek a beteg helyzetnek köszönheti és csak ennek a fenntartásával tudja fenntartani, ill. növelni.

 

2.Szabadság – egyenlőség – testvériség

 

Fent vázolt helyzetnek aztán az a következménye, hogy ma a XXI. század első éveiben egy beteg társadalomban, és ráadásul egy halálosan beteg gazdasággal a nyakunkon küzdünk az életben maradásért. Ezért ma már nem elegendő önmagában a gazdasági kérdésekkel foglalkozni, hanem az egész emberi társadalomnak és annak minden szférájának egyidejű gyógyítására van szükség. Ebben az írásban csak a gazdasági élet kérdéseivel kívánok foglalkozni, de úgy gondolom, nem lehet egyszerűen átugrani ezt a kérdést, mert a témával szoros kapcsolatban van. Ugyanakkor remélem, hogy mindenki számára teljesen egyértelmű, hogy a társadalmi formákra is éppen úgy igaz az, hogy csak egy valódi spirituális szemlélet alapján létrehozott és kidolgozott új elmélettel és az ennek alapján álló szemléletmóddal leszünk képesek a jövőben egészséges szociális formákat kialakítani.

 

Eddig munkáim alapján mélységesen meg vagyok győződve arról, hogy a jövőben csak egy olyan társadalmi forma lesz képes arra, hogy az emberiség, a természet és a kozmosz egészséges együttélését biztosítsa, mely megfelel a társadalom spirituális ősképének. Ez pedig a következő három alapelv egyidejű megvalósítását kívánja:

·  szabad szellemi élet,

·  egyenlőségen alapuló jogi és közösségi élet,

·  és testvériségen alapuló gazdasági tevékenység.

 

Ez egy olyan hármas tagozódású szociális forma ősképe, amely mint a társadalmi berendezkedés lehetséges alternatívája viszonylag új, annak ellenére, hogy a hozzá tartozó minőségeket már 1789 óta ismerjük. Ugyanis a francia forradalom idején hangzott fel először a hármas jelszó: „szabadság, egyenlőség, testvériség”, ez pedig egy olyan spirituális őskép megfogalmazása, ami az egészséges – és így három részből álló – társadalomi berendezkedéstől megkívánt minőségeket tartalmazza. Sajnos a múlt század elejének néhány sikertelen próbálkozásától eltekintve, a mai napig nem tudjuk, hogy hogyan kell ezt a három minőséget megfelelő módon úgy összekötni az emberrel és az emberi közösségekkel, hogy abból valóban egészséges szociális formák alakulhassanak ki.

 

Pedig ha jól végiggondoljuk, akkor szinte magától adódik, hogy a szabadság minőségéből kell az ember és közösségei szellemi életének táplálkoznia, és olyannak kell lennie, hogy mindenki, aki részt vesz benne, az szabadnak érezze magát és szabadon gondolkodhasson. Ez persze azt is jelenti, hogy mindenhol ahol az emberek a saját egyéni képességüket akarják más emberek javára termékennyé tenni, ott a gondolkodás és az ellenvélemények korlátozása és hatalom minden módja és formája a képességek kibontakoztatását fogja rontani és ez által a szellemi élet gyengüléséhez fog vezetni.

 

Hasonlóképpen egyértelműen adódik, hogy az egyenlőség minőségéből kell az embereknek az egymás iránti jogok és kötelességek szabályozását megoldani. Ez azt jelenti, hogy egy emberi közösségben, a jogokban, a kötelességekben és az információhoz való jogban is mindenki egyenlő. Miután így a jogi szférában minden ember egyenlő, ezért minden olyan törekvés, amellyel a hatalomból fakadó egyenlőtlenséget, diszkriminációt vagy előjogokat valósítanak meg, vagy akarnak bevezetni, az károsítja a szociális szféra fejlődését.

 

Végül a testvériség minőségéből kell a gazdasági szférát berendezni, ami azt jelenti, hogy a gazdaságban megtermelt áruknak és szolgáltatásoknak a másik ember valódi és reális igényeit kell kielégíteniük. Ez a minőség, amit akkor testvériségnek neveztek, más szavakkal megfogalmazva azt jelenti, hogy nem származhat hasznom olyan dolgokból, amiből másnak kára származik. Egyébként annak a kérdésnek vagy problémának, amit a gazdasági szféra megold, mindig a másik emberrel, az ő igényeivel kell kapcsolatosnak lennie. Minden olyan esetben, amikor a gazdaságban a többi ember iránti érdeklődés helyébe a saját haszon lesése lép, a gazdasági szféra egészségét károsítjuk meg.

 

Ez pedig egy olyan társadalom képét mutatja, amelynek nincs uralkodó központja, ahol nincs jelen egy koordináló állam, és természetesen nincs egy felülre helyezett uralkodó, szellemi elit sem. Ebben egy olyan társadalomról van szó, amelyben három, relatív autonóm működési terület kölcsönösen egymással együttműködve tartja fenn az egyensúlyt:

 

·  egy önmagát fenntartó és irányító szellemi élet, amely mindenhol, ahol az emberek azért dolgoznak együtt, hogy szellemi képességeiket a társadalom és a többi ember számára gyümölcsöztessék, és amelynek meg kell teremtenie a körülményeket ahhoz, hogy ezeket a képességeket a lehető legproduktívabban kibontakoztathassák;

·  egy önmagát fenntartó és irányító, de minden szavazóképes polgár által elfogadott jogélet, ami mindenütt megjelenik, ahol az emberek egymással megbeszéléseket, megállapodásokat, játékszabályokat, vagy törvényeket alkotnak, illetőleg szegnek meg, legyen szó akár az együttes szellemi munka megszervezéséről, a társadalmi együttélés formáiról vagy a gazdasági élet működésének szabályozásáról,

·  egy önmagát fenntartó és irányító gazdasági élet, aminek csak a gyártással, az áruforgalommal és az értékesítéssel van dolga, és a feladata abból áll, hogy kielégítse az emberek igényeit;

 

Ennek az új szociális formának viszont van még néhány figyelemre méltó tulajdonsága. Egyfelől olyan egyszerű, hogy minden ember könnyen, nehézségek nélkül meg tudja érteni, másfelől az embereknek teljesen szabad kezet enged. Az a kép, amit most röviden felrajzoltam róla, teljesen összhangban van a tudatossá és szabaddá váló emberrel és annak törekvéseivel. Mint az ősképek általában, ez sem rögzít semmiféle normatívákat, nem ad programokat, vagy mindenhol használható struktúrákat és nem sorolja fel a tennivalókat. Mindössze annyit hoz a mai emberek tudomására, hogy egy egészségesen működő társadalmi formának milyen követelményei vannak és a XXI. században már nem lehet akárhogyan cselekedni. Ma minden tettünknek jól meghatározható és mindenki által megismerhető következménye van.

 

Egyszerűbben fogalmazva: a régi gondolkodás szerinti hierarchikus hatalmi modell helyébe, mely a hatalomban lévő személyek egyéni hatalmi élményére épült, egy olyan új tudatosság fog a közeli jövőben az emberekben kialakulni, amelyből kibontakozó társadalmi és szociális formák az önszervező és szabad közösségek önkéntes társulására és az emberek szabadságélményére épülnek. Hogy ezekből az önmagát fenntartó és irányító gazdasági élet hogyan tud működni és megjelenni a világban, azt a következőkben az organikus szemlélet alapján fogom bemutatni.

 

3.A modern közgazdaságtan tévedései, dogmái

 

Azok a tévedések, melyek mind az elméletekben, mind pedig a gyakorlatban ehhez a beteg és hibás működéshez vezettek, egy téves szemléletre vezethetők vissza. Ugyanis szinte az tévedésnek az alapja az, hogy az emberek többsége és így a tudományos kutatók is mechanisztikusan tekintik nem csak a világot, hanem az abban zajló társadalmi és gazdasági folyamatokat is. Így aztán az élő szervezet folyamatait mechanizmusokként akarjak megérteni, elméleteiket logikai úton és a külsőleg megfigyelhető jelenségek alapján készítik el. Ez természetesen nem működhet, mert nincs összhangban a valósággal.

 

Egy élő rendszert, egy élő organizmust nem lehet mechanisztikus alapokon sem megérteni, sem pedig magyarázni. Ezért aztán ideológiákat gyártanak és az ezekből kialakított pénzügyi- és gazdasági mechanizmusokat akarják ráhúzni a valóságra. A valóságtól várják el, hogy úgy működjön, ahogyan ők gondolkodnak és nem a valóságot kívánják megismerni. Ezt követően pedig még csodálkoznak, hogy a valóság nem akar ezeknek megfelelően működni, ill. a valóságra kényszerített elmélet hibás és károkat okozó működéshez vezet. Most röviden áttekintem a legnagyobb tévedéseket, melyek meghatározzák a mai gondolkodást.

 

Az egyik legnagyobb tévedés a pénzzel és a gazdasági folyamatokkal kapcsolatban az az elképzelés, hogy az ember munkáját meg lehet fizetni, hogy a munkaerő egy megvehető áru. Ebből fakad ugyanis az az általánosan elterjedt vélekedés, hogy vállalkozások pénzzel munkaerőt tudnak vásárolni. Ez az egész elgondolás nemcsak téves, hanem egyszerűen nem igaz, mert az emberi munkaerő az nem áru, hanem az ember küldetésének, karmájának megvalósítási eszköze. Az ember szellemi képességeit születésekor magával hozza, mint az Istenek adományát és ezt csak a másik ember szolgálatába állíthatja, az nem egy adható-vehető áru. Minden ember úgy születik a Földre, hogy szellemi képességeire valakinek szüksége van, azzal valakinek az igényeit ki tudja elégíteni. Ezért aztán nagy tévedés, hogy az embernek biztosítani kell, hogy ezen „áruját” – olyan jól és olyan drágán, amennyire csak lehet – eladja a munkaerőpiacon. Ebből következik, hogy az embernek nem a munkájáért kell kapnia a pénzt, hanem azért mert emberként megszületett itt a Földön és ezért addig, amíg gondolkodásunkban a munka és munkabér nem tud elválni egymástól, igazán nem is számíthatunk javulásra!

 

Téves felfogás napjainkban még az is, hogy a pénz önmagában egy neutrális dolog, ahogyan azt az ókori Rómában mondták: “a pénznek nincs szaga”. Az a vélemény, hogy egy százforintos az így is úgy is csak egy százforintos, és ezért teljesen mindegy, hogy ez a pénz kábítószer kereskedelemből, vagy becsületes munkából származik ma teljesen általános. A pénz forrásának fontosságát tagadni egy alapvető tévedés a pénzre és a pénz hatására vonatkozóan, mert az ember összeköti a sorsát és a karmáját azzal, amit az ő pénze teremt, okoz, csinál a világban.

 

Óriási tévedés továbbá a liberális piacgazdaság uralkodó felfogása, hogy a nyereség önmagában is indokolja a termelést és a terméket. A ma még oly divatos gazdasági és pénzügyi elméletek szerint a pénzügyi nyereség a piac és a termelés egyetlen motivációja, semmi mást nem kell figyelemben venni. Vagyis ha egy termelés, legyen az bármilyen káros is emberre és környezetre, nyereséges, akkor ez igazolja a termék jogosultságát.

 

Sajnos teljesen téves az a kép is, ami ma a világban él a pénzzel kapcsolatban, Mert sem a szakemberek, sem pedig a bankok nem tudják, hogy mi is a pénz valójában és mit is kellene tenni vele, hogyan kellene azt egészségesen áramoltatni a gazdasági organizmusban. Az átlagembert pedig nem is érdekli a téma. Az organikus szemlélet sokban segíthet a pénzt és annak szerepét valóban megérteni a gazdaságban és a társadalomban. A hagyományos felfogással szemben az organikus szemlélet szerint a pénz nem tőke, hanem a gazdaság vére, egy olyan eszköz, amelyik a gazdaságban áramlik, miközben összeköti, összekapcsolja a gazdaság résztvevőit egymással. Spirituális oldalról nézve egyébként a pénz a legszentebb dolog, ami egy gazdaságban létezik. Ezek alapján talán érthető az is, hogy miért tévesek az elgondolások arról, hogy milyen szerepet kell játszani a bankoknak a gazdaságban. Egészen leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy korunk bajának jelentős része éppen a pénzzel és a bankok szerepével kapcsolatos hamis és téves képből és felfogásból származik.

 

A teljesség igénye nélkül készített felsorolásom végére egy fontos problémát hagytam. Ugyanis ma a gazdasági életben az élet természetes ritmusa helyébe egy azzal szöges ellentétben álló ritmus lépett, melynek lényege az állandó és egyirányú változás, az állandó növekedés. Ennek hatására a harmónia felbomlása az ember és a gazdaság között mára már pusztító mértékűvé vált. Miközben a világ és annak lényei a ritmusra, és az ugrásokkal, kvantumokkal való növekedésre épülnek, a gazdasági és politikai vezetők nem képesek megérteni és belátni, hogy a „mindig csak növekedni” elve egészséges szervezetekben sehol sem létezik! Csak a betegekben, viszont ez egy halálos betegség, amit ráknak hívnak! Az ilyen téves gondolkodás következtében aztán napjainkra a gazdaság elszigetelődött az őt körülvevő külvilágtól, az embertől és annak minden igényétől. Így aztán a helyett, hogy szolgálná az embert, halálos veszélyeket rejt a rá és a világra.

 

Ahogyan a lovak szemellenzője, úgy hatott ez a téves gondolkodás az elmúlt években, évtizedekben a közgazdászokra, a gazdaságban dolgozó vállalkozókra és menedzserekre, sőt még a politikusokra is. Hatására aztán a mindennapok fontos és nélkülözhetetlen elemeit ma már nem képesek a valóságnak megfelelően sem észlelni, sem megfigyelni. Így természetesen nem képesek megfelelő döntéseket sem hozni. Ez aztán napjainkra oda vezetett, hogy a közgazdaságtan, ill. a gazdasági és politikai élet vezető szakembereinek tevékenysége és döntései csak a beszűkült látókör által megismerhető tényeken alapul, és ezt kiegészítik, átszínezik az egyéni mohóság, a vágyaik és a lélek mélyén rejlő – még sötét – szándékaik. (Ld.: a Business Europe tanulmánya!)

 

Ezért aztán ezek az emberek egyre kevésbé veszik tudomásul, hogy az a világ, amiben mi élünk nem olyan amilyennek ők látják, hogy az emberek és a világ gondolkodása, a tudomány haladó gondolkodású képviselőivel az élen, már régen elhaladt mellettük. Bárhol legyenek is a társadalmi és gazdasági hierarchiában, csak szeretett dogmáikat szajkózzák és igyekeznek ellehetetleníteni minden újat, ami hatalmukat és hírnevüket veszélyezteti. Ezért ma az egyik legfontosabb feladat a fenti hibás és téves elképzelések, elméletek és ideológiák helyébe új gondolatokat helyezni, és egy olyan új pénzügyi és gazdaság elmélet alapjait lerakni, mely harmóniában van a természettel, az emberrel és a világgal, mely képes kiküszöbölni a fenn vázolt hibákból eredő károkat.

 

Ilyen új gondolatok megfogalmazására vállalkoztam a következőkben.

 

4.Az organikus szemléletről

 

Ahhoz hogy a következőkben használt fogalmakat jól meg lehessen érteni, először azt szeretném megmagyarázni, hogy mit is értek organikus szemlélet alatt. Az organikus szemlélet alapja természetesen az ember és az ember működése, de nem abban a formában, ahogyan a hétköznapokban megszoktuk, ugyanis nem a külsőségekben megismerhető jegyek alapján tekintünk rá, ahogyan azt ma mondjuk az anatómia vagy a fiziológia teszi. Az organikus szemlélet az ember belső szférájába úgy néz bele, azt a spirituális szemléletmódot használja, hogy megismeri, ahogyan ebben az organizmusban az egyes dolgok bensőleg átélhetők és átérzi a dolgok működésének lényegét, esszenciáját, a folyamatokban rejlő minőségeket. Ez a szemlélet úgy tekint az egyes szervekre, pl. a tüdőre, a szívre, és a többire, mint amelyek a maguk fizikai alakjában és fiziológia folyamataiban csak valami külső kifejeződései, külső megnyilatkozásai valaminek, ami spirituális, ami teljes mértékben összefügg a kozmosszal. Ezt a tudást, ezt az ismeretet persze csak úgy szerezhetjük meg, hogy ha átéljük azt, hogy az ember összenőtt a kozmosszal és a bennünk élő lelki-szellemi nem a sajátunk, hanem egy olyan áramlás, amit a kozmosz belénk, emberekbe sugároz.

 

Ugyanakkor fontos látni azt is, hogy ez a szemlélet nem egy új gazdasági modell, hanem a gazdasági és pénzügyi folyamatok - szellemi vagy spirituális úton létrejött - imaginatív ősképe. Ennek belátása azért különösen fontos a mai ember számára, mert mi többnyire az intellektuális és modellszerű gondolkodásból levezethető ábrákkal, képekkel szeretünk inkább dolgozni, amely a spirituális vagy érzékfeletti valóságot csak a modellen kívüli paraméterként tudja kezelni. Ezzel szemben az imaginációban ez is benne rejlik, ezért aztán egy ilyen imaginatív kép egy esszenciája lesz annak, hogy egy egészségesen szervezett gazdaságban milyen folyamatok és milyen szervezetek működnek és azok hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Olyan kép ez, mint a növények Goethe által megismert ősképe, ami nem egy létező növény képe, hanem minden létező növény működésének esszenciája.

 

Goethe nagyon sok virágon vagy növényen újra meg újra megfigyelte a lezajló folyamatokat és az idő múlásával, meditatív állapotban, mint egy belső kép, megjelent benne a növény fejlődésének összes törvényszerűsége. Akkor ő ezt a benne megjelent képet ősnövénynek nevezte el. Azzal az egyéni munkával, amit Goethe csinált, képessé vált arra, hogy egy belső szemmel gyakorlatilag érzékfeletti dolgokat is lásson. Nekünk is ugyanezt kellene csinálnunk a társadalomtudományokban. Az lenne a feladatunk, hogy a külső világban megtörténő eseményeket olyan módon érzékeljük magunkban, hogy ezeknek az eseményeknek a hatására bennünk egy belső kép alakuljon ki. És ha mi is képessé válunk a szociális formákról magunkban egy belső imaginatív képet kialakítani, akkor megérthetjük a társadalmi és gazdasági életnek az intellektuális gondolkodás számára meg nem mutatkozó belső folyamatait és működést, az egészséges gazdasági rendszer működésének alapelveit, törvényszerűségeit.

 

Ez pedig, abban az esetben, ha helyesen csináljuk, pontosan az ellentéte annak, ami az oly előszeretettel gyártott ideológiák esetében történik. Ekkor ugyanis az ember intellektuálisan kigondolt és elsősorban az anyagi, fizikai világ törvényszerűségeire alapozott elméleteket próbál meg az élő valóságra rákényszeríteni. Viszont, ha az ember képes ezen a fenn leírt spirituális megismerési úton haladva felismert működési törvényszerűségeket helyesen megfogalmazni, akkor maga is képessé válik sokféle és egészséges társadalmi és gazdasági formák létrehozatalára. Olyanokra, melyek egymástól ugyan különbözők, de mégis mind valóságosak és igazak. Ebben az esetben megtörténhet az, amit Goethe - amikor a növény megfigyeléseket csinálta - így írt le: „ha képes vagyok megtalálni az ősnövényt, akkor képessé válok arra is, hogy olyan növényeket teremtsek, amilyen növények eddig még nem léteztek, és ezek a növények mégis valóságos növények lesznek vagy valósággá válhatnak”.

 

Most egy olyan korban élünk, amikor minden közösségnek önmagának kell felismernie azt, hogy az a forma, amit létrehozott az ő számára helyes-e vagy sem. Ma ebben az értelemben mindenkinek beavatottnak kell lennie, mert ma már nincsenek többé guruk, nincsen szellemi elit, akik megmondják, hogy ennek így vagy úgy kell lennie. Ebben a helyzetben pedig tudjuk és érezzük azt is, hogy a jövőben egészen új társadalmi és gazdasági formákat kell létrehoznunk a világban. Ezért a jövőben a közösség minden egyes tagjának kell beavatottá válni szociális értelemben. Ebben a folyamatban segíthet ez az imaginatív őskép, ami az alapja lehet ennek a teremtésnek, miközben teljes szabadságot biztosít nekünk abban, amit nekünk embereknek kell a közeljövőben megtennünk.

 

Tehát az, amit a következőkben röviden bemutatok, semmi esetre sem a modellje a jövő egészséges gazdaságának, csak az alapja, egy összefoglalója az intellektuális gondolkodás számára meg nem mutatkozó belső folyamatoknak és működésnek.

 

5.Az organikus gazdasági környezet

 

Az ember társadalmi és gazdasági tevékenysége számra a környezetet két – egymással szemben álló – dolog adja, az egyik jelképesen mintegy felülről, a másik pedig alulról határolja be azt. Ezek a szellemi világok és a természet. Ezzel pedig magunk előtt látjuk a gazdasági folyamat lényegét, mert az egyik oldalon ott van az emberi szellem, a maga képességeivel, és amikor ezeket a képességeket az ember a munkájában felhasználja, akkor a természetből fogyasztható termékeket hoz létre. Ezzel pedig megvannak a gazdaság lényeges alkotó elemei is: a tőke, a munka és a természet.

 

A tőke ebben az organikus képben nem más, mint az ember szellemi képességeinek összessége, amelyek felhasználásával az ember a természetben munkát tud végezni és terméket tud előállítani. Ezért aztán nyilvánvaló az is, hogy egy vállalkozásnak egyetlen tőkéje van, mégpedig a vállalkozásban dolgozó emberek szellemi képessége. Ezekből pedig még az is következik, hogy ennek a tőkének egyetlen tulajdonosa van, ezzel az ember maga rendelkezik és azt a másik ember szolgálatába állítja. Így a mai tőketulajdonlás kérdése egy spirituális gazdaságban nem is merül fel, különösen, ha a későbbiekben bemutatott körfolyamatban a pénzt, mint a gazdaság vérét tekintjük és belegondolunk abba, hogy valamelyik szervünk tekinti-e tulajdonának a vérünket és mi történik akkor, ha egy szerv nem engedi tovább áramlani azt, hanem elkezdi a vért felhalmozni magának. A válasz azt hiszem egyértelmű!

 

Ugyanakkor kétféle tőkét különböztethetünk meg, amit a organikus gazdasági körfolyamatában ismerhetünk fel. Egyszer tőkének nevezhetjük az ember szellemi képességeinek és az alulról jövő hitelpénznek az összekapcsolódását, és ezt vállalkozói tőkének nevezzük, míg fogyasztói tőkének hívjuk a vásárló pénz oldalon a munkabérként kiáramló pénzt, ami a piacon összekapcsolódik az emberek által megtermelt árukkal és szolgáltatásokkal.

 

Ha most még rátekintünk a munkára, ami a két szélső pont között szinte középen van, és ezt most szociális szempontból tesszük, akkor azt látjuk, hogy a munkában egy szociális alapgesztus jelenik meg. Mert az emberi munka mindig egy irányított tevékenység, olyan, ami ma a másik ember érdekében történik. A munka kiinduló pontja tehát mindig a másik ember igénye. Ezért összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a munka az emberi igények kielégítése.

 

 

Ahhoz pedig, hogy ez az emberi munka hatékony lehessen, ahhoz egy terület kell, és ezt nekünk a természet adja, a minket körülvevő teremtett természet. Ez biztosítja a munkaterületet az ember számára. De ennek ellenére a természet, mint olyan, az nem egy gazdasági érték. Csak akkor válik azzá, amikor az ember a munkán keresztül átalakítja, és úgy alakítja át, hogy az abból készített termékekkel kielégítse más emberek igényeit. Ezt egy nagyon egyszerű példával lehet bemutatni. Mindenki számára egyértelmű, hogy amíg pl. az almák a fán lógnak, addig nem jelentenek gazdasági értéket. Először csak akkor válik ez a természeti adottság gazdasági érékké, amikor a természet az emberi munkán keresztül belekerül egy – gazdasági – körforgásba. Ezáltal a természetet egy olyan körforgásba hozzuk, amelyen keresztül emberi igényeket elégítjük ki.

 

6.Az organikus gazdasági körfolyamat

 

Az organikus gazdasági körfolyamat minőségeit tekintve hasonlít az emberi testben zárt körben áramló vérrendszerhez, melynek van egy kiemelt középpontja: a szív. A vér innen indul és ide tér vissza, ha azt nem a fizikai, hanem a spirituális megismerés alapján nézzük. Ezért az organikus gazdasági körfolyamat is egy ilyen központból, a központi bankból indul ki, egy a maihoz sokban hasonló, de attól mégis nagyon eltérő bankból. Ennek a központi banknak ugyanis olyan munkatársai vannak, akik teljesen őszintén és meggyőződésük alapján a gazdasági folyamatok és a közösség szolgálatában állnak, és a közösségtől kapott megbízatásukat nem tekintik hatalomnak.

 

Ennek a központi banknak többek között az a feladata, hogy – a semmiből – pénzt teremtsen a gazdaság számára, és biztosítsa azt, hogy oda és annyi pénz jusson el, ahova és amennyi kell. Se nem túl sokat, se nem túl keveset, hanem pont annyi pénzt kell juttatnia az egyes vállalkozásokhoz és a gazdasági élet egyéb szereplőihez, amennyire azok egészséges működéséhez szükség van. Hasonlóképpen, ahogyan a szív működik és figyeli azt, hogy az egyes szervek működéséhez mennyi vérre van szükség, úgy figyeli és szolgálja ez a központi bank is a gazdasági életet és annak szereplőit. A pénz körfolyamat végül ebben a bankban végződik, mert a központi banknak még azt is biztosítania kell, hogy amikor a gazdasági körfolyamat végén a pénzre már nincsen szükség, akkor a pénz ide visszatérjen és megsemmisüljön. Azaz, a központi bank feladata, hogy a gazdaságban a pénz áramlásában egy egészséges ritmust hozzon létre és szabályozza az egyes vállalkozásokhoz áramló pénz mennyiségét, ill. a feladatát befejező pénzt megsemmisítse.

 

A vállalkozások és a gazdasági élet egyéb szereplői ettől a központi banktól hitelt kapnak, annak érdekében, hogy tevékenységüket végezni tudják. Azaz a pénz a körfolyamat kezdetén, mint hitelpénz jelenik meg a rendszerben. A mai szokásoktól eltérően, egy spirituális gazdaságban a hitelpénznek egyetlen egy fedezete van, azoknak az embereknek a kreatív szellemi képessége, akik ezekben a vállalkozásokban együtt dolgoznak. A központi bank, semmiféle más fedezetet nem kér és nem is kap. A vállalkozók által felvett hitelek a vállalkozásokban átalakulnak, és vásárló pénz lesz belőlük. Ugyanis a központi banktól kapott pénzeket a vállalkozók részben a saját vállalatuknál fizetik ki mint munkabérként, részben pedig a társvállalkozásoknál végzett bevásárlásaik, beszerzéseik nyomán ez a hitelpénz végül a más vállalkozásokban dolgozó emberek munkabéreként kerül kifizetésre. A központi banktól kapott hitelpénz a vállalkozásokban gyakorlatilag jövedelemmé, azaz vásárló pénzzé alakul át.

 

Azért beszélek minden esetben jövedelemről, mert a spirituális gazdaságban a munka és a munkabér szétválik egymástól, és az ember már nem a munkájáért kapja a fizetését, hanem azért mert ember, és mint ilyen szellemi képességeit a másik ember részére kamatoztatni akarja. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a jövőben az emberek nem a fizetésükért fognak dolgozni, hanem azért, hogy küldetésüket megvalósíthassák. Ebben az esetben az ember azért kapja a jövedelmet, hogy minden nap ereje teljében és képességeinek teljes birtokában tudjon megjelenni a munkahelyén, ahol aztán tiszta belső motivációk alatt dolgozik. Így nincs szükség többé semmiféle külső manipulációkra, olyanokra, amiket ma a HR szakma oly nagy előszeretettel javasol, a munkatársakból hiányzó motiváció pótlására.

 

Ezt az elképzelést ma a világ számos részén már igyekeznek meg is valósítani. Két fő formája van, az amerikai és az európai változat. Az USA-ban, mint „tittytainment” vonult be a köztudatba, mely szerint azoknak az embereknek, akik nem tudnak dolgozni, egy „basic incom”-ot (alapjövedelem) kell adni, olyan mértékűt, hogy lehetősége legyen a lakása, az étkezése és szórakozásai kifizetésére. Ez az elképzelés kísértetiesen hasonlít a „cirkuszt és kenyeret a népnek” jól ismert alapelvére, ami egy „Mátrix-típusú” modern élet megvalósulását vetíti előre. Ezzel szemben az európai elképzelések szerint, minden ember születésénél fogva jogosult lenne egy megfelelő életminőséget biztosító alapjövedelemre, és így szellemi képességeit küldetése megvalósítására fordíthatná. Azaz az embereknek nem kellene rabszolgaként eladni munkaerejüket, hanem szabadon választhatnának olyan területeket tevékenységük színteréül, melyek ma a nyereség bűvöletében nem gazdaságosan és nem hatékonyak. Azaz a sok hiányzó egészségügyi, szociális, kulturális, oktatási és még hosszan sorolható nem gazdaságos tevékenységek végzésére szabadon lenne lehetőség, mert többé nem a pénzt és nyereség dönt, hanem az ember, aki meg akarja valósítani azt, amiért megszületett.

 



Ábra: Az organikus gazdasági és pénzügyi folyamatok ősképe

 

 

Tehát az egyes vállalkozásokban dolgozó emberek szellemi képessége a munkavégzés közben beáramlik a vállalkozásokba. Ha a mindennapok problémáitól és a felszínen látható tünetektől elvonatkoztatva jól megnézzük, hogy mi is történik a munkavégzés során, akkor azt láthatjuk, hogy amikor az ember dolgozik, akkor végső soron az emberi szellem az, amelyik a munkavégzésen keresztül megragadja a természetet és átalakítja azt. A munkavégzés során tehát a működő emberi szellemet láthatjuk, mely a természet átalakításával jogos emberi igények kielégítésére alkalmas teremékeket és szolgáltatásokat hoz létre, melyek ezután a piacra kerülnek és ott az emberek – igényeik kielégítésére – megvásárolják azokat.

 

A vásárló pénzzé alakult hitelpénz áramlásának útján olyan vannak bankok, melyek a mai kereskedelmi bankoknak felelnek meg és a jövőben közösségi bankoknak neveznek majd. Ezek egy-egy gazdasági régióban kezelik a dolgozók megtakarításait. A közösségi bankok csak az embereknek adnak vásárlási hiteleket, előrehozott igényeik kielégítésére, és a náluk elhelyezett betéteket olyan feltételekkel kezelik, hogy a gazdaság és a pénzpiac mindenkori állapota szerint vagy negatív, vagy pozitív kamatot adnak a náluk elhelyezett pénzösszegekre. Ezzel is szabályozva azt, hogy a pénzt az emberek milyen mértékben takarítsák meg vagy használják fel igényeik kielégítésére.

 

 

Azt ebből a képből jól látni, hogy az organikus szemlélet szerint a pénz úgy áramlik körbe a gazdaságban, mint az emberi testben a vér. Hogy ez a hasonlat mennyire jól írja le a valóságot, azt mutatják a pénzzel kapcsolatos kifejezések is, melyek a pénz folyadék jellegére és áramlására utalnak. A központi bankból, mint a szívből indul az áramlás és a kibocsátott pénz először hitelpénzként indul el a körforgásban, majd ez a pénz átalakul vásárlópénzzé, végül pedig, mint vállalti bevétel, a hitelek visszafizetésére kerül felhasználásra.

 

A jövőben a központi bank és a piac között elhelyezkedő bankok is egészen új formában fognak működni. Ezek a bankok már nem a mai értelemben vett „egyszerű bankok”, hanem sokkal inkább társulások lesznek. Olyan helyek, ahol mindhárom terület – a gyártás, a kereskedelem és a fogyasztás – képviselői jelen vannak, és ők együtt és egyetértésben döntik el, hogy azt a pénzt, ami hozzájuk beérkezik, kiknek adják oda, milyen célokat támogatnak vele és kik azok, akiknél kevesebb pénz van, mint amennyire ideájuk megvalósításához szükség lenne. Ők állnak kapcsolatban a központi bankkal és így a hozzájuk befolyt pénzből ők egyenlítik ki a tagvállalkozások tartozásait is, ill. ők kezdeményezik új hitelek folyósítását.

 

Talán jól látszik, hogy ez a jövő spirituális gazdaságnak valószínűleg legbonyolultabb területe, mert ezekben a társulásokban, asszociációkban kell a kiegyenlítődést létrehozni a gazdaság különböző területei, és az egyes vállalkozások között. Persze ide kell sorolni nemcsak a klasszikus értelemben vett vállalkozásokat, de az összes közösségi szervezeteket, így a közműveket is, tehát az elektromos művektől kezdve az út karbantartókig mindenkit, sőt még az iskolákat is. Ezzel a következő fejezetben részletesebben fogok foglalkozni.

 

A lényeg, hogy minden pénz a körfolyamat végén visszafolyik a központi bankba, mert ha ez nem történik meg, akkor a gazdaság többé nem tud egészségesen működni. De valójában, amikor a piacon az igény találkozik a termékkel vagy szolgáltatással, már nincs is szükség rá, hiszen spirituálisan nézve a dolgot, a pénznek a piacon már csak egy jogi és elszámolási funkciója van, és amikor a piacon kiegyenlítődött az áru és az igény, akkor már nincs további gazdasági értéke! Tehát a pénznek vissza kell folynia a központi bankba, ahogyan a vér is, amikor megtelítődik oxigénnel, először elmegy a vérrendszeren keresztül a testbe, de visszafolyik a szívhez. Elég csak elképzelni, hogy mi is történik azzal az emberrel, akinek a vérrendszere nem tud a szívében záródni és vére állandóan elfolyna valahova!

 

Ezzel mai pénzügyi és gazdasági rendszerünk legnagyobb problémáját érintettük. Ugyanis ma ennek éppen az ellenkezője történik, mert miután a piacon a pénz eljut a vállalkozásokhoz, az ott is marad. Ezáltal újra megteremtődik és a vállalkozások természetesen újra termelni kezdenek vele. Ezzel a pénz gyakorlatilag kiszakad a központi bank ellenőrzése alól, s annak ellenére, hogy egy állami bank, vagy egy államilag kontrollált bank által lett megteremtve ez a pénz, itt ezen a ponton privatizálódik, ennek az összes káros és beteg következményeit vonva maga után. A bevezetőben azt mondtam, hogy gazdaságunk ma halálosan beteg, annak, aki ezt nem tudja elképzelni, vagy elhinni, azt javaslom, hogy gondolja végig a következőket: mi történne azzal az emberrel, akinek a vére mindig csak a végtagok felé áramlana? Az egészséges emberi és gazdasági működés csak akkor tud létezni, ha a vér és a pénz egy zárt körfolyamatban tud áramlani, és mindig visszatér a kiindulási ponthoz.

 

Mivel a központi bank megfelelően szabályozza és áramoltatja a gazdaság egészséges működéséhez szükséges pénz mennyiségét, ezért ha ebbe a pénzáramba más területekről, vagy forrásokból pénz kerülne bele, akkor a központi bank által létrehozott egyensúly felborulna. Így aztán érthetővé válik az is, hogy miként az emberi testben a két vérkör vérárama nem keveredik egymással, úgy nem szabad a pénz két áramának sem keverednie egymással. Ez az oka annak, hogy miért nem adnak a közösségi bankok vállalkozásoknak, ill. az asszociatív bankok magánembereknek hiteleket.

 

7.Társulások, asszociációk – a jövő gazdasági formái

 

A napjainkban is szinte észrevétlenül zajló tudati fejlődés következtében a közeli jövőben egy új morális képesség fog az emberekben kialakulni. Ennek segítségével az emberek képessé válnak közösségeiken belül olyan cselekedetek végrehajtására, melyek az ő egyéni meglátásaik szerint helyesek és szükségesek, de közben a többi embert nem károsítják, annak szabadságát nem korlátozzák. Ezért határozottan állítom, hogy bármennyire is utópisztikusnak tűnik, egy az emberből fakadó és egészségesen kialakított társadalomban és az abban gyökerező gazdasági életben a jövőben lehetőség lesz arra, hogy az ember gondolatait, érzéseit és akaratát oly módon alakítsa át, hogy ezáltal újfajta szociális képessége alakuljon ki. Ez az új képessége pedig alkalmassá teszi a gazdasági élet következőkben leírt módon való működtetésére.

 

Ha a gazdaságot meg akarjuk gyógyítani, ha beteg folyamatain változtatni akarunk - márpedig a jövőben csak ez az egyetlen alternatíva áll előttünk -, akkor ez csak úgy fog sikerülni, ha képesek leszünk újfajta gazdasági társulások, asszociációk megalakítására. Ezek a jövőben megalakuló társulások a gazdasági élet olyan új közösségeivé válnak majd, amelyek megfelelnek az elkövetkező idők igényeinek és a gazdaság spirituális ősképének. Ezáltal egy olyan fejlődés alapjai, kiindulópontjai lehetnek, amely visszavezeti a gazdasági életet annak eredeti feladatához: a reális, emberi igények kielégítéséhez, és mindezt olyan módon, hogy az emberek közösen, együttesen vállalnak felelősséget az igények kielégítéséhez szükséges valamennyi folyamatért.

 

Itt olyan, a jövőbeli emberi tudatossági szint követelményeinek is megfelelő kis társulásokról, asszociációkról van szó, akik közösen üzemeltetnek egy adott termék előállításához szükséges üzemet illetve közösen szállítanak az általuk megtermelt áruból a közösséghez tartozó boltoknak. Maga a közösség így a termelők és a kereskedők mellett kiegészül azokkal a vevőkkel is, akik ebben a régióban rendszeresen vásárolnak ezekből a termékekből, ill. a közösséghez tartozó boltokban vásárolnak. A közösség találkozói és a közösség tagjainak mindennapos beszélgetései során a vevők elmondják igényeiket a minőség, mennyiség és választék kérdéseiről, amit a kereskedők és gyártók meghallgatnak, és ezáltal hamarosan kialakul az a fajta önkéntes együttműködés, aminek alapján a termelő számára megfelelő információ áll a rendelkezésre termelésének alakításához, a kereskedő számára pedig elegendő információ áll rendelkezésre, az igényekre és a  készletekre vonatkozóan. Ez a forma a vevő számára pedig átlátható és kontrolálható folyamatokból származó áru leszállítását teszi lehetővé.

 

Maga a folyamat aztán elvezethet oda, hogy a vevő, felismerve az igény kielégítéséhez szükséges folyamatokat, adott esetben csökkentheti vagy akár teljesen lemondhatja igényét. Mindezt azért, mert tudatossá válva úgy dönt, hogy bizonyos folyamatokat nem akar táplálni, például nem akar feleslegesen energiát elhasználni és/vagy értelmetlen szállítással nem akarja a környezetet szennyezni.

 

A kereskedőnek ebben a rendszerben az a feladata, hogy összhangot, valamint megfelelő kommunikációs lehetőséget biztosítson a vevő és a termelő között. Ezzel az információk szabad áramlását hozza létre, illetve az igény és az ajánlat közötti eltérést csökkenti. Minél több információt tud adni az egyik fél a másiknak, problémáiról, gondjairól és terveiről, annál jobb lesz az együttműködés. Természetesen az ilyen közösségi formához az is hozzátartozik, hogy ha az egyik bajban van, akkor a másik megpróbál segíteni rajta. Mert minden egyeztetés ellenére történhetnek váratlan események. Az ily módon a társulásaihoz tartozó fogyasztók felismerik, hogy az igények kielégítésének szabadsága a termelésben való felelősségvállalással jár együtt, amint az ember bizonyos igény kielégítéséhez szükséges termék vagy szolgáltatás megvásárlását határozza el.

 

Ha a termelők, kereskedők és a felhasználók között az új tudatosságnak megfelelő közösségi formák kialakulnak, akkor ez pozitív hatással lesz az árakra is. Az örökös ellentét, hogy a vevő mindig olcsón akar vásárolni, a termelő pedig mindig drágán eladni, feloldódik. A társulások tagjaiban a folyamatok közeli ismerete olyan belátást hoz létre, ami a két, eddig elválasztott világ közeledését fogja hozni. Ha ugyanis a vevők megismerik a termelési folyamatokat és a termelőt is, akkor már nem egy névtelen termékkel állnak szemben, hanem megtanulják értékelni az embert is, aki előállította azt. Ez pedig esetenként azt is hozhatja, hogy a tudatos vevő hajlandó többet fizetni, mint amennyit korábban az áru értéke alapján fizetett volna. A termelő azonos módon megtudja, hogy munkája értelmes volt-e, és eszerint alakíthatja terveit.

 

A társulásoknak igen fontos feladatuk lesz a munkatársaknak kifizetett jövedelem meghatározásában is. Ugyanis a jövedelmeknek mindig valamilyen viszonyban, valamilyen arányban kell állniuk az egész körfolyamatban áramló pénz mennyiségével. Amiből az is következik, hogy egy vállalkozás egyedül igazán nem is tudná meghatározni, hogy milyen jövedelem szinteket állítson be. Ezért – a központi akarat és hatalom hiányában – a megfelelő és egészséges jövedelemszintek beállításához társulásokra, asszociációkra és az abban zajló kommunikációra van szükség.

 

A társulások léte szorosan összefügg a tulajdonjog kérdésével is. Ugyanis ha spirituálisan tekintünk a gazdaságra, akkor egy vállalkozást úgy kell látnunk, mint a kozmosz részét, a globális és az egész világegyetemet magába foglaló termelési egység egy kis darabját. Ebből pedig két dolog is következik, az egyik az, hogy egy vállalkozás, mint a kozmosz és a világegyetem egy kis része, nem lehet sem magán, sem pedig állami tulajdonban, miként nem lehetnek magán tulajdonban a termelő eszközök sem. Ezeknek a jövőben csak egyfajta közösségi tulajdona képzelhető el, és valószínűleg ezek a társulások fognak, mint tulajdonosok megjelenni és működni. Ez egyébként nem is olyan földtől elrugaszkodott és lehetetlen ötlet, mint azt sokan elsőre gondolják, különösen azok, akik a szocialista és kommunista idők közösségi tulajdonával kapcsolatban szereztek rossz tapasztalatokat. Ez a jövőbeli közösségi tulajdon, mint a társulások által gyakorolt tulajdonjog, ugyanis egészen más. Persze azért ma is ismerünk ehhez hasonló és jól működő tulajdoni formákat, mert pl. Németországban működik egy Treuhand rendszer, ami a jövőbeli asszociatív tulajdoni formákhoz ma a legjobban hasonlít. Ez egy olyan szervezet, amelyikben megbízunk, és amikor átadjuk a vagyonunkat neki, azért, hogy attól kezdve ő kezelje, akkor ő úgy funkcionál, mintha ő lenne a tulajdonosa ennek az üzemnek. De természetesen nem adhatja el, vagy nem örökölheti, hanem csak folyamatosan arról gondoskodik, hogy azt működtesse. Feladata, hogy ha az, akire rábízta, aki eddig „használta” az üzemet és ezt már nem akarja tovább csinálni, akkor keressen egy másik használót, aki majd tovább fogja, üzemelteti.

 

A másik dolog, amivel a társulások léte szorosan összefügg az, hogy a nagy globális, sőt az egész kozmoszt is magába foglaló rendszer megismerése egy kis rész, egy vállalkozás számára komoly nehézségekbe ütközik. Ezért ebben a teljesen globalizálódott gazdaságban, ami a jövőben még fokozottabban így lesz, a társulások azért is nélkülözhetetlenek lesznek, hogy az ott kapott információk alapján a vállalkozások el tudják magukat helyezni a világgazdaságban. 

 

Teljesen hasonló a helyzet a spirituális gazdaságban a termőfölddel is, ugyanis ennek sem lehet egyetlen ember a tulajdonosa. Ezt a szabályt egyébként az emberek már régóta ismerik, elég csak a földtulajdon és használat ősi törvényeire gondolni. A jövőben ezek fognak ismét megjelenni és általánossá válni. Mert miként a termelő eszközöket, a földet is használhatja egy ember, és mindaddig, amíg rendesen megműveli, amíg oda viszi az állatait és dolgozik rajta az a ő rendelkezésére áll. Erre az időre a közösség az ő rendelkezésére bocsátja a termőföldet. De csak addig, amíg azon dolgozik. Ha meghal, vagy megöregszik, vagy valami miatt nem akarja tovább megművelni a földet, akkor a közösség, mint az előbb említett Treuhand egy ipari üzemnél, új használót keres és az új jelentkező használatába adja a közösségi tulajdonú földterületet, anélkül, hogy ez az ember tulajdonossá válna.

 

Végül igen fontos szerepük lesz a társulásoknak a profit, a vállalkozási tevékenység végzése során keletkezett nyereség kezelésében és elosztásában. Ugyanis a spirituális gazdaságban a nyereségnek, mint gazdasági hajtóerőnek nincsen semmi értelme. Persze egy sikeres vállalkozás itt is termelhet profitot, de ebben az esetben, ha többletpénz jönne létre, akkor ez mindig az társulásokhoz, az asszociatív bankokhoz folyik be, és ez nem a vállalkozó vagy a vezérigazgató zsákmánya, hanem a társulás tulajdona. A társulások döntenek arról, hogy mi történik az így keletkezett pénzzel, hogyan osztják fel a tárulás vállalkozásai között, és mindig azoknak adnak, akiknek kevesebb pénzük van, mint amennyi a céljaik megvalósításához szükséges lenne. Mivel a profit a jövőben nem lesz magántulajdon, ezért aztán a profit már nem lesz többé gazdasági hajtóerő sem.

 

Amennyiben ez megvalósul, akkor a mai kor három alapvető problémája, egyszerűen csak azáltal, hogy a gazdaságban az emberek társulásokat, asszociatív bankokat hoznak létre, gyakorlatilag megszűnik. Megszűnnek a munkabér, és a munka után szerzett jövedelem mai problémái, megszűnnek a vállalkozások és termelőeszközök tulajdonjogából adódó problémák és igazságtalanságok, ill. a múlté lesz a profit privatizációja és a profit, mint gazdasági hajtóerő. Megszűnnek, mert ebben a tudati állapotban, amiben az ember egy új spirituális gazdasági rendszert működtet, ezeknek a ma problémát okozó dolgoknak egyszerűen már nem lesz értelme többé.

 

Természetesen nem lehet sémákat, formákat adni arra, hogyan néz ki majd egy ilyen társulás, közösség és az ezekből kialakuló gazdasági élet. A felvázolt kép, amint azt az elején igyekeztem kiemelni, ugyanis nem egy modell, csak az egészségesen működő gazdaság törvényszerűségeinek eszenciája. Ezeket röviden összefoglalva most mindössze abban reménykedem, hogy a tisztelt olvasó megérzi: az emberek tudatosan vállalt együttműködésére és közösségalkotó erejére kell támaszkodni a jövőben a gazdasági életben is, aminek természetesen mindenhol más és más formája lehet. Ha aztán lassan egyre több helyen alakulnak ilyen társulások és egyre több ember ébred fel alvó állapotából, akkor tudatos, együttműködő és egymásért felelős partnerek fognak a gazdasági élet színpadán is találkozni, és ezáltal a gazdaság a jövőben a tudatosan vállalt igények kielégítésének színterévé válik. Ez pedig elvezet oda, hogy az emberek felismerik, hogy az egyik ember a másik nélkül nem juthat előre, hogy társulásaikban, közösségeiken belül csakis a természetes különbségek felismerése és elfogadása vezethet el egy olyan egészséges együttműködéshez, ami a gazdasági élet ma ismert és megoldásra váró problémáit a jövőben ki tudja küszöbölni.

 

Egyáltalán lehetséges egy ilyen gazdasági rendszer, amiben ezek az ideák megvalósulhatnak? Határozottan állítom, hogy igen, és nem is olyan nehéz elképzelni. Elég, ha egyszerűen az élő szervezetek működésére gondolunk, mert amint az élő organizmus minden sejtje és szerve – egyszerűen a kozmosz által belénk sugárzott spirituális törvények alapján – pontosan tudja, hogy mi a feladata és miként kell együttműködnie a többiekkel, anélkül, hogy erre bárhonnan is utasítást vagy parancsot kapna, pontosan ilyen módon kapcsolódnak majd egymáshoz a jövő emberei és közösségeik is. A jövőben minden ember, miután ismét összekapcsolódott a kozmosszal, tudni fogja, hogy mi is az a cselekedet, mely — miközben közössége javára van — nem okoz kárt másoknak. A tudatosságnak ezen a szintjén az embereknek nincsen szükségük felsőbb utasításokra, parancsokra, mert bennük egy olyan új morális képesség alakul ki, amely a ma még szinte nélkülözhetetlennek hitt külső kényszer szükségét a jövőben feleslegessé és a spirituális alapokon működő organikus gazdaság megvalósulását realitássá teszi.

 

 

A RENDSZERSZEMLÉLET ALAPJAI

 

 

Gyakran előfordul, hogy ugyanazt mondjuk, de mást értünk alatta, de az is lehet, hogy ugyanarról beszélünk, de mást mondunk. A helyzetet még árnyalja az is, hogy más oldalról nézve, a dolgok más képet mutathatnak. Ezért fontos a fogalmak közös értelmezése, mert ha megállapodunk, hogy honnan nézzük a dolgokat, akkor feltehetően ugyanazt látjuk. Ez sem biztos, mert szelektív látással és hallással rendelkezünk. Szubjektív véleményünket befolyásolja az értékrendünk. Lehet, hogy mást tartunk fontosabbnak, mint az, aki ugyanonnan nézi, de más értékrend alapján alakítja szubjektív véleményét. A közös fogalomértelmezésen alapuló egyetértésnek így fontos előfeltétele az olyan közösen elfogadott, objektív szemléletmód, ami a véleményezők értékrendjétől függetlenül, közösen elfogadható eredményhez vezet.

 

Ez a szemléletmód a rendszerszemlélet lehet. Ennek a szemléletmódnak az alkalmazása csak látszólag választás kérdése, mert a divatos szóhasználaton túlmenően, az objektív véleményalkotás, rendszerek (jelen esetben a társadalmi mozgásformába tartozó rendszerek) vizsgálatán, elemzésén alapul. Ezek a rendszerek objektívan vannak, függetlenül attól, hogy ismereteink, vagy hiányos ismereteink alapján annak tekintjük, vagy nem tekintjük annak a vizsgálat tárgyát.

 

A rendszerszemlélet egyik fontos alapelve, hogy olyannak tekintjük a rendszert amilyen. A vizsgálat és elemzés arra irányul, hogy hogyan, és, milyen mértékben, milyen struktúrában érvényesülnek azok az általános törvényszerűségek, tulajdonságok, amelyek a rendszereknél általában felismerhetőek. Ebből, a közösen elfogadott szemléletmódból kiindulva van értelme a közös fogalomértelmezésnek, és így várható el a nagymértékű egyetértés, a közös hatékony együttműködés. A (társadalmi mozgásformába tartozó) rendszerek tervezése, szervezése olyan külön szakma, ami széleskörű ismereteket és nagy gyakorlatot kíván meg a rendszerszervezőtől. A kívülálló részére, az igények megfogalmazásához azonban elegendő néhány fontosabb alapfogalom megismerése, megértése, ami biztosítja a "közös nyelv" használatát, azt hogy a fogalmakat közösen értelmezzük.(A gépkocsi használójának nem kell motortervezési, karosszériatervezési ismeretekkel rendelkeznie, de azt tudnia kell az igényeinek a megfogalmazásához, hogy a motor a teljesítményt biztosítja, a karosszéria a kényelemhez járul hozzá, és a menettulajdonságok a biztonságot szolgálják.)

 

Ha így nézed, domború

Ha így nézed, homorú

Egynek szörnyű mulatságos,

 Másnak szomorú.

                                                                                                (Karinthy Frigyes: Így írtok ti)

RENDSZERFOGALMAK
(Alapfogalmak)

RENDSZER

       közös ismérvek alapján együvé tartozó,

       egymással meghatározott kapcsolatban álló 

       ELEMEK

       jól körülhatárolható együttese,

       amely együttes egészet alkot,

       egészként viselkedik.  

ELEM

       a rendszernek az a legkisebb,

       önálló műveletet végző összetevője,

       amelyet a rendszer adott vizsgálatánál tovább nem bontunk.

PEREMELEM

A rendszer határán elhelyezkedő, a környezettel kapcsolatot tartó elem.

STRUKTÚRA

Egy adott rendszer adott pillanatbeli állapotát értjük alatta. Annak megadását, hogy

      mely elemek tartoznak a vizsgált rendszerbe,

      és hogy ezek között milyen kapcsolatok állnak fenn.

FOLYAMAT

A rendszerben lezajló állapotváltozások sorozata.

-      A rendszerbe INDULÓ ÁLLAPOTBAN belépő (input) „anyagok”, energiák, információk,

-      állapotváltozások sorozatán (folyamaton) mennek át,

-      és VÉGSŐ ÁLLAPOTBAN elhagyva, kilépnek (output) a rendszerből.

A RENDSZER KÖRNYEZETE

Azok az elemek,

      amelyek nem tartoznak a rendszerbe,

       de befolyásolják a rendszer m ű k ö d é s é t.

RÉSZRENDSZER

A vizsgált rendszer olyan

       egymással kapcsolatban álló elemeiből elhatárolható része,

        amely a konkrét vizsgálati cél szempontjából viszonylagosan önálló egészet képez.

SZERV, SZERVEZET

       a rendszereknek a m ű k ö d é s  egyes fázisait (funkcióit) ellátó elemcsoportjai.

FUNKCIÓ

       az azonos jellegű működési fázisok (tevékenységek) csoportja.

Rendszerek csoportosítása

A vizsgálati cél szempontjából az adott elemek az anyagi mozgás melyik formájába tartoznak?

Mechanikai mozgásforma (a térbeli helyváltoztatás a lényeges),

Fizikai mozgásforma,(hő, elektromágneses folyamatok, fényjelenségek, stb.),

-      Kémiai mozgásforma (vegyi átalakulások),

-      Biológiai mozgásforma (szerves életjelenségek)

-   Társadalmi mozgásforma (társadalmi folyamatok).

A VIZSGÁLT RENDSZEREINK

 

      A Társadalmi mozgásformában,

      Célszerűen működő, (végállapot elérésére irányuló)

      Szervezett rendszerek (az elemek, valamelyes autonómiájuk miatt, változó kapcsolatokba kerülhetnek egymással) kategóriájába tartoznak.

A rendszer valamilyen célok elérésére törekszik, amelyeket MŰKÖDÉSE során (a folyamatokon keresztül), a környezettel kölcsönhatásban igyekszik elérni.

Adott rendszer ÁLLAPOTÁNAK (struktúráinak) formális meghatározása azt jelenti, hogy

      felsoroljuk azokat az elemeket, elemcsoportokat, amelyek az adott rendszert alkotják,

      megadjuk azokat a lehetséges kapcsolatokat, amelyek kialakulhatnak a rendszer működése során a rendszert alkotó elemek, elemcsoportok között, és

      megadjuk a rendszer környezetét alkotó elemeket, valamint ezek lehetséges kapcsolatait a rendszer elemeivel.

Adott rendszer MŰKÖDÉSÉNEK (folyamatainak) meghatározása,

azt jelenti, hogy

      megadjuk, milyen hatások érhetik a rendszert a környezetből (bemenő jelek),

      megadjuk, hogy a rendszer egyes elemei hogyan reagálnak a bemenő jelekre, azaz milyen kölcsönhatásba kerülnek egymással és,

      megadjuk, hogy az adott bemenő jel alapján a rendszer milyen kihatást küld a környezete felé (kimenő jel).

A RENDSZEREK TULAJDONSÁGAI

 

-         önszabályozó,

-         önszervező,

-         hierarchikus,

-         határozatlan,

-         meghatározhatatlan, és

-         öntanuló.

      Ezeket a tulajdonságokat a rendszerek tervezésénél, vizsgálatánál, szervezésénél feltétlenül figyelembe kell venni.

 

ÖNSZABÁLYOZÓ RENDSZER

      A TMF rendszerben az anyagok és energiák kategóriájába tartozó,

       valamint az anyag- és energiaátalakítást végző elemek (emberek, eszközök) mellett,

       mindig megtalálhatók azok az elemek, amelyek az anyag- és energiafolyamat, valamint az átalakítási folyamat irányítását végzik.

      Mivel a folyamatok irányítása magáról a folyamatról vett értesülések alapján történik, az irányítási hatáslánc zárt, ezért beszélünk önszabályozásról

ÖNSZERVEZŐ RENDSZER

Az önszervező tulajdonság a rendszer és környezete közötti kölcsönhatással kapcsolatos.

A rendszer belső tulajdonsága mindenkor a rendszer és a környezet „átlagos” kölcsönhatásának megfelelően van kiépítve.

Ha azonban a rendszerek átmenetileg az átlagostól eltérő bemenő jeleket kapnak a környezetből,

vagy az átlagostól eltérő követelmények lépnek fel a kimenő oldalon,

akkor, a beépített intervallumon belül tulajdonságaik dinamikus változtatásával, alkalmazkodniuk kell a környezetükhöz. 

 

HIERARCHIKUS RENDSZER

 A TMF rendszerek felépítése, és, ennek megfelelően, az irányító részrendszerük felépítése is hierarchikus.

 Az irányításában funkcionálisan három szintet különböztethetünk meg:

     - az IRÁNYÍTÁS-POLITIKÁT,

     - az IRÁNYÍTÁS-STRATÉGIÁT, és

     - az IRÁNYÍTÁS-TAKTIKÁT. 

A rendszerek hierarchiája

A vizsgálati cél alapján kiadódó rendszerek vizsgálatánál, általában

      Az így kialakult rendszer szintjén,

      és ennek a hierarchiából adódó részrendszerei szintjén

vizsgálódunk.

Az irányítás hierarchiája (P)

       IRÁNYÍTÁS-POLITIKA

       - A vizsgált rendszer egészére, vagy esetleg kiemelt részrendszerére vonatkozó távlati célkitűzések meghatározása.

       - A rendszer egésze feladatának meghatározása (az alapvető tevékenységek főbb paramétereinek megadása).

       -   A feladat végrehajtási (erőforrás-)kereteinek (a feltételi folyamatok főbb paramétereinek) meghatározása

       - A részrendszerek irányításában alkalmazandó, általános magatartási szabályoknak a meghatározása.

       Az irányításpolitikai elvek érvényesülésének – a rendszer egésze szintjén történő – ellenőrzése.

Az irányítás hierarchiája (S)

       IRÁNYÍTÁS-STRATÉGIA

       (Az irányításpolitikai elvek részrendszerekre való felbontása; a részrendszerek (kettő, vagy több) közötti együttműködéssel (kölcsönhatással) kapcsolatos feladatok.)

       - a részrendszerek célkitűzéseinek meghatározása és rövidebb időszakra való megadása.

       - A részrendszerekben végrehajtandó feladatok megadása.

       -  A végrehajtási keretek meghatározása, a rendelkezésre álló erőforrások részrendszerek közötti felosztása.

       - Az általános magatartási szabályoknak megfelelő, az irányítástaktikai szinten alkalmazandó – részrendszerenként differenciált – végrehajtási módok meghatározása (az irányítás szabályainak az előírása).

       Az irányításstratégiai elvek érvényesülésének az ellenőrzése, az együttműködés koordinálása, a részrendszerek szintjén.

Az irányítás hierarchiája (T)

      IRÁNYÍTÁS-TAKTIKA

      A részrendszerben végrehajtott folyamatoknak az irányítása, annak biztosítása, hogy a kapott célok és feladatok az adott – tényleges – működési feltételek között, a rendelkezésre álló erőforrások korlátjain belül, a stratégiában meghatározott elveknek megfelelően teljesüljenek.

HATÁROZATLAN RENDSZER

      Határozatlan rendszer

      A TMF rendszerekben az elemek lehetséges pillanatnyi állapotait és egymás közötti lehetséges pillanatnyi kapcsolatait nem lehet szigorúan determinált módon meghatározni.

      A rendszer reagálása az őt ért hatásra a pillanatnyi állapot és a bemenő jel ismeretében csak valószínűsíthető, ezért a rendszer következő állapota és az elemek között kialakuló kapcsolatok is sztochasztikusak.

       Ennek alapján a TMF rendszereket határozatlan rendszereknek tekintjük.

 

MEGHATÁROZHATATLAN RENDSZER

       A TMF rendszer folyamataiban résztvevő elemek nagy száma, változatos tulajdonságaik, a lehetséges kapcsolatkombinációk nagy száma miatt, valamint a környezetből érkező, rendkívül különböző eloszlású bemenő jelek miatt gyakorlatilag képtelenségfelsorolni valamennyi állapotot, amelyet a rendszer, illetve a benne lezajló folyamatok felvehetnek.

       A leírást már az is lehetetlenné teszi, hogy időközben a rendszer maga is állandóan fejlődik, változik.

       A rendszer azért meghatározhatatlan, mert teljes részletességgel egyszerűen nem tudjuk leírni, meghatározni.

 

ÖNTANULÓ RENDSZER

       Minden önszabályozó, meghatározhatatlan rendszerben szükség van olyan szervre, amely rendszeresen vizsgálja és elemzi a szabályozott folyamatokat, feltárja azokat az eseteket, amelyekben a beavatkozások már nem tudják biztosítani a kívánt változás elérését.

        A szabályozás tökéletesítése érdekében ilyen esetekben meg kell vizsgálni az adott szabályozott folyamatot és ugyanakkor a szabályozó (irányító) folyamatot is.

       A hatékonyabb szabályozás kidolgozására tehát akkor kerül sor, amikor az eddigi szabályozás már nem jár kielégítő eredménnyel, és azt is tudjuk, hogy miért.

       Ez azt jelenti, hogy az olyan rendszer, amelyen belül működik, ilyen „tanuló szerv”, képes tökéletesíteni saját szabályozását, tanul hibáiból, tehát öntanuló

 


 

A háromosztatú ember: Értekezés a lélek összetettségéről

 

 

“Bár nem sietek elhamarkodottan állást foglalni ez ügyben [a lélek lényegének és halhatatlanságának vonatkozásában], mégis vallom, hogy a lélek több mint egy formában létezik, három különböző lokalizációban…

Galenus, De placitis Hippocratis et Platonis (On the Doctrines of Hippocrates and Plato), De Lacy (szerk.), Corpus Medicorum Graecorum V4,1,2. Berlin, 1978-1984:598.27-600.4”

 

Örök visszatérés…

Kulturális antropológiai szempontból kiváltságos helyzet állt elő korunkban. Talán túlzás nélkül példátlannak nevezhető az a helyzet, hogy – az emberiség történelmében először – szinte minden kultúra mítosza, spirituális tanítása hozzáférhetővé, közös kinccsé vált számunkra. Bizonyára vannak még hiányzó mozaikszemek, de különböző korok és kultúrák tanítása a Nagy Misztériumról majdnem minden vetületében megismerhető és transzkulturális azonosságaiban megragadható. Száz évvel ezelőtt az érdeklődő hozzáférhetett a Védák tanításaihoz vagy képet kaphatott a tibeti misztériumokról, de az információforrások ugyancsak hiányosak voltak, pl. a hawaii Huna miszticizmus vagy az inuit eszkimók világszemlélete, realitás-felfogása terén.

 

Az az adatgyűjtés, ami az elmúlt száz, különösen az elmúlt ötven évben a kulturális antropológiában végbement, termékeny talajt nyújt a transzkulturális azonosságok keresőinek. Már korábbi munkáinkban (Frecska és Luna, 2004) is foglalkoztatott bennünket az a gondolat, hogy lélek, szellem, reinkarnáció miért visszatérő motívumok különböző népek gondolatvilágában, és megpróbáltunk túllépni azon, hogy pusztán vágyteljesítő fantáziák projekciójáról lenne szó. Jelen értekezésünk alapja az a megfigyelés, hogy számos kultúrában a lélek összetettsége, ráadásul az összetevők hármassága inkább szabály, mint kivétel. Ez a megállapítás akkor kap igazán nyomatékot, amikor időben visszafele haladunk. Vannak tradíciók, ahol az emberi lényeget alkotó princípiumok száma háromnál kevesebbre redukálódott (pl. kínai népi orvoslás kettős lényegű ling-hun-ja), ugyanakkor kimutatható, hogy ez egy korábbi hármasság devalválódása (Harrell, 1979). Az ókori Egyiptom lélek-felfogása viszont a lelkek számának inflálódására példa (Ib, Sheut, Ren, Ba, Ka, Sahu, Sekhem, és Akh). Ám összehasonlítva a többi tradícióval (1. táblázat) egyes komponensek szétválása feltételezhető.

 

A lélek koncepciója minden bizonnyal a legködösebb, legkevésbé meghatározott fogalmaink közé tartozik. Jelentheti az anyagi ellentétét, a testtől valami lényegesen eltérő létezőt. A lélek ebben a felfogásban az élet, az akció, a gondolat princípiuma; test és lélek úgy elválaszthatóak, hogy külön utakat járnak (pl. a hindu mitológiában) vagy nem annyira elválaszthatóak ugyan, de élesen szembeállíthatóak (mint az Ábrahám-vallásokban). Egy másik, komplexebb megközelítésben a lélek a teljes személyiség (self) denotációja, annak minden szintjére vonatkozóan, és az emberi jelenség lényegére utal. Itt az utóbbi értelemben fogjuk használni.

 

Az emberi természet teljességének, az „igazi” self-nek megismerése mindig a Nagy Misztérium problémakörébe tartozott. A nyugati bölcseletben Püthagorasz volt az első, aki rögzítette témába vágó gondolatait – felvetvén, hogy minden emberi lény három princípiumot hordoz magában: egy testit, (fizikálisat), egy szellemit (mentálisat) és egy halhatatlan lelket (spirituálisat). Püthagorasz három princípiuma közvetlenül vagy közvetve számtalan filozófus, gondolkodó felfogását befolyásolta. Platón, Arisztotelész, Galenus követte őt a sorban, és gondoljunk Sigmund Freud ‘id-ego-szuperego’ hármasára vagy Carl Jung ’tudatos-tudattalan-kollektív tudattalan’ felosztására.

 

Az emberi lényeg hármasságát valószínűleg már jóval Püthagorasz előtt felismerték, mert a természeti népek szemléletében is találkozhatunk határozott megfogalmazásával. Sőt, alappal feltételezhető hogy a görög bölcselő maga is közvetlenül a törzsi kultúrák sámán-tradíciójából merített. Christopher Janaway írja (Pécsett egyetemi tananyagként is felhasznált) munkájában: „…[Püthagorasz] nevéhez számos legenda kötődik… Valószínűleg egyfajta sámán volt, akinek természetfölötti bölcsességet tulajdonítottak. (Janaway, 1997; 386 old.)” Hérodotosz szerint a görög civilizációra jelentős hatást gyakorolt a tőlük északra élt szkíták kultúrája. Így (is) kapcsolatba kerülhetett Püthagorasz a természet-közeli népek lélekismeretével.

 

A lélek cluster

A lakota-sziú indián kultúra különbséget tesz egy woniya (fizikai én), nagi (egy megismerő én) és nagila (spirituális én) között. Az inuit eszkimók hasonló elképzelése szerint is három lélekkel rendelkezünk, egy anerneq lélekkel, amit születésünk pillanatában kapunk az első lélegzettel, egy ateq lélekkel, amit születés után kapunk a nevünkkel együtt, és egy tarneq-nek nevezett halhatatlan lélekkel. A Karib szigetek vudu vallása is három lélekformát különböztet meg: gros bon ange-t, ti bon ange-t, és z'etoile-t.

 

Az Equadorban élő shuar (jívaro) fejvadász törzs szintén hisz a lélek hármasságában. Mindenki rendelkezik egy „igazi” lélekkel, a nekás wakanl-lal amely, a megszületés pillanatában adatik. Ez az illető halálakor elhagyja a testet és halhatatlan létbe kezd, amelyben lepereg az elhunyt előző élete. Számos transzformáció után párává változik és ebben a formában egyesül minden halott ember igazi lelkének felhőjével. A mindennapi háborúskodással, egymás közötti ellenségeskedéssel nagyon is elfoglalt, harcias shuar-okat a három lélek közül az „igazi” érdekli a legkevésbé, mert szerintük ennek alig van hatása jelen életükre. A második lélek az arutam wakanl, ami az egyénnek látomást (arutam) hoz. Ez annyira fontos, hogy nélküle senki nem érheti el a felnőttkort, még a pubertás előtt meg kell szerezni. Az arutam erőt és intelligenciát ad, felvértez az erőszak és fekete mágia ellen. A harmadik lélek, a muisak wakanl akkor lép a porondra, ha az arutam-mal már rendelkező személyt megölik. A muisak wakanl feladata a bosszúállás. Az „ölő” fejvadász részéről a reváns az áldozat fejének zsugorításával védhető ki, mert a muisak így nem képes elhagyni a testet és bosszút állni. Sőt, hitük szerint a preparálás a győztes harcos családja javára fordítja a muisak erejét (pl. több élelemhez juttatja). Ám a muisak még tsantsá-ba (ismertebben ‘zanzába’) incarceráltan is állandó, potenciális veszélyt jelent a törzs számára, ezért egy idő után rituálisan “exkommunikálják” a szülőfalujába vagy, hogy minél messzebb kerüljön, eladják a fejet egy arra menőnek. A shuarok hitvilágában a három lélek magyarázatul szolgál az egyén fennmaradására és a törzsi viszálykodások fenntartására (Winkelman és Baker, 2008; 184 old.).

 

A hawaii bennszülöttek szemléletében (Huna miszticizmus) minden ember rendelkezik egy alsó lélekkel – a testtel és érzelmekkel kapcsolatos unihipili-vel, egy középszintű lélekkel – a mentalitással, gondolkodással összefüggő uhane-vel, és egy magas lélekkel – a természetfeletti, halhatatlan aumakua-val (Wesselman és Kuykendall, 2004; 12 old.). Püthagorasz minden bizonnyal eltöprengene a hármasság Huna szerinti értelmezése felett, hiszen az ókori görög bölcseletben a pszüché egybefoglalta az érzelmi és gondolati világot, amíg a polinéz elképzelés a két funkciót két princípium, két különböző lélekforma alá rendeli.

 

Több száz év misszionárius asszimilációs gyakorlata nagymértekben elhomályosította számtalan törzs nézetét a lélek hármasságáról. Ennek ellenére a fenti példák mégis azt sugallják, hogy az emberiség alap-(arche-)kultúrája – a gyűjtögető-vadász kultúra – ezt a hármas felfogást ápolta több évezreden keresztül.

 

Az általunk self-ként értelmezett szingularitás, valójában egy cluster, egyszemélyes lélek-cluster az említett természeti népek felfogásában (1. táblázat). A self-ben egyesül minden lélekforma aspektusa, mindegyikük ugyanannak a totalitásnak a része, és ugyanabból a forrásból ered. Aki esetleg tudománytalannak tartja a ‘lélekforma’ kifejezést, akkor nyugodtan behelyettesítheti azt a ’self aspektus’ kevésbé terhelt fogalmára, bár véleményünk szerint – és a következőkben a hawaii Huna tanítás alapján bemutatni szándékozzuk, hogy – a lélek komponensei közötti kapcsolat sajátos pszichodinamikát takar, térben-időben meglehetősen kiterjedt multikulturális hagyománya van, és pácienseink könnyebben azonosulnak vele, mint mondjuk a pszichoanalízis felosztásával.

 

A self lelki összetevői közötti harmónia alapvető a testi-lelki egészség szempontjából. Ha jó a kapcsolat és egység van a komponensek között, akkor fennáll az egészség. Ellenkező esetben gyógyító beavatkozásra van szükség. A hátralevőkben explicitté kívánjuk tenni azt a többletet, ami a nyugati bölcseletben kevéssé érvényesül, és amit a természeti népek – mondjuk ki: sámáni – emberképe és gyakorlata adhat nekünk. Ez pedig az, hogy a Huna protokoll szerint mindegyik lélekforma akár egymástól függetlenül is, különböző minőségben, és egy sajátos intra- és transzpszichés dinamizmusban funkcionálhat. Tartós hatású, sőt végleges eredményű gyógyító munka ennek felismerésén és kiaknázásán alapul.

 

ókori

Egyiptom

Püthagorasz

princípiumai

Wesselman

felosztása

lakota-

sziú

inuit

eszkimó

shuar

(jívaro)

hawaii

Huna

kereszténység

Ka-Ib

testi

szellemi

test-lélek

mentális-lélek

woniya

anerneq

ateq

arutam wakanl

muisak wakanl

unihipili

uhane

Fiú

Atya

Ba-Ren-Sheut

nagi

Akh-Sahu-Sekhem

halhatatlan

oversoul

nagila

tarneq

nekás wakanl

aumakua

Szentlélek

 

1. táblázat:  A lélek cluster különböző megjelenítése

 

 

A dilemma

 

A polinéz Huna tanítás lényegében és dinamizmusában ragad meg egy olyan hármasságot, amely végigkíséri a kultúrák történetét, és a nyugati gondolkodásban is jelentős tradícióval rendelkezik. Elgondolkodtató számunkra, hogy az európai civilizáció hajnalán, a görög bölcselet kezdetén (Püthagorasz és Platón esetében) a későbbiekhez képest jobban kimutatható a transzkulturális azonosság. Püthagorasz hitt a lélek halhatatlanságában és a lélekvándorlásban. Platónnál a lélek különbözik a testtől és attól külön válva is létezhet, mint tiszta gondolkodás, de már nem egyértelmű, hogy felfogása szerint az én túlélheti-e a halált vagy sem (Janaway, 1997; 400 old.). Arisztotelész már meg sem említi a halhatatlan princípiumot. Nála a lélek szubsztancia, a potenciálisan élettel bíró természeti test formája, amely a testfunkciók betöltésének lehetőségét valósítja meg és teljesíti be. Arisztotelész a lélekkel életfolyamatokat próbál magyarázni, és három lélekrészt különböztet meg három feltételezett életfolyamatnak megfelelően, amelyek sorra: táplálkozás-szaporodás, érzékelés, és gondolkodás. Esetében már messze nem a self teljességéről van szó. Talán orvos apjának hatása lehet, hogy lélekkoncepciója biológiai és pszichés vonatkozásokra szűkült be, és később ennél többre már nemigen tellett a nyomdokain haladó nyugati tudományos gondolkodástól, míg végül a lélek fogalma is teljesen diszkvalifikálva lett.

 

Joggal merülhet fel az ellenvetés, hogy van-e egyáltalán alapja használatának. Válaszul: a Huna a három lélekformával „pszichodinamizálni”, értelmezni tud, sőt, gyógyító praxist alapít rájuk. Ettől persze a dolog még nem lehet több tartalmatlan metaforánál (a flogisztonnal is lehetett jelenségeket magyarázni). Racionális tartalmat az adhat egy metaforának, ha más, a tudomány egyéb területein bevált metaforákra le- vagy átvezethető. Ha felismerjük azt, hogy e téren egy olyan premissza vezérli gondolkodásunkat, ami szélsőségesen redukcionista és beszűkíti szemléletünket, akkor az adott kiindulópont megkérdőjelezése előbbre vihet bennünket a gondolati úton. Amit most megkérdőjeleznénk az, hogy self-ünk, emberi lényegünk, minden élményünk és tapasztalatunk egy, és csak egy hálózat, a neuroaxonális hálózat működésére vezethető vissza. Ha elfogadjuk, hogy egyéb, másfajta információ-feldolgozási stratégiával működő hálózatok is hozzájárulnak emberi lényegünkhöz, akkor számos, eddig a racionális megfontolás vonatkozási univerzumából kieső koncepció megfontolás tárgyát képezheti.

 

A háromosztatú modell

 

 3.      ábra: Hálózatok hierarchiája és feltételezett interakciója

 

 

A szürke, áthúzott nyilak a bal és jobb félteke, valamint a neuroaxonális rendszer és a szubcelluláris hálózatok között arra utalnak, hogy hétköznapi tudatállapotban gátló hatások (bal-jobb féltekei és „fent-lent” hálózati dominancia) érvényesülnek. A nonlokális kölcsönhatások (szürke, áthúzatlan, kettős nyilak) tudatállapottól függetlenül állandóan fennállnak, és elsősorban módosult tudatállapotok integratív formáiban (meditáció, kontempláció szemben a pszichózissal, delíriummal, vagy intoxikációval) történik valamilyen minimális és meglehetősen bizonytalan információ-átadás a szubcelluláris mátrix felől a neuroaxonális felé látomások (feltételezetten vizuális féltekei felvétel) vagy jelentések (feltételezetten verbális féltekei felvétel) révén (fekete nyilak).

 

Azt a radikális elképzelést képviseljük, hogy a jól integrált, módosult tudatállapotok világa a kvantum folyamatokhoz közeli, míg a hétköznapi tudatosság valósága kétségkívül a klasszikus fizika. A határ valószínűleg nem éles, a hétköznapi tudatosság élményébe is beleszólhatnak kvantum-folyamatok, és a módosult tudatállapotok élményvilága is jórészben a klasszikus fizikára vezethető vissza. A kvantum-realitással való kapcsolatot egy feltételezetten az egész testre kiterjedő szubcelluláris hálózat mediálja, amely nonlokális kapcsolatok, kvantum korrelációk révén az Univerzum tértől és időtől független holografikus képét jeleníti meg a szervezeten belül (2. ábra). Akármilyen halovány is legyen az, de a teljesség megjelenítésére képes, és értelmezhet olyan tanításokat, mint „Benned van a

 

Mennyek országa” vagy „Nézz magadba, Te vagy Buddha!” A kapcsolat állandóan fennáll, ám hétköznapi tudatállapotban kevés szüremlik át a megküzdő apparátusként működő neuroaxonális rendszerbe, azaz kevés kerül az én figyelmének fókuszába. A módosult tudatállapotok integratív formájában (pl. meditáció, kontempláció) a megküzdés, a feladatmegoldás funkciója a funkciót hordozó ágenssel (ego) egyetemben háttérbe szorul és így alkalom nyílik a szubcelluláris hálózatokba vetült nonlokális információ töredékének megjelenésére, mintegy „átemelődésére” a neuroaxonálisba, és eképpen az ego számára is tapasztalhatóvá, megélhetővé válik. Az vázolt hologram színtere lehet a testen kívüli élményeknek: a tudat nem hagyja el a testet, hanem a befelé fókuszált figyelem pásztázik a „mátrixban”, azaz a nonlokális korrelációk szubcelluláris hálózatba vetült mezejében.

 

Minden, ami a biológiai rendszerekben energia (azaz tömeg – a speciális relativitáselmélet szerint) átvitellel zajlik, az óhatatlanul változást idéz elő a tér-idő geometriában (az általános relativitáselmélet szerint) és komplex hálózati működésben megjelenik (spinor hálózat –

 

Penrose, 1971). Ahol komplex hálózat van, ott van funkció is, és a funkcióhoz ágens rendelhető. Így rendelhető a neuroaxonális rendszerhez a mentális-lélek (ego), a szubcelluláris hálózatokhoz (lipoprotein membrán komplex?) a test-lélek, és egy nem-biológiai, alapjában fizikai hálózathoz (spinor network, téridő geometria?) az oversoul. A hivatkozásként felsorolt természeti népek és antik bölcsek (úm. Püthagorasz, Platón, és Galenus) ezekre a hálózati funkciókat reprezentáló „ágensekre” érezhettek rá lélek-felfogásukban. A fenti társításra alapozva a 2. ábra modellje meglehetős hűséggel tükrözi a Huna lélekformáinak dinamikáját, amennyiben a test-lélek (unihipili) a híd az oversoul (aumakua) és a mentális-lélek (uhane) között, belső portál a transzperszonális információ fogadására. Sőt a modell némi párhuzamot mutat a shuar felfogással is, amennyiben az arutam wakanl (a test-léleknek felel meg az 1. táblázatban) a látomások hozója. Említettem, hogy biológiai anyagcsere folyamatok kihatnak a tér-idő geometriára. A Huna tanítása szerint ez visszafele is fennállhat: lásd az oversoul korábban részletezett szerepét („letöltődését”) a test-lélek kialakulásakor.

 

A természet csodájának nem csak azt tartjuk, hogy lehet materiális alapja a három lélekformának, bár sokak számára már ez is elfogadhatatlan. Számunkra lenyűgöző az emberi tapasztalást a végtelenbe röpítő kölcsönhatásuk és az, hogy erre a kapcsolat-dinamikára is kreálható racionális magyarázat – szétfeszítve ugyan az aktuális tudományos kereteket. Ezek és hasonló a gondolatok részletesen kifejtve megtalálhatók science fiction-ra fogékony olvasóknak szánt könyvünkben (Strassman, Wojtowicz-Praga, Luna, és Frecska, 2007). Mivel hasonló érdeklődésre jelenleg nem számíthattunk, ezért amennyire lehetett igyekeztünk rövidre szabni a mentális egészséggel foglalkozók számára esetleg megterhelő és elrugaszkodott fejtegetésünket. Ugyanakkor nem látjuk más módját hasonló, nagy hagyományú tanítások hitelt adó értelmezésének. Ignorálásuk, bagatellizálásuk a másik lehetséges út, de az nem vezet előbbre.

 

 

Új értékek, új életforma, szeretetközpontú lét            

 

 

Izgalmas kérdés, hogy a magyar társadalom különböző csoportjai milyen új társadalom létrehozásában vesznek részt, s ebben a cselekvő részvételben milyen spontán (nem tudatos, nem akart) és tudatos (végiggondolt, szándékolt) folyamatok vannak. Vagy általánosabban: a társadalom mitől, hogyan, milyen mértékben változik?

 

Korábbi századokban is gyakran zavaros, vagy kevert jövőkép jellemezte a magyar társadalmat, ám ma a magyar társadalom többségét az jellemzi, hogy önmaga jövőjéről nincsenek átfogó víziók, nem érlelődnek alternatívák. Egyáltalán a társadalomnak kik által, hogyan születik (ha születik) önmaga távlatairól jövőképe?

 

Ha a tények – amint azt tudjuk - alapvetően egyrészt szellemi, másrészt társadalmi konstrukciók, avagy nincs objektív valóság és végleges valóságkép, akkor folyamatos kritikával kell szemlélnünk az általunk feltárt (mindig ideiglenes) társadalmi konstrukciókat, s szintén különösen éles vitában kell lennünk az általunk konstruált, társadalom leírásra megkomponált szellemi tényekkel.

 

Különösen a modern társadalomról – amióta az emberek nem kis közösségekben, nem kisebb családokban vagy törzsökben élnek – az egyes ember tapasztalata az, hogy sok ember társadalma veszi körbe. A sokember-élmény jelzi, hogy az egyén körül nem sok izolált ember él, hanem minden ember kapcsolódik mindenkihez, s ennek a kapcsolathálózati rendszernek a megértése közelebb visz ennek a társadalmi viszonyrendszernek a megértéséhez.

 

Az egyén azonban annyit lát és ismer meg a külső világából, amennyit nagyjából helyesen észlel és helyesen elemez. Ezért mindig kétséges, hogy az egyén látja-e, érti-e a maga körüli társadalmat, vagy szükségképpen csak korlátozott, vagy torz valóságképek szintén korlátozott és torz dialógusát figyelhetjük meg.

 

A hat milliárd embert is meghaladó modern és poszt-modern társadalom szükségképpen végtelenül nagy és kiismerhetetlen tömegtársadalom, amelyben egy-egy nagyobb város is áttekinthetetlen méretű tömegtársadalom. A 19. század óta így az elidegenedett egyén társadalomélménye a labirintus-élmény, sőt minden korszakban nehéz tipizálni a különböző elidegenedés, sőt elveszés élményeket.    

 

A társadalom tehát végképpen olyan összetett, bonyolult, sokdimenziós tér, amelynek világos átlátását már sem a család, sem az iskola, sem a munkahely nem tudja megadni az egyénnek. Ezt a folyamatot tovább rontja, hogy a modern állam nem elválik, vagy elkülönül, hanem belenyúl, beletülekszik a társadalomba, sőt a modern tömegkommunikáció segítségével gyakran arra törekszik, hogy a társadalomra rávetítse a maga manipulált társadalom-hipotézisét.

 

 

A sokszoros elfedés, átfedés részben lehetetlenné teszi a társadalom feltárását, az abban való tájékozódást és cselekvést. Az egyének többsége viszont azt hiszi, azt véli, hogy jobbára eligazodik és többnyire jót és jól cselekszik. Ha pedig az egyes embereket kérdezzük önmaguk világáról, könnyen érhet minket az a csalódás, hogy válaszaikból nem a konkrét társadalmat, vagy közvetlen társadalmi önképét ismerjük meg, hanem a különböző elfedő-eltorzító társadalomkép-modellek társadalmi elterjedtségéről kapunk információt.

 

Nézzük a konklúziókat: az egyének nem, vagy csak részlegesen-pontatlanul ismerik saját társadalmukat, ugyanígy a társadalom inkább csak töredékesen és/vagy részben torzan ismeri önmagát. A tudomány azonban szorgalmasan vizsgálja a társadalmat, és törekszik hiteles társadalomkép megfogalmazására, de kevés garancia van arra, hogy eljut a társadalomig és képes az egyrészt feltehetően nem változó, ugyanakkor folyamatosan átalakuló társadalomról adekvát, és átfogó képet adni.

 

Ebből következően a társadalom fogalma és valósága gyakran tisztázatlan. A társadalom több és másabb, mint a közösségek integrált hálózata. A társadalom nem azonos önmaga szerkezetével és a társadalom nem szűkíthető le az állami-önkormányzati rendszerre. A társadalom egyszerre a) tényleges társadalmi tér (sokdimenziós - materiális és poszt-materiális – tér és téridő), b) egyben virtuális, nem megfogható, társadalmasult szellemi-lelki, sőt spirituális mező, miközben c) minden társadalmat saját társadalom tudata irányítja, és ez hozza létre a legerősebb kohéziót.

 

Egyáltalán a társadalom leírható-e a naturális folyamatokkal, vagy mi a viszonya az adott társadalom kollektív tudatának és tudattalanjának az anyagi-intézményi jellemzőkkel. Egyre jobban felismerődik, hogy a társadalom jobban függ a társadalmi tudattól, mint fordítva. A társadalom lényege, központja végül is a társadalmi tudat. Ez azonban aligha vizsgálható a hagyomány szociológiával. 

 

Ugyanígy egy-egy társadalom értékkészlete és értékrendje (ami egyébként az egyik hosszú távú folyamat „terméke”) kardinálisan befolyásolja a naturális társadalmi változókat. A társadalom mindenesetre részben nem azonos se a munkatevékenységgel, se a munkamegosztással, sem a gazdaság fejlettségével vagy a fogyasztás színvonalával.

 

A klasszikus társadalmi értelmezéseket ráadásul az elmúlt évtizedektől kezdődően részben, vagy teljesen, lassan vagy gyorsan átírják az új változások, avagy a civilizáció új paradigmái láthatóan egyaránt átalakítják a helyi, a nemzeti vagy globális társadalmakat. A változásokat sokan – nagyon sokféleképpen – értelmezik, ám az új felismerések egyelőre egyáltalán nem vezetnek oda, hogy a globális társadalom – nemzetállami mintára, vagy a mintákon túllépve – intézményesüljön. Ebből az is következik, messze nem tartunk ott, hogy az emberiség egyáltalán kísérletet tegyen a globális társadalom konfliktusainak a kezelésére. 

 

Mára nagyjából láthatóvá vált, hogy Európa előtt három reális alternatíva van:

(1) vissza a régi modellekhez, vissza a régi gondolkodásmódokhoz. Ide kötődik az újszocializmus és az újkapitalizmus, az új baloldal és az új jobboldal (az új szociáldemokrácia és az új liberalizmus, valamint az új konzervativizmus), stb.

 

(2) előre a ma még újnak látszó modellekhez és az egyre kevésbé új gondolkodásokhoz. Idetartozik a poszt-indusztrializmus, az információs társadalom, az ökológiai társadalom, a kreatív társadalom, posztkapitalizmus, stb.

 (3) a régi és az új modellek egyesítése, jórészt az új tudások alapján és az új jövővíziók szerint, ide sorolható a fenntartható tudástársadalom, posztnemzeti társadalom, a szakrális demokrácia, az univerzális egységtársadalom, stb.

 

Ha nem lenne 21. század, akkor is az intenzív változások korát élnénk. Ha nem lett volna nálunk rendszerváltás, akkor is világ-rendszerváltás lenne. Ha nem beszélnénk tudástársadalomról, akkor is a jelent az új paradigmák korának kellene értelmeznünk.

 

Magyarország jelenére és jövőjére nem csak története, közelmúltja, vagy pillanatnyi állapota hat, hanem ugyanekkora erővel és kihívással a külső erőtér, avagy a globális-lokális világ számos kihívása. Mértékadó hipotézisként először is azt állítjuk, hogy Magyarország, vagy a magyar társadalom – jelentős arányban - az új paradigmák elterjedésétől és érvényesülésétől függ.

 

Szeretnénk markánsan, vagy drasztikusan fogalmazni. Igen, Magyarország jelenbeli állapotát alapvetően befolyásolja, hogy a gazdasági-pénzügyi világválság kezelése hogyan sikerül majd. De evvel párhuzamosan ugyanilyen alapvető befolyásoló feltétel-csoportokat jelentenek az új paradigmákkal leírt globális, nemzeti, lokális gazdasági, társadalmi, szellemi folyamatok. Ez a 21. századi kettős meghatározottság tézise. És a kettős meghatározottság ugyan egyaránt nyitott, kifutásuk és új-világ teremtő-képességük nem eleve eldöntött, ám egy harmadik meghatározottságot jelent az, hogy a két párhuzamos változássorozat jövőképe jószerivel homályos. A harmadik meghatározottság tehát a jövőkép hiánya, a jövővízió kiérleletlensége, mert az általános és jövőkép nem lehet mindössze az, hogy a késő kapitalizmus, vagy a pénzpiac-központú újkapitalizmus világválságát a szabályozás javításával rekonstruálni akarjuk.

           

Egy-két évtizede az egyik leginkább ismert értelmezési keret a régi és az új paradigmák fogalom-párral törekszik a változásokat rendszerszerűen meghatározni. Minden korban vannak új paradigmák, amelyek az adott korszellem régi paradigmáival szemben fellépnek. Ebből az is következik, hogy ami ma új, az holnap régi paradigma lesz.

 

Az eltelt idő azonban a paradigmák értelmezésében is újat hozott, azaz a paradigmák koncepciójáról új paradigmát fogalmazhatunk meg. A helyzet ugyan is az, hogy az új paradigmák nem csak a 19., hanem a 20. század épületét is aláásták, s a paradigmaváltások tapasztalatai új, bonyolultabb felfogásra kényszerít ránk.

 

Thomas S. Kuhn 21 féle értelemben használja a paradigma fogalmát, Kuhn a paradigma kifejezést egyébként Polányi Mihálytól vette át. A nem-forradalmi periódusokban a fennálló paradigmák nem haladhatók meg. A paradigma-váltások nem szabályszerűek, villámcsapás-típusú átváltások, bizonyos értelemben „irracionális” aktusok. Négy komponens: szimbolikus általánosítás, metafizikai előfeltevés/ontológiai modell, értékek-tudások, példák. A paradigmaváltás feltételez: új tudósközösséget – új kognitív funkciót – új beállítódást – új világlátást - és új közvetítő közösséget és technológiát. Mindenesetre ma ismét új paradigma (új paradigmák) jönnek - újra villámcsapás-szerűen?

 

4. A tudományos paradigma-típusokat most tegyük félre, bár a globális és európai paradigmaváltás tervezésének egyik súlyos akadálya, hogy a tudományos új paradigmák fényévekkel megelőzik a politikai, gazdasági, társadalmi paradigmákat. A központi kérdés tehát az, hogy Európa, vagy maga az Európai Unió most és a közeljövőben milyen típusú és tartalmú paradigmaváltás/változás előtt áll.

Európa és Európát integráló Európai Unió történetének talán legnagyobb kríziseit éli, miközben helyzetén a legtöbbet most változtathatja, és ezért egyúttal a legnagyobb útválasztók előtt áll. Melyek ezek?

 

5.   Európához képest külső paradigmaváltások: a szabályozatlan, sokszor elszabadult újkapitalizmus most paradigmaváltás, vagy „csak” paradigmakorrigálás előtt van; a nagyon szilárdnak feltételezett egypólusú világrend véglegesen átalakul a többpólusú világrenddé, amelyben Európa kompetenciája, szerepe javulhat; a sokszor durva, szintén nem ellenőrzött globalizáció átalakulhat(na) egy puhább, ökológiailag és társadalmilag érzékenyebb globalizációs modellé, stb.

 

6.   Európa újabb belső paradigmaváltáshoz érkezett: a kilencvenes évek végén az Európai Unió – a lisszaboni stratégiával – tényleges paradigmaváltást tervezett meg, méghozzá elsősorban avval, hogy a pénzpiaci újkapitalizmus helyett információs társadalom világmodellt akart; az ezredforduló utáni első évben ezt a váltást nem tudta elérni, mert főként a fennálló világstruktúra (a pénzkapitalizmus) „beszippantotta” az információs társadalom világtervet, miközben a pénzkapitalizmus részben átalakult információs kapitalizmussá; a paradigmaváltozássá szelídült paradigmaváltás-koncepció részben azért is fulladt ki, vagy ért el felemás eredményt, mert az európai korszellem, közgondolkodás lassan és részlegesen fogadta be a paradigmaváltás koncepcióját; a 2008 őszén látványosan kirobbant előbb pénzügyi, majd gazdasági világválság egyértelművé tette, hogy a pénzközpontú újkapitalizmus világprogram nem tartható, csődbe jutott, s minimum a korrigált kapitalizmus modellre való átállás következik; Európa jelenleg még nem nagyon tudja, mert semmilyen unió szintű stratégiai koncepció nincsen készen, hogy a folytatás paradigmaváltás vagy paradigmakorrekció legyen; ugyanakkor Európa viszont jelenleg a klímakrízis, a pénzügyi krízis nemzetközi és tagállami szintű megoldásának kidolgozásában és levezénylésben próbál jobban teljesíteni a többi kontinenshez képest; s az európai polgárok többsége a jövőtől életminőség javítást és társadalmi szolidaritást vár.

 

7.   Európa nemzeti és lokális paradigma átalakításai: az ezredforduló után az európai tagállamok – Észak-Európa kivételével – közepes teljesítményt nyújtottak az információs társadalom (vagy a tudásalapú gazdaság és társadalom) adaptálásában; közben a 19-20. századi állami és lokális struktúrák, intézmények, megoldási technikák alig módosulnak, különösen a később csatlakozott országokban csak az ipari kapitalizmus és klasszikus polgári struktúrák visszaépítésével foglalkoznak, holott erős ipargazdaságuk nincs és hiányzik az erős polgárság is; sajnos nagyon valószínű, hogy a pénzügyi-gazdasági világválság még inkább meggyengíti a helyi ipart és szolgáltató szektort, s a felemás (széttagolt, alulteljesítő, drága, költekező) jóléti állam további visszaszorítása is végbemegy; az egymást is erősítő külső-belső válságtünetek ellenben egyre több helyen kiváltják a lokális koordináció fejlesztését, a helyi identitást erősödését.

 

8.   Európa mentális paradigmaváltásai vagy változásai: az európai identitás erősödésének elmaradása, a közös értékek megélésének hiánya, a hagyományok-hitek továbbvitelének folytatása, a kétezer év hibáival való szembenézés elmaradása mind-mind gyengítették Európa szellemi és mentális állapotát; minden korszakban a világ fennmaradása, a rendszerek működése, a technológiák alkalmazása, a társadalmi együttműködés, a pénzpiacok stabilizálása a személyes és közösségi bizalmon alapul; de Európa polgárait mostanában folyamatosan csökkenő mértékben jellemzi a bizalom; Európa mentális minőségét – paradox módon a nyolcvanas évek végi kelet-európai rendszerváltások óta – állandóan rontja a kiérlelt, megvitatott jövőképek hiánya.

 

Ha Európát ennyire érinti a paradigmaváltás, akkor az nem állhat meg a magyar határoknál. Magyarország (vagy szűkebben a magyar társadalom és a gazdaság) jelenét és jövőjét a következő alapvető paradigmák határozzák meg.

 

Hogy hangoznak a generális felismerések? Aföldi civilizáció világa végképpen válságban van, menthetetlenül Ez nem csak ökológiai és gazdasági, hanem társadalmi és lelki válság, csak a válság nagysága és mélysége a kérdés. Megszülettek már ugyan a válság megoldásához szükséges új paradigmák, amelyeket viszont még a hagyományos tudomány vagy közgondolkodás nem fogadott el. A világban azért nincs még politikai vagy társadalmi evolúció vagy forradalom-hullám, mert hiányoznak azok az eszmék és célok, amiért sokaknak egyszerre fel lehetne lépni. Az összetett és hideglelős világválságok kikényszeríthetik az új gondolatok elfogadását és az új megoldások napirendre kerülését

 

Minden kontinens, nemzet, ország, társadalom leírható a legfontosabb konfliktusokkal, társadalmi válságokkal:

1. Ökológiai szegények - ökológiai gazdagok; 2. Jövedelmi szegények - jövedelmi gazdagok; 3. Jóléti szegények - jóléti gazdagok; 4. Társadalmi szegények - társadalmi gazdagok; 5. Térségi szegények - térségi gazdagok; 6. Mobilitás szegények - mobilitás gazdagok; 7. Családi szegények - családi gazdagok.

 

A felsorolt ellentétpárok már régóta jellemzik a magyar társadalmat!

 

Folytassuk: a mai jellemző társadalmi szakadékok: Jóléti szegények - jóléti gazdagok (integrált társadalmi tőke különbségek); Hatalom-szegények - hatalom-gazdagok (integrált hatalmi, politikai, vagy demokrácia tőke elosztása); Média-szegények - média-gazdagok (integrált média-javak, presztízs-tőkék különbségei); Identitás szegények – identitás gazdagok (integrált bizalmi, kötődési tőkék különbségei) és még sorolhatnánk a jelen alapkonfliktusait.

 

A jövő várhatói problémái – az eddig felsoroltak mellett – további szakadék-típusokat jelentenek majd: 1. Közösség-gazdagok – közösség-szegények; 2. Információ-szegények - információ-gazdagok; 3. Technológia-szegények - technológia-gazdagok; 4. Tudás-szegények - tudás-gazdagok (kultúra szegények - kultúra gazdagok); 5. Tudat-szegények - tudat-gazdagok; 6. Istenélmény-szegények - Istenélmény-gazdagok. És még újabbak is lesznek..

 

A régi paradigmák „uralma” ellenére már az új paradigmák korát éljük, a közeljövő az új paradigmák elterjedése és érvényesülése lesz. Az új paradigma új gondolkodás – túllépés a naturális, anyagelvű valóságon, a testen és a fogyasztáson, stb. Avagy visszatérés az igazi „valóságokhoz” (tudathoz, téridőhöz, kultúrához), mert a funkcionális építkezés önmagában korlátozottan eredményes. Anyagtól a tudatközpontú anyaghoz, sőt a tudatig, a világegyetemtől az univerzális tudatmezőkig, s a párhuzamos világegyetemekig, társadalomtól a társadalom tudatig és tudatalattiig, stb. Új világteremtés: bent - és kint is.  A fejlesztések nem irányulhatnak elsődlegesen a tárgyi-anyagi következményekre (a valóságokra), még akkor sem, ha a következmények visszahatnak (a tudatokra). Gyors váltás indult el: a naturális történelemtől eljutunk a poszttörténelemig. Ideák cselekednek velünk.

Ha most társadalomelemzést írunk, akkor nézzünk szembe az új társadalom felfogásokkal. A társadalom két dimenzió vagy vektor: funkcionális valóság és szubsztanciális (szűkebben organikus) tudat. A társadalom sokszintes: globális, kontinentális, nemzeti, lokális (lásd az anyag sokszintes szerkezetét). A társadalom – szemben az állammal - alapvetően civiltársadalmak hálózata, és már virtuális is létező valóság. A fizikai, biológiai és szellemi fraktálok mellett vannak társadalmi fraktálok. A társadalom nem ipari és már nem poszt-ipari, de jórészt információs, s kis részben tudástársadalom már. Nálunk (is) a politikai és gazdasági intézmények a globális-kontinentális és nemzeti tudat „megtestesülései”. Nálunk az állami/önkormányzati intézmények a kontinentális és társadalmi résztudat produktumai. Nálunk a nem intézményesült (informális) jogrend erősebb és hatékonyabb, mint a jogállam. Nálunk a társadalmi tudattalan az elfojtási hullámok után lázadó és kreatív tudat.

 

A mindenható piacgazdaság és a mindenható állam elmélete egyaránt kifulladt és a két illúzió leépült. Az állam elvileg a társadalom menedzser és fejlesztő szervezete lenne – a társadalom ellenőrzött intézménye. Az állam és a társadalom szétszakadt - az „újravarrás” egyelőre nem indult el. Az uralkodó, hatalomtípusú, drasztikus állam Kelet-Európában is tarthatatlan? Az egyeduralkodó és egyedül cselekvőképes állam reménye leszerepel? A fejlesztő, digitális állam ismét civilállam lesz? A regionális állam önmentő vagy/és fejlesztő állam irányában erősödik? A biztonság-garantáló állam fontosabbá válik, mint az emberi jogokat garantáló állam? Az ENSZ Globális Kormányzási Fórum új javaslata: a részvételi állam.

 

Az új paradigmákat sok száz oldalon folytathatnánk! Ám ennyi is elég ahhoz, hogy megértsük és tudatosítsuk: a magyar társadalom változására már most hatnak az új paradigmák. Az új társadalom-felfogások a társadalmat úgy tapasztalják és értelmezik, hogy a társadalom is két „ágyban” fekszik: ez a tudáságy (személyes és kollektív tudás), s a tudatágy (az egyéni és közösségi tudat). Ebben a kettős mezőben lehet a négy egyenrangú pólust (egyén, állam, társadalom, demokrácia) értelmezni.

 

Végül: mit mondhatunk a ma emberének?

 

Milyen mentális választ adhatunk? Például egy ilyen gondolatsort fogalmazhatunk meg: Amid pedig van, vagy lehet, az nem más, mint kizárólag a szeretet (szerelem) és a hit. Nincs másod. Ennyi a tulajdonod és a reményed is. Vizsgáld meg, mennyire vagy képes szeretni és hinni. Csak semmi önámítás, semmi önkábítás.

 

Nem az a dilemmád, hogy szeretni vagy nem, hinni vagy nem; a kérdés az, hogy mennyire vagy képes szeretni (egyúttal szerelemmel szeretni) és hinni. Nézz a végtelenbe: eltart-e odáig a szereteted és a hited, vagy már a horizont előtt véget ér?

 

Ha a végtelennel akarsz azonosulni, mindent tegyél le, ami nem engedd odáig terjedni. Tedd le a félelmeket, az akaratokat, a vágyakat, tedd le saját magad, fontosságodat és örömvágyadat, s nincs más dolgod, mint önzetlenül szeretni és hinni azokban, akiket szeretsz.

 

Menj el odáig, hogy a félelmek elégetnek, s néhány marék hamu marad utánad, és egy senki által nem olvasott sírfelirat, ha viszont az öröm visszaszerez magának, az Isten és a Párod ajándékként meglep a boldogsággal.

 

Nem háborogj, hogy ez nem értik; nem dolguk, hogy értsék. Sokan nem látnak el a lélekig, s nem hiszik, hogy Te a barbárokra is szeretettel tudsz nézni. Felejtsd el, hogy ki bántott, ki alázott meg; vedd tudomásul, hogy minden megalázás közelebb visz önmagadhoz.

 

A hitednek és szeretetnek egyetlen forrása van: az Önvalód, ami nem más, mint a személyes Isten Benned, aki egyben azonos a személytelen Istenséggel. Ha Te az Önvalód vagy, tökéletesen alárendeled magad neki

 

Ha Istent végtelen szeretettel szereted, ugyanennyire képes vagy szeretni mindenkori Párod, ha tökéletesen szereted őt és végtelenül hiszel Benne, akkor mélyebben és tökéletesen szerethet a Végtelen Urát, az Abszolútumot és minden kételkedés elhagy téged.

 

Közben elmétek akármit gondol, akármennyire foglya félelmeiteknek, akárhogy próbál meg a szorongásoknak eleget tenni, a léleksírás az a pillanat és állapot, ami elárulja szívetek valóságát és a tökéletes szerelmeteket a másik iránt.

 

A félelem arra van kitalálva, hogy lerombolja szerelmet, a belső szorongatottság pedig felőrölje a hitet.

 

A legtöbb az, amit most megérthetsz, Pároddal együtt, hogy magadat – igen, magadat – nagyon kell szeretnetek, de magatoknál jobban kell szeretni a Párotokat, vagy tágabban a Másik Embert, s legfőbbképpen természetesen Istent.

 

Az maga az összeomlás, ha magadat nem vagy alig szereted, ha elfelejted csodaszerű Önvalódat, viszont a Másik Embert mindenekfelett nagyon szereted, hiszen akkor közben elveszted magad, s így aztán nincs, Aki szeressen. Ez csak a szeretet imitációja lesz.

 

Az szintén az emberi csődöt hozza, ha önmagadat jobban szereted, mint a Párod, vagy a Másik Embert, vagy Istent, hiszen akkor tudva-tudatlanul önmagad teszed Isten helyére, a Másik Embert megfosztod a szeretettől, hiszen fél-szeretet, gyenge szeretet nincs; az önző és erős önszeretet áldozata leszel.

 

A megértés végbemegy. A felismerések átölelnek, amelyek elvezetnek ahhoz a jelképes létrához, amelyen önmagad fölé kerülhetsz. Másszál feljebb. A fizikai világban létező tested jellemzői és életed díszletei lelepleződnek. Ha a hamis valóság köddé foszlik, láthatóvá válik az emelkedés célja: a szerelem és a hit egyesítése.

 

Tegnap és ma csodája: majdnem minden köddé foszlott, ami megakadályozott abban, hogy a félelemtől eljuss a félelemmentességig, a szeretetlenségtől a szeretetig, a hitetlenségtől a teljes hitig. Ami azonban ködként párolgott el, még nem ajándékoz meg a belső békével. Még nem vagy a szüntelen öröm állapotában.

 

Már nem félsz, de a feszültség emléke és rezgése még benned. Mint tudjuk, a félelem emléke ugyanúgy hat, mint az eredeti, goromba félelem. Mintha a szimbolikus gonoszság élőlény lenne hátrahagyott rezgésnyomként is. Igyál egy pohár vizet, meditálj egy félórát és olvasd boldogan Párod üzenetét: Veled vagyok.

 

Tudod már, azért küldtek a földre, hogy azok közé tartozzál, akiknek hitet kell adni a világnak. Íme, ez az írás, ez az üzenet: a hitet erősíti. A hithez vezet, utat kínál a hithez. Párodat is azért rendelték melléd, hogy a hitegyesítés csodáját mutassátok fel.

Az emberiség vagy a földi társadalom kollektív tudat emelkedése csak akkor és úgy mehet végbe, ha a spirituális világ- és paradigmaváltás minél több emberben együtt jár a hit növekedésével és megerősödésével.

 

Akkor tessék, indulj el; nézzük meg, hogy képes vagy-e rá. Vagy a félelem és a fájdalom, a reménytelenség vagy a kilátástalanság vonzása visszalök a barbár lét karjai közé. Ez az igazi választás. Ehhez kell legyőznöd magad. Ehhez a feladathoz kell felnőnöd.

 

Egyesülés Istennel. Ne kérj semmit Istentől, nem mond el neki naponta, hogy miben és hogyan segítsen, ne fohászkodj hozzá, hogy szeressen, ne sorold fel, hogy a világalakításban mikor és miképpen támogasson, térden állva ne imádkozzál azért, hogy azonnal tudjad, hogy Pároddal mikor és hogyan folytatódik közös életetek, ne rimánkodj, hogy szüntelenül hinni és szeretni tudjál. Isten szeret, és Isten Veled van. Isten benned létezik és mindent tud rólad. Nem árt, ha álmaidat és reményeidet folyamatosan tapasztalja, de e nélkül is mindent megtesz azért, hogy boldog lehessél és a földi feladataidat ellássad. Neked nincs más dolgod, mint létezni Istenben, szeretetét kiterjeszteni, kollektív tudatváltását szolgálni, világtervét valóra váltani, személyesen mindenhol és mindig erősíteni a hitet Benne és a földi Paradicsomban. Légy és maradj tiszta, hogy ne tudjanak újra bekoszolni, gyengíteni, félrevinni, elmenekülni és önmagadat is feladni.

 

Szüntelenül és önzetlenül szeresd a rád bízott emberi lényeket, senkinek ne árts, senkit ne bánts, bármennyi indulatot is vált ki belőled a próbatétel. Vedd észre, hogy Párodat, igazi Párodat megkaptad, amit nem elég tudnod, hiszen úgy kell élned, mintha Párod lenne az Isten: érte létezzél, ne általa élj. Minden erőddel légy Jézus. Ha pedig olykor elgyengülsz, elfáradsz, sírva fakadsz, mosolyogj boldogan, mert érző lélekként nem vagy gép, nem vagy tökéletes, szabad Isten és/vagy Párod vállán könnyeket ejteni.

 

Egyesült lét Pároddal. Ne azzal törődj, hogy te mire vágysz, ne azzal foglalkozz, hogy mikor találkoztak, ne arra vágyakozzál, hogy átölel, ne azt tervezgesd, hogy a világot hogyan alakítjátok át szellemileg, ne azt tűzd ki célként, hogy együtt mentek az Isten-állapotig, hanem engedd, hogy mindez úgy történjen, ahogy az égiek szerint történnie kell. Engedd, hogy akkor szüljön gyereket Nektek, amikor minden ketten készen vagytok az Új életre. Ennek az a nem könnyű feltétele, hogy Ő is megszabaduljon mély, erős félelmeitől. Azzal törődj, hogy Ő mire vágyik, azzal foglalkozz, hogy Ő mikor akar Veled találkozni, arra vágyakozzál, hogy Te mennyire öleled át, azt tervezgesd, hogy a világ szellemi átalakításáért neked miben kell segítened neki, vagy magatoknak, azt tűzd ki központi célként, hogy Vele, Érte, Mellette menj, amíg Isten végleg befogad Titeket az Isten állapotba. Az Isten- és a Brahman tudatba.

 

Csak önzetlen lehetsz. Ezért mindent tegyél félre. Ha párod azt szeretné, hogy repülj hozzá, azonnal tanulj meg repülni és a hipertéren keresztül teremj ott mellette. Ha arra vágyik, hogy testben és lélekben egyesüljetek, minden más feladatod és kötöttséget seperj félre, szállj fel vele a mennyei égbe, ahol nem csak testileg, hanem lelkileg kielégül és megüdvözül. Ha eljutott odáig, hogy életét – minden félelmet és ragaszkodást kioldva – önmagának szentelje, s ne az önző szabadságot válassza, hanem az égi és személyes küldetést teljesítse, akkor ezért mindenben légy készséges partnere. És természetesen legyél kész arra, hogy Ő is tökéletesen önzetlenül tudjon téged szeretni, s érted élni: minden benned és a körülményekben lévő akadályt lépj át és minden feltétel nélkül ugorj fejest a közös létetekbe: a Paradicsomba.

 

Miután ezt a feladatot virtuálisan már többször elvégezted, maradj mindig mellette, szeresd és őrizd, hogy közben újra és újra fejest ugorj érte, akár az üres úszómedencébe is. Már remélhetőleg nincs félelem Benned. Amire a medencébe érsz, már tele lesz tiszta, friss vízzel.   

 

Egység Önvalóddal. Ne feledd, hogy a rossz Benned is van, nem csak a külső Világban. Úgy lesz benned egység, ha a rossz ellehetetlenül és nincs akadálya az egybekelésnek a jóval. A két fél sokféleképpen nevezhető meg: elme vagy tudat, test vagy Önvaló, egó és lélek, szabadság és szeretet, istennélküliség és azonosulás Istennel. A látszólagos dualitás azonban könnyen meghaladható. Ne szolgáld soha az elmét, a testet vagy az egót, de a két oldal egyesítését úgy vidd végbe, hogy az elme a tudat, a test az Önvaló, az egó a Lélek fennhatósága alá kerüljön. És eljutunk a lényegi és tiszta állapothoz: kerülj tökéletes egységbe a szeretettel/szerelemmel és a hittel. A szeretet és a hit terjedjen ki a végtelenen túlra is. Ez egyébként nem más, mint az ősi ánanda-állapot.

 

 

Az előadók várhatóan a következők lesznek:

 

 

Bánáti Ferenc

Dienes István

dr. Garaczi Imre

dr. Ugrin Emese

Frecska Ede

Győrfi János

Szilasy György

Szoboszlai Zsolt

Takáts Péter

Válóczi István

Varga Csaba

 

 

2010. AUGUSZTUS 15.

 

 

 

 

 

Kiegészítő információk